Highland Park Napok 6. – Tetovált sas

A sas szárnyai

Kikotoztam egy újabb Highland Park mintát a végeláthatatlan gyűjteményemből. Gyere, ugorjunk rá. Ex-bourbon és európai seasoned sherry hordók, mondhatni sablonos kombináció, már előre sejtem mi következik majd. Igen, jön is a modern hordós sherry illat. Felismerhető, hozza a whisky ipar számára gyártott hordók klasszikus fűrészporos, parfümös aromáit. Nem kellemetlen, nem is kiemelkedő.

De vajon hová visznek a sas szárnyai? Szokásom elheveredni a kertünk hátsó részében és a függőányban hintázva pihenni. A feleségem egy erre specializálódott boltban vásárolta nekem, figyelve arra, hogy megfelelően méretezve legyen a jelentős terhelésre, ami várhatóan éri majd hullámzó medvetestem érkezésével. Nagyon megszerettem, órákat tudok benne libegni és nézni a szemközti hegyeket vagy csak szundítani egy jó mélyet. Ilyenkor többnyire a szúnyogok is megtalálnak és vételeznek svédasztalként funkcionáló testrészeimből, főleg ha rám esteledik a nagy lustálkodásban. Imádom nézni a madarakat távol a völgyben, a házak és a falusi templom felett. Van, hogy csapatostul lejtik a táncot, repülnek fel-alá együtt a légáramban, valóságos koreográfia és összhang, mintha egy láthatatlan karmester irányítaná őket. Ritmusosan hullámoznak, róják a légi köröket. Egy-egy fordulónál a fehér hasuk is egyszerre villan meg a napsütésben. Szabadság. Egy ilyen kerti libegésem közben távoli ragadozó madárra lettem figyelmes, ahogyan a szelíd szélben egyensúlyozik, fent a magasban. Valósággal egy helyben állt, olykor megbillent kicsit, igazított, lazított, feszített, esküszöm élvezte. Élvezte, hogy él, hogy szabad, ura testének és közegének, hogy nem parancsol neki semmi és senki. Hosszan, nyugodtan, megszűnt körülötte az idő, és egy kicsit engem is bevont ebbe a biztonságos burokba azzal, hogy nézhettem. A végtelen nyugodtság rám is átragadt. Kiléptünk a térből és a fizika kötöttségeiből, a sas szárnyai magukkal vittek…

Az ital íze keserűbb, rosszabb, mint vártam, messze elmarad az illat mögött. Legalább olajos, 16 év csak ott van, bár a lepárló rideg klímáján jó lassan érik minden. De mitől lett ilyen rossz, rottyant, keserű, romlott pezsgő íze? A sas hónalja berohadt? Pedig olyan biztató az illata. A Highland Park bukét is meglelem, még az ízében is, de van benne valami erőszakos, ami idővel csak enyhül, viszont zavaró élek mégsem tágítanaķ.

Lehet az ember is szabad? Lehet. Nem kell hozzá madárnak születni. Egyszer a bátyámmal egy régi tavaszon együtt mentünk ki a várostól távoli mezőkre. Imádtunk barangolni. Nem szólva egymáshoz róttuk a pusztában a métereket. Réti kultúra. Így hívtuk. Retkesek és izzadtak voltunk, volt, hogy túl messzire mentünk, így széllel szemben, a közben megérkezett esőben, viharban vagy csak fáradtan fájt este hazavonszolni magunkat. Mégis megérte. Az egész napért mindig minden perc megérte. Azóta is az Alföld végtelenjében érzem magam a legjobban, szép hegyek, tengerek ide vagy oda. Ezen a tavaszi túrán, a márciusi olvadásban hatalmas, egybefüggő pocsolyák, sőt inkább jókora tavak keletkeztek a földeken. Nem akartunk kerülni, így levettük a cipőnket és mezítláb a jó hideg, bokáig, máshol térdig érő vízben mentünk keresztül a látóhatárig elnyúló vízen. Óriási érzés volt, részei lettünk valaminek, valami megfoghatatlannak. Megálltam, felnéztem az égboltra, és úgy éreztem, hogy mindjárt repülök a víztükör felett, fel az égbe. Soha nem felejtem el azt a könnyűséget, ahogy szeltük a habokat. Aztán, hogy mi lett a vége odahaza, lebetegedtem-e a fagyos vízben mászkálástól, mit mondott anyám, ezekre már nem emlékszem, mint ahogy arra sem, hogy hány éves voltam. De bárhogy is volt, jó volt.

Az alábbi galéria végiglapozásával egy pár évvel ezelőtti novemberi pusztai barangoláshoz csatlakozhatsz messze, valahol lent az Alföld végefelé. Ne számíts semmi nagy dologra, nem lőttünk sasokat, nem küzdöttünk sárkányokkal, még csak halat sem fogtunk… csak mentünk.

Sas szárnyak ide vagy oda, az whiskyt forgatva futószalag érzésem van. A széles kínálat n-edik eleme. Vajon mi újat tud adni a sokadik kiadás a sokadik külalakkal? Szőlő íz, füst. Kesernye. Karamell. Nem túl komplex 16 éves létére. Nem kéne egy palack. Gondolom ismered az érzést, amikor kíváncsian, reménykedve kinyitsz egy üveget, hogy vajon milyen, először nyugtatod magad, jó lesz ez, majd lassan jön a kellemetlen aha érzés, hogy akkor ezzel a 6.7 deciliter whiskyvel most mit csináljak? Na ez a sasos pont ilyen lenne. Leginkább átlagos. Nem túl sokatmondó. Egyensúlytalan. A szélben vitorlázó tollas barátommal ellentétben. Az emlékek többet adtak, mint maga az ital, így most tovább is röppenek a sas letépett szárnyait kölcsönkérve.

A megtekert tetoválás

Kétségtelenül öregszem, mindenesetre az biztos, hogy ehhez a sárkányos dizájnhoz, a fekete palackhoz begyepesedtem, de az is lehet, hogy sosem tetszett volna. Még akkor sem, ha viszonylag hamar kapcsolatba kerültem a tetoválások világával, mert a legjobb gyerekkori barátom apjának tetoválószalonja volt a vidéki városban, ahol felnőttem. Sokat lapozgattam az albumokat, lógtunk a szalonban, még a búvárzsebkönyveimből is adtam kölcsön az ábrákhoz (sosem kaptam vissza), nem egyszer láttam ahogy az öreg varrja a kért figurákat a vendégekre (az első gépét walkman motorból, tollból, tűből csinálta és disznóbőrön gyakorolt). Jöttek-mentek a szakállas, talpig bőrszerkós, motoros fazonok, fogytak a Jack Daniels-ek és Jim Beam-ek. A cimborám végül tele lett tetoválásokkal az évek alatt, de én valahogy nem léptem erre az útra, óvtam a rózsaszín, könnyen leégő, petyhüdt bőrömet. Az a tetoválószalon már rég a múlté, mindannyiunk körül megpördült azóta párszor a világ. Szép időszak volt, félig gyerekek voltunk, de jó visszagondolni rá. Két helyen is volt, először egy első emeleti lakásban a belvárosban, majd átköltözött egy bérház aljába, ahol még ma is tetováló üzlet van, jó negyed század elteltével. Bár már rég másé, mindig dobban egyet a szívem, ha néha arra vetődöm és elmegyek előtte.

Na, de legyen bármilyen laza fazon, még a haverom apja is megharagudna, ha látná, hogy nem iszunk, úgyhogy nézzük meg ezt a megtekert-tetoválós Highland Parkot. Vajon mi lesz a csavar? Rioja Seasoned Boroshordók 1 egység és 1st Fill Bourbon Hordók 2 egység. Egészen egzotikusan hangzik, mindenképp bizalommal közelítek a kitöltött kóstoló felé.

Nagyon erőteljes, fűszeres illat. Az elsőtöltésű bourbon adott bele rendesen vaníliás felhangokat. Jó ez az édesség, még egy visszafogott sherry-nek is elmegy. Egy kis zöldséges, vegetás háttér is vegyül bele. Sütemény. Az ízében kevesebb édesség, több zöldség és kissé keserű, erőteljes fűszer, ami tán a rioja, legalábbis ezekben az érlelésekben szoktam valami kéretlen erőszakosságot, túlvezérelt fűszerességet, savasságot találni. Nem lesz ez sem az enyém. Valahogy a közepén kicsit üres. Egy zenekar, amiben a mély és magas tartomány ott van, nem feltétlenül rossz, de akkor is van benne légüres tér. Fura sherry nélkül a Highland Park, de a vékony bor réteg valamelyest pótolja. Itt az ízében találok minimális füstöt, bukét. Halványan a 15 éves Pinot Noir Longrow jut eszembe a Red sorozatból, csak kevesebb funkkal. Jó hordókat kapott, nem vitás. A többedik korty már lágyabbnak hat, mindig így van, összecsiszolódik az érzékelés a párlattal. Pofás, fűszeres tényleg. A lecsengése közepes, egy kis fehér szőlővel, ezt már egészen megszoktam a Highland Parkoknál. Mindenképp a jobbak közé tartozik, amit kóstoltam és az engem idegesítő Highland Parkos édes buké sem vitte el számomra kellemetlen irányba.

Rengeteg Highland Park kiadás érkezett az évek során, hirtelen követni sem tudom, NAS, nem NAS. Travel Retail. Ide szánt, oda kinyomott. Amoda limitálva. Barman’s Choice is megírta, hogy Highland Park, közösség, értem is, esküszöm, de itt kérem marketing gépezet dübörög, és én valahogy nem lelem az igazat az útvesztőben, sehogy sem találom a kulcsot a Highland Park lelkéhez. Kurvára eldugták. Vezetett tárlatnézésen vagy, bekukkantanál a falakon túlra, lelakatolt ajtók és színfalak mögé, de a biztonsági őrök sodornak tovább a kijelölt úton, előrágott a látvány, és így marad benned valami keserű. Mindenesetre mindkét dram szép emlékeket idézett meg, bár ezeket inkább a csomagolás tematikájának köszönhetem (még ha direktben egyik sem tetszett), de attól még jól esett. Kösz Highland Park. Nyugodj meg, még nem végeztem veled madárkám, de nem ám… nem adom magam én sem könnyen. Hamarosan folytatjuk.

(Kóstolt kiadások: Highland Park 16 éves, Wings of th Eagle, 44.5% – Highland Park 16 éves Twisted Tattoo 47.5%)

Tölgyesi Norbert