Impressziók XI. – …és a heringek egy nap nem jöttek

Hír:

”Új hering ívóhelyeket észleltek az űrből.
Hatalmas hering ívóhelyet észleltek Skócia nyugati partjainál az űrből.
A kutatók víz alatti kamerákkal filmezték le az ikrákat Wester Rossnál, miután világoskék foltokat észleltek a műholdfelvételeken.
Környezetvédők szerint a tengeri terület, ahol a halak ívtak, sürgős védelmet igényel a vonóhálós halászat és a fésűkagyló kotrása okozta károk ellen.
A skót kormány szerint ezeknek a tengeri területeknek a védelme kiemelt prioritás.
A heringállományok elkezdtek visszatérni bizonyos területekre, ahonnan az 1960-as és 70-es években végbement túlhalászás következtében korábban eltűntek. A kutatók úgy gondolják, hogy az éghajlatváltozás is közrejátszott az óceánok hőmérsékletének változásával a pusztulásukban.
Az ívás megtörténtének első jele akkor lett gyanús, amikor Peter Cunningham gairlochi lakos – aki a Wester Ross Fisheries Trust-nál dolgozik – szokatlanul sok madarat észlelt a területen.
A víznek a partról látható világosabb kék elszíneződés volt észlelhető, amit a heringsperma okozott.
Peter felvette a kapcsolatot az Open Seas környezetvédelmi jótékonysági szervezettel, akik nyílt forráskódú műholdfelvételek segítségével határozták meg a terület pontos helyét.
„Csak a szerencsén múlt, hogy a műhold nagyjából ugyanabban az időben ment át a terület fölött” – mondta Peter. „Tiszta volt az ég, és látszanak ezek az enyhén türkizkék víznyomok.”
Szerinte ez „elég jó bizonyíték” arra, hogy a hering ívott, ezért az Edinburgh Napier Egyetem nyugati részekért felelős heringvadász csapata Gairloch felé vette az irányt, és egy víz alatti drónt telepített.
Az óceán fenekén lévő homok dűnéken lerakott tojások hatalmas területeit fedtek le, de a felfedezés csak akkor nyert megerősítést amikor a drón heringtojásokkal borítva újra felszínre került.
Dr. Michelle Frost, az Edinburgh-i Napier Egyetemről azt mondta, hogy az ívás eseményének észlelése az űrből hihetetlenül ritka. „Lehetővé tette számunkra, hogy pontosan meghatározzuk, hol vannak az ívóhelyek amiket hosszú éveken keresztül kerestünk.”
2018-ban már volt ívási esemény Gairlochtól délre egy olyan területen, amely már védett volt a káros halászattól.
A helyiek úgy vélik, hogy az új terület – North Erradale mellett – történelmileg hagyományos ívóhely volt, de a vízben évtizedek óta nem észleltek hasonló aktivitást.
A Little Loch Broom Marine Life botanikusa, Sue Pomeroy volt a felelős a víz alatti drónért ami körülbelül 20 méteres mélységbe merült a tojásokat keresve.
Az első néhány merülés nem vezetett eredményre de ezután újra próbálkoztak, lokációt váltttak és végül szerencsések lettek. “Több hektár volt belőle, ameddig csak szem ellátott”
Amikor a drón visszatért a felszínre, tojások borították be, amelyek határozottan megerősítették létezésüket.
Az Open Seas most felszólította a skót kormányt, hogy tegyen azonnali lépéseket a térség halászhajók elől való elzárására.
A miniszterek már kijelölték a területet védelemre, de azt soha nem vezették be.
Nick Underdown, az Open Seas munkatársa elmondta: „Hat évvel pontosan ennek a területnek az azonosítása után még mindig védelemre várunk, ezért szeretnénk sürgősen védeni ezt a területet a halpopulációk jövőbeli egészsége érdekében.”
Az Open Seas nemrégiben jogi panasszal élt a skót kormány ellen, akiket azzal vádolnak, hogy nem védik meg a tengeri élőhelyeket.
A skót kormány szóvivője elmondta, hogy a legsebezhetőbb tengeri élőhelyek védelmére irányuló intézkedéseket már 2016-ban végre hajtották.
Hozzátette, hogy a fennmaradó halászati gazdálkodási intézkedések bevezetése a kiemelt tengeri jellemzők védelme érdekében „továbbra is a kormány legfontosabb prioritása”.(BBC)

A hírhez whisky rovat jelen posztjának értelmezési keretét egy a Barman’s Choice blogon évekkel ezelőtt megjelent cikk adja, ami az Old Pulteney Distillery-ről szólt. Pontosabban annak a Wick városka Pulteneytown nevű negyedéről, ami nem csak korabeli városépítészeti és mérnöki teljesítmény volt, hanem egy társadalmi átalakulás egyik jellegzetes eleme a skót partvidék mentén. Amíg a Sutherland területéhez közhető erőszakos kitelepítések, a Highland Clearance egy kevésbé pozitív emlék a skót tudatban (talán nem szép kimondani mert adott időszakban mégis csak embertelennek hatott az a társadalmi beavatkozás, de az idő a végrehajtókat igazolta, kialakultak a ma ismert skóciai települések a vad, félig lakatlan, fejletlen, elmaradott Felföld régi viszonyaival szemben), addig a Pulteneytown tulajdonképpen sikertörténet volt. Legfőképpen azért, mert a városka lett a világ heringhalászatának központja. A partmenti hering vonulások évtizedekre megélhetést adtak Wick városának és a környék halászati iparának. Aztán egy nap a heringek nem jöttek többet…

Van aki szerint a túlhalászás, egyesek szerint a biológiai élővilág átalakulása, a tengerek és óceánok megvátozása, az áramlatok változása volt az ok, de mégis valahol a lelke mélyén magát az embert, a modern kor emberiségét és a vele járó mértéktelenséget okolta. Akárhogy is de Wick vissza zuhant egy szomorú állapotba, ahol megszűnt a munka, megváltozott az élet, a populáció, a megélhetés és a hétköznapi élet szinte a nyomorgásba lökte az északi vidék utolsó településeit. Sok segítség a politikától, gazdaságtól nem jött, évtizedek teltek el ebben a nihilben. Így különösen érthető, mennyire jelentős dolog az, hogy a helyi szeszfőzde tulajdonképpen túlélte a nehéz időket. Vagy talán pont a nihil okozta alkoholizmus segített rajta? Nem tudni. Amit viszont igen, hogy 1995-ben került a mai tulajdonos, az Inverhouse kezébe a lepárló akik egyéb főzdékkel kiegészülve jó kis malt portfóliót építettek. Ennek a csapatnak a tagja az Old Pulteney, amelyik eladási adatai alapján a cégcsoport legeredményesebb single maltja. Mi mást is ajánlhatnék a mai hírhez mint Old Pulteney-t?

Az alapsor vezető maltja és egyben a legismertebb, legeredményesebb tagja a Pulteney kínálatnak az Old Pulteney 12 éves verzió. Mindenki ismeri és a többség kedveli, de legalábbis nincsenek róla megosztó vélemények. A sugallt marketing és valahol a valóság közt lebegett viszont mindig az a jelző amit az OP-hez kapcsoltak, ez pedig a sós karakter jellemző felbukkanása a maltban. Na igen, mi ha nem sós jegy lenne egy ennyire lokáció orientált whisky és márka jellemző jegye? A magam részéről mindig is úgy találtam, hogy ez a karakter kevésbé domináns, mint amennyire arról mindenki beszél, amit mindenki “érez” benne. Aztán persze az ember belefut olyan palackozásokba, döntően független palackozóktól, ahol bizony ott van ez a housestyle jegy. De nem lennénk igazságosak, ha nem mondanánk el, hogy vannak remek hivatalos kiadások is, különösen a single cask vonalon, ahol hasonló intenzitással felismerhető ez a jellemzője a párlatnak. De az alapsori 12 évesnél szerintem nem erre kellene fókuszálni, mert csak elviszi a figyelmet a malt helyes megítéléséről. Kicsit olyan a Pulteney sóssága, mint a Clynelish viaszossága, a Highland Park hangafüves tőzegessége vagy a Laphroaig medicinális jellegzetessége. A mainstream idők fakítottak rajta. Mondhatnám eltűntek, mint a heringek Wick környékéről…

Az Old Pulteney 12 Year Old a maga 40% alkoholfokolásával és a palack árazásával igazán alapvetése a mainstream jelentésének. Valahogy mégsem tudunk úgy rá “haragudni”, mint ahogy a Highland Park vagy a Bowmore esetében tesszük. Talán mert kevesebb ismeret vagy legenda veszi körbe a Pulteneyt és ebből kifolyólag nincsenek múltból eredő elvárások felé? Ami biztos azonban, hogy az Old Pulteney párlata eredendően kövér és olajos desztillátum és ebből kreálni azt, ami a 12 éves formájában a közönség elé kerül, arra jogosan mondjuk, hogy mainstream. Megjelenésében világos arany. Illatában első körben a párlat felől érkező fiatalos jegyek úgyis, mint csonthéjas gyümölcsök, cefrés aromák, a gabona “főzött” jegyei. Idővel kezd ki kerekedni az a szinte szubregionális karakterisztika, ami a Northern Highland-Estern Highland (vagyis az Invernesstől északra és a partmentén, azaz Skócia keleti partvidékét jelentő északi területek jellegzetessége) aromaközeg, amit leginkább a coastal, enyhén savas gyümölcsösség, viaszos, meszes, sós jegyek elegyeként lehet a legjobban jellemezni. Ezért is érdekes ez a vidék, mert ebből a vegyes, de jól behatárolható karakterisztikából a régió főzdéi valahogy mind kiemelnek egy-egy jegyet. A Clynelish a viasz, a Balblair a zöldalma, a Pulteney a sós, a Teaninich és az Ord a gabonás vonal. A két nagy make-up bajnok, a Glenmorangie meg a Dalmore ezeket fedi el a nehéz hordó behatások aromáival, ritkán bevállalva a saját naturalitásukat. Az újak közül a Dornoch párlata egyszerre gyümölcsös és északi, míg a Wolfburn a maga tiszta, egyszerű módján ugyan nincs a rivaldafényben, de nagyon is tökéletes leképezése a szubregionális jegyeknek. De vissza a Pulteneyhez! Ízében citrusok, enyhe sós aromák, hozza az illatban megismert karaktereket egy közepes intenzitású borsos fűszeres lecsengéssel. Tulajdonképpen sokat nem mutat, de azt jól. Ki kell mondanunk, hogy nem csak a szimpátia mondatja az emberrel, hogy ez a mainstream nem a rossz iránya a mainstreamnek. Ezzel a formulával meg lehet szerettetni egy picike, oldschool lepárlót a világ nagyközönségével és bár ha sokakat ennél jobban nem is fog érdekelni se a Pulteney, se a régió karakterisztikája, azt elvenni a skót whiskytől, hogy ilyen formán is sikeres, nem lehet. Többek közt ezért sokkal jelentősebb az Old Pulteney single malt, mint ami látszik, ami érzékelhető belőle.

Az meg, hogy mennyire domináns jegy a sós jegy, majd elválik, ha minél többet kapunk a Pulteneyból. Ha így marad, rendben. Ha jobban felismerhető lesz, még jobb. Jelenleg azt hiszem a Pulteney karakterisztika az újra ívó heringek szintjén van.

Tudjuk, hogy ott van, nehezen találjuk, ha felfedezzük örülünk, védeni kellene és óvni, miközben elfogadni, hogy a heringek sorsa az, hogy elfogyassza őket valaki vagy valami. Ez pedig igaz a whiskyre is.

N.-Barman’s Choice

(hír és képek: BBC)