Highland Park újratöltve 1. – Meg is van a befutó?
Bevezetés
Már megint itt tartok. Highland Park. De mi sodort ide újfent, azon túl, hogy egy könyvet is jó néha újra elolvasni, mert változik az ember, ezzel változik számára a könyv is. Kiváltképp azért teszem fel magamnak a kérdést, mert a tavalyi Dramazin Highland Park napok végső konklúziója az volt számomra, hogy nem kedvelem: lágy, hangamézes, aligfüstös, fáradt sherryvel megkínált, édesded, mindenkinek tetszeni akaró lófütty, ami újabban egy megosztó vikinges dizájnnal jelentkezett (mondjuk nekem még tetszett éppenséggel, bár az igazat megvallva kicsit émelyegni lehet tőle abban a töménységben, ahogy a lepárló a zászlajára tűzte a dolgot). Az akkor kóstolt OB kiadások tehát nem győztek meg, pedig egészen a 21 évesig másztam a korlétrán.
Megjelent abban a sorozatban egy írás Barman’s Choice tollából, ami viszont nem hagy azóta sem nyugodni: a Highland Park stíluskérdését fejtegeti (jó bemelegítőnek a témánk előtt). Azóta többször beszéltünk róla, hogy bizony a lepárló eredeti, nyersebb karaktere nem egészen olyan, mint ahogy azt az újabb distillery kiadásokon keresztül megismerhetjük, amolyan butított, kommercionalizált, könnyen érthető formában. Mintha nem bírnák minősséggel a megnövekedett volument. Erre az írásra már csak azért is felkaptam a fejemet, mert a whisky utamnak épp abban a szakaszában járok, amikor kíváncsian fürkészem a lepárlók hordókkal kevésbé eltorzított formátumát és előnyben részesítem a bourbon hordós érleléseket, sőt egyenesen keresem a karakánabb, szélfútta italokat (mint például a Ben Nevis, de az egy másik történet, itt írtunk már róla). Kedvelem, keresem a sósabb, partmenti aromákat is, mint a Talisker vagy az Old Pulteney, ezeknek is elkezdtem a kevésbé kifinomult alakjait gyűjteni.
Itt tartok valahol éppen, ebbe pedig tökéletesen beleillik a szerzőtársam által nagyra tartott Highland Park sminkeletlen verziójának kutatása is. A Highland Parknak úgy tűnik van annyi egyedisége, úgymond egyénisége, hogy kiemelje őt a káprázatos whiskyforgatagból és egy külön fejezetet érdemeljen. És a végére még egy dolog: a Dramazin pályafutása Barman’s Choice négy részes Orkney szigetek-i cikksorozatával kezdődött (többek között), sőt a 2023-as Highland Park napjaink is ezeknek az leporolásával indultak. Ha ennyi erőfeszítést megért neki a dolog, akkor biztosan van itt még mit keresni, nem legyinthetek csak úgy rá.
Jó volna egyszer Orkney-ra is eljutni, talán ott járna át igazándiból a vadság, a szélfútta sziklák látványa, az emberek, a környezet, ahol ez páratlan ital születik, de nekem egyelőre marad tolmácsnak a whisky maga.
Beszerzés és stratégia
A Highland Park vagy ha úgy tetszik, Orkney karakterkutatás gondolata tehát megszületett, így elkezdtem a minták gyűjtögetését. Ez egyszer-egyszer csak annyit jelent, hogy a szembejövő lehetőségekre lecsapok, máskor pedig aukciós oldalon licitálok. Először különösebb koncepció nélkül kezdtem, idővel viszont a gyűjtést szétválasztottam az OB (distillery bottling) és IB (független, independent bottling) vonalra. Előbbieknél igyekeztem néhány régebbi kiadást is legalább mini változatban beszerezni és ezzel lehetőséget teremteni arra, hogy a ház saját palackozásait megvizsgálhassam az elmúlt egy-két évtizedből, mert sokfelől hallottam, hogy bezzeg a régi… meg pitty-putty. A független palackozások közül pedig legfőképp a bourbon érlelt vonalra helyeztem a hangsúlyt (néhány sherry érlelt kiadásra sem mondtam nemet). Bár egy olyan történelmi utat végigjárni, ami sok-sok whiskyévtizedet felölel már anyagilag szinte kivitelezhetetlen, azért egy 1975-ös, 35 éves független kiadású mintára sikerült bejelentkezni a kóstolósorozat ékköveként (ezúton is köszönöm a lehetőséget a nagylelkű kollégának). Hátha le tudunk szűrni valamit egy a hetvenes években desztillált Highland Parkból.
Még egy stratégiailag fontos célt kitűztem: ezúttal nem csak mintákat fogok iszogatni. Azt tapasztaltam, hogy bár egy-egy kóstoló ad némi képet az adott kiadásról, mégis olykor kevés az elmélyüléshez, sőt akár az is megesik, hogy pont rosszkor füstölöm el. Ezért pár egész palackkal is múlatni fogom az időt, rájárok újra meg újra, megismerkedek, megunom, összeveszek vele, elmélyülök a tartalmában. A kóstoló sorozat első eleme, mai alanyunk is egy ilyen lesz, amolyan bemelegítésként, de vonszolom majd tovább összehasonlításként és kiindulási alapként.
Első megálló: egy független, bourbon hordós, 15 éves Highland Park
Highland Park 15 year old, Jack Wiebers, Gentle Noses serie, 51.5%, Bourbon cask, 2003-2018, 120 bottles
Sokan a Highland Park housestyle elengedhetetlen pilléreként gondolnak a sherry hordós érlelésre, amiben talán van is valami (a múlt év végén én is kitekertem egy régebbi kiadású, sherry hangsúlyos 18 éves OB Highland Parkot, ami tényleg pazar volt, előkerül még újra itt is a későbbiekben, a fenti csoportképen már ott feszít), azonban most a bourbon érlelésű példány felől támadunk először, amit egy aukción sikerült belicitálnom. Nem csak maga a tematika volt érdekes, hanem a címkén lévő alakok is emlékeztettek Ilf és Petrov hőseire, a könyvek illusztációira, magára Osztap Benderre, a nagy kombinátorra. Ejj, de jól is esik palackot bontani!
Az illata meglepően visszafogott. Nagyobb dirr-durra számítottam. A szigeti vadság? Elsőre elbújt eléggé, viszont jönnek: finom parfüm, vanília, húsos-földes-füves jegyek, könnyed gyümölcsök, alma és citrus. Savanykás-édes.
Vízzel továbbra is édes, finom serrano sonka üti fel a fejét. Ez lenne egy kis coastal feeling? Sósság érkezik. Ezek mind-mind de jól esnek. Érdekes, folyamatosan változik, ahogy visszatérek rá és bővítgetem vízzel. Száraz, fémes-eperlekvár, egy kis rágógumi is idekeveredik, némelyik talán már csak az agy asszociatív játéka. A bourbon hordó hagyott egy nagy lenyomatot, de jóságos is volt velünk, nem kerekedett felül, hagyta élni a párlatot is.
Az íze az illatnál nagyobbat üt, mégis lágy, kerek. Az alkohol megvan, viszont elegáns, integrálódott. Édes, kellemes maláta. Beolajozza a szájüreget, szinte viaszos. Ezt élvezet forgatni. És a hanga, hát persze. Vízzel egyertelmű a Highland Park karakter, hát tényleg itt a hangaméz (amit annak vélek). Az Orkney tőzeg egy picit más, nagyrészt a hangavirágok maradványaiból áll, ezért is különbözik ez a füst a híres-hírhedt Islay verziótól, igaz csak a 20%-át kapja a főzet az így füstölt malátából, a maradék a Mainland-ről származó füstöletlen áru. Node van még itt némi herbális aroma, gyógynövényes keménycukorka. Édesség még mindig… kitart.
A lecsengésében édes, földes suhintás, enyhe peat, ott marad egy kis hamu a számban. Cuppogok rajta. Hosszú-hosszú levezetés. Szép elnyúló lejtmenet, soká a nyelvemen a fűszeresség. Egy kis fehérboros utánérzés, ami megesik olykor a tiszta bourbon hordóban öregedett desztillátumoknál.
Összességében őszinte érlelés, sajnálom is, ahogy apadni kezdett a szintje. Fényes, ragyogó, szikrázóan tiszta, éles körvonalú malt, ami elbír egy kis vizet, az hoz még bele további aromákat, kiterjeszti, aláhúzza a mondanivalót. A lecsengés tényleg hosszú, van benne bőven csámcsognivaló. Szép, tiszta ital, kicsit vadabbra is számítottam így nyers formájában, azonban úgy tűnik, hogy a 15 év egy kulturált hordóban megzabolázta az északi paripát.
Housestyle ide, sherry oda, szerintem a mai alapján a Highland Park megáll a lábán egy nem különösképp erőszakos bourbon-nel is, még akkor is, ha rendszerint piszkos jól ficánkol sherry hordókban. Úgy érzem, hogy kezdem érezni, érteni, megtalálni, amit keresek, de még nincs meg a teljes bizonyosság, a mai még csak az út eleje. A következőekben visszük tovább ezt a szép palackot és azon túl, hogy még társam lesz jónéhány este csak úgy magában, össze is kóstoljuk két hasonló elképzelésű bourbon hordós, független Orkney single malttal, hátha több rokoni mintavétel alapján sikerül kicsit csiszolni a lepárló karakteréről alkotott képen. Öveket becsatolni!
Tölgyesi Norbert