Szkeccs 10. – Stíluskérdés
A leginkább feszegetett kérdés, hogy mi is a Highland Park stílusa? Mielőtt egy nagyobb véleményezésbe belemennénk, anélkül, hogy követnénk bármi nyomot, kóstoljunk pár természetes és őszinte HP-t, hátha..
Highland Park 8 yo 70 Proof Gordon & MacPhail Licenced bottling +/- 1975
A housestyle kérdés egyik alap dilemmája, hogy illik-e független palackozású verzióra hivatkozni ha adott főzde meghatározó stílusát jellemezzük. A skót single malt története alapján rengeteg olyan lepárló van amelyiknél ez elkerülhetetlen. Vagy ha nem is elkerülhetetlen, felesleges lenne kihagyni. Különösen ha a whisky történelem egyik alapvetéseiről, a Gordon and MacPhail úgynevezett licensz palackozásairól van szó. Ezek a fél-hivatalos megjelenésként kezelt kiadások, amik nélkül sokszor se egy maltot, vagy annak múltját, se a ház stílusát nem ismernénk, de legalábbis nehezebb lenne honnan indítani az ezzel kapcsolatos véleményünket. Ennek szellemében a GM 8 éves Highland Park maltja az egyik legbiztosabb igazodási pont. Gyakorlatilag egy rúna kő nem lenne elég arra, hogy felvéssük rá azt a sok karaktert amit ez a whisky felvonultat. Ráadásul szinte majdnem mind olyan klasszikus és nagy karakter ami önmagában is képes lenne egy-egy más single malt számára identitást adni. Itt meg jön minden a citrustól a vaxig, a coastal jegyektől a gyógynövényes, dohányos jegyekig, és mindez abban a sokszor emlegetett HP mézes-hangás-delikát tőzeges housestyleban, amihez – ha még nem lenne elég ez a pazar illat és ízorgia – társul a palack kora és a 60-70-es évekre jellemző piszkos, oldschool karakter. A bónusz, szintén korszakra jellemző módon, hogy az alacsony abv egyáltalán nem az a vizes, modern butítás amit ma ismerünk sokszor a 40 % abv-s mainstream maltoktól. Mit is lehetne mondani még itt? Simán tekinthetjük egyfajta alapvetésnek. Egy hideg feketetea egy északi-tenger-i utakat teljesítő kis puffer gépházában, magunkra borítva a fűtőmester szenes, cigarettaszagú nagykabátját aminek a zsebében megbújik egy kis gyümölcskenyér.
Highland Park 25 yo 1990/2015 50.6% Cadenhead’s Small Batch 1/426
Egy újabb dilemma. Ha Highland Park akkor sherry cask? Vagy ez egy spirit vezette whisky? És működik mindig, mindenben? Erősíti vagy gyengíti az egyéni koncepcióját az embernek ha kimozdul a közeg sugallta “best form”-ból? Itt van egy tökéletes példa arra, hogy miért kell felfedezni a legtöbb varriációt. Mert ez bizony működik. Nagyon. Két bourbon hordó, jól ismert Cadenhead formula. Szinte hasonló a GM cucchoz, csak a korszaknak megfelelő változásokkal. Frissebb, gyorsabb. Herbális és füstös jegyei dominálnak, inkább orkney-style mintsem housestyle, de lehet, hogy esetünkben nincs is értelme ennyire szétválasztani. Ebből a whiskyből sokkal könnyebb megérteni és levezetni a mai napok független palackozású, bourbon hordós Highland Park maltjait. Szinte kemény, hideg HP ami a falai mögött rengeteget rejt.
Highland Park 20 yo 2000/2021 58.1%. Scotch Malt Whisky Society, #4.266 “The Dark Lord Of Stromness” 1st fill barrel 1/202
Ha már szóba került a hordó, mint stílust adni képes elem, legyen egy modern formátum egy független palackozótól, amelyik előszeretettel alkalmaz domináns hordókat. First fill, tudjuk, ez sokszor erősebb mint kellene. Bár megjegyzem egy rigid párlattal kiváló tud lenni ez is. A modern HP-ben pedig gyakran megvan ez a rigid jellem. Esetünkben most egy olyan boksz meccset tapasztalunk ahol egy fiatal feltörekvő, magabiztos és erős egyik (a hordó) áll szemben egy nagynevű másikkal, egy legendával, aki már kicsit öreg ezekhez a mai ketrecharcokhoz (ez a párlat). Na, persze nem a whisky kora ami feltétlenül öreg itt, hiszen húsz évével egy skót single malt igazán elemében van. Egyszerűen arról van szó, hogy az adott hordó ebben a harcban nagyobbakat, erősebbeket üt, jobban elmozog a párlat kontráitól. Ez az a bokszmeccs amiben kicsit jobban élvezed a fiatal versenyző dinamikáját, mint az idősebb játékos rutinját. Jók a hordó felől érkező klasszikus jegyek mint vanília, kókusz, mentol, és értékelendő a párlat által védekező állásban mutatott herbalitás. Állja az öreg, nem lankad a fiatal! Vadvirágos, pollenes, mézes szemben egy kissé tropikális, száraz, fafűszeres kombinációval. Tipikus és gyakran elhanyagolt példája annak, hogy igenis lehet egy malt whisky esetében magát a hordójátékot is élvezni. A legenda jellemzőjéből, az Orkney tőzegből viszont egyre kevesebb..Nem volt itt Dark Lord of Stromness (pedig de jó lett volna..!), itt bizony az ifjú Skywalker a nyerő.
Highland Park housestyle-t kutatni a kortárs viszonyok közt, modern idők palackozásaiban, beleértve az OB és az IB kiadások nagy részét, nem egyszerű. Tökéletesen megértem azokat akik -és ez nem csak a HP esetében van így- a sokszor hallott jegyeket keresik és csalódást élnek meg ha nem találják. A Clynelish viaszossága, a Mortlach nehéz, húsos sherried karakterei vagy a Bowmore tropikális jegyei mellé felzárkózik az “elveszett legendás karakterek mellé a Highland Park heather honey peat vonala. De kijelenteni, hogy már nincs, és minden szar ami modern és egyéb hasonló kinyilatkoztatások, hiba lenne. Meg van minden. Keresni kell. De ami a legfontosabb, felismerni. Ehhez pedig érdemes a fentebb kóstolt maltok felől indulni. Highland Park esetében biztosan.
N.