Noble Nectars hozni Adelphi Budapest

Hosszú idő után vettem részt újra kóstolón. A Noble Nectars-os barátaink által kínált lehetőség jó alkalomnak kínálkozott a visszatérésre. Az Adelphi független palackozó kiváló, őszinte kiadásait bármikor érdemes megkóstolni, de ezúttal még a cég harminc éves évfordulója is adta az apropót (talán egy kis csúsztatással, mert az 2023-ban volt). Két emblematikus arc lett meghívva: Antonia Bruce (European and UK sales executive) és Connal Mackenzie (sales director, akit korábban már lekerekfejűztem egy írásomban), sajnos csak online csatlakozva, persze így is érdekes sztorikat és háttérinformációkat hozva.

Mindig hozzáállás kérdése, hogy az ember hogyan vesz részt egy ilyen alkalmon, mire helyezi a nagyobb hangsúlyt; a párlatokban mélyed el, vagy inkább követi az esemény lendületét, a meghívottak előadását. Vannak pillanatok egy ilyen kóstolón, ahol mindkettőt nehéz ugyanolyan szintű figyelemmel kísérni. Sikerült most nekem is a két szék közé esnem, pár fotót is utólag kellett kölcsönöznöm a NN csapatától, illetve a mesélt sztorik egy része is feledésbe merült. Mentségemre szolgáljon, hogy elsősorban jól szerettem volna érezni magam, így olykor a figyelmem is kissé szétgurult. Legyenek az elfeledett részletek az „akkor és ott” martalékai.

A sort úgy állították össze a NN kollégák, hogy a brand főbb kiadásaiból, sorozataiból (a teljesség igénye nélkül) legalább egy szerepeljen, így helyet kaptak a Fusion, a Breath of the… vagy a Laudale sorzat egyes elemei is.

Egy

Adelphi Glenrothes 2007, 13y, Refill sherry butt, 59.8%, 604 bottles

Az első egy klasszikus Adelphi kiadás, egy 13 éves Glenrothes, kendőzetlenül, bárdolatlanul, úgy, ahogy van a hordóból meg sem állva az arcomig, amibe egy jó nagyot bele is rúgott kezdésnek. Rég nem ittam.

A szokásos modern, gumis sherry illat, oloroso. Az Adelphi nem árul el sok információt a hordókról, érlelésekről. Ezt annyira nem szívlelem, de valamiért ők így csinálják. A whiskybase egyszer segít, máskor nem. Nem különösebben ragadott magával ez a kezdőital, talán még egy kis kort adnék neki, mert ebben a formában elég viharos, de legalább nem topogtunk, táncolgattunk az elején, egyből vágányra kerültem és a küzdőtér közepén találtam magam. Később visszatérve rá gyufás-kénes illat vág az orromba jó határozottan. Volt már jobb Glenrothes élményem, de a hordóerős sherry érlelés kedvelőinek szerintem így sem fog csalódást okozni. Nekem most túl sok mindenből, főleg alkoholból és kénből.

Kettő

The Glover by Adelphi, Chicibu Ardnamurchan Fusion, 6y, 57.6%, 460 bottles

A fusion sorozat darabja, ahol két single malt igyekszik kiadni a keresett egészet. Két ifjúnak számító spirit száll a ringbe, az egyik az Adelphi 2014 óta termelő új lepárlója, az Ardnamurchan (az Adelphi nevét egy 1907-ben bezárt lepárlóról kapta (Adelphi Distillery, 1826-1907), amit az 1993-ban indított független palackozó tulajdonosának ükapja alapított), a másik a szintén új, legszebb japán hagyományokat meglovagolni igyekvő Chichibu, melyet az egykori Hanyu főzde alapítójának unokája, Ichiro Akuto indított (itt is a leszármazott kezdett kavarni tehát), a már bezárt lepárló készleteit is megvásárolva. Ma aranyat érnek a régi Hanyu kiadások, az egykori készletek pedig takarékosan, a Chichibu és egyéb párlatokkal vegyítve alkotják néhány ma gyártott blend alapját. A Chichibu keveset termel, ami a kézművesség és a japán whisky iránti iszonyatos igénnyel karöltve az egekben tartja az árait. Már csak ezért is örülhetünk ennek a megállónak. De mit tud?

Izgalmas, üdítő kezdés, enyhe füst? Friss, szikrázó, gyümölcsös fiatal párlat karakter, savanykás-malátás, vízzel parfümösödik, virágosodik, sőt, valósággal kivirágzik. Japán kert. Igazi kaméleon, minden visszatérésnél tud valami újat ajánlani. Ízben fűszeres, kesernyés, az illata azt hiszem többet adott. Ígéretes, érdekes darab, azt meg kell hagyni. Kellemes élmény a vibrálása. Connal időnként hátraugrik és előkotor valamilyen Adelphi palackot, például néhány korai másfél literes kiadást villant meg, ezúttal egyet a kóstolt fusion kiadás alapját képező Chichibuból. Kimért magának hét decit, mielőtt összekeverték Ardnamurchannal. A ravasz. És még meg is lengette az orrunk előtt. Ehh, én is így tennék. Sőt, lehet egy palacknál meg sem álltam volna. Connal viszont megállt (ha megállt), mert hitt abban, hogy az egész jobb lesz, mint a részek összessége. Szóval van egy 1 of 1 palackja az amúgy is aranyat érő Chichibuból. Szerencsés fickó.

Három

Adelphi’s Laudale, Batch 6, Dailuaine, 46%, 2100 bottles

Sötét, mély színű ital vár. Klasszikus modern Sherry. Karamell, szegfű, narancs. A többi után könnyed, vizes, csúszna is befelé, de nem fog meg, inkább megyek tovább, majd még visszajövök. Kezdőknek könnyen emészthető, talán egy dimenziós kicsit, többedjére ráfordulva már nem olyan gumis, a sherry édes profilja érvényesül. Jópofa szörp. Végül visszatérve megkedvelem, barátságos ital. Lehet egy Dailuaine-t nem szeretni?

Négy

Adelphi Breath if Isles, 2007, 14y, refill oloroso hogsheads, 58.3%, 1020 bottles

Ezúttal a szigetek lehelete. Imádnivaló undisclosed, sherried Highland Park ez néhány hordóból; hangaméz, enyhe szalonnás füst ott lebeg végig. Kellemes, szerethető, izgalmas mélységet kínál. Mégis, a bourbon-ös Highland Parkok vadsága most jobban vonz. Viszont kiemelten jó deal az áráért, eléggé izzadtam, hogy hozzak-e belőle egy palackkal. Jelentem elengedtem, de fájt.

Öt

Adelphi Inchgower, 2010, 12y, 57.4%, Palo Cortado sherry butt, 512 bottles

Iszonyat édes, szirupos íz. Palo Cortado. Egyáltalán nem nyer meg. Többedjére visszatérve sem igazán találom benne a nekem kedves kapaszkodót. Bocs Inchgower bátyó, volt már jobb is, ez most nem. Majd talán máskor, máshol. Mással. Nem is marad rajongó nélkül a kiadás, többeknek nagyon tetszett, akad, aki egy palackkal is visz belőle haza, ami egyfajta fokmérője a „hú, **** ***, ez bejött” abszolút igazságtartalmának.

Hat

Adelphi Glenglassaugh, 2012, 10y, 57.4%, 235 bottles, cask 665

Bő három évtizedes pályafutása alatt az Adelphi eddigi egyetlen Glenglassaugh-ja. A hányattatott sorsú, sokáig befagyasztott, majd újraindított lepárló manapság Rachel Barrie master blender kezei alatt keresi új identitását. Hmm. Ez az ital nagyon jól esik. Találkoztam már korábban hivatalos peated kiadásokkal, amik akkor nagyon megnyertek, pedig az elején nem sokat adtam rájuk. Gyönyörű highland peat implementáció, ezúttal bourbon hordóban. Édes, füstös, de gyöngéd és az a gondoskodó, ölelő füstös, fátyolosan lebegő. Valaki nem jelent meg, így egy nem átvett extra adagot is elnyelek belőle, közben a többiek már a rendelt pizzákat falják. Sebaj, első a whisky, biztosan marad pár szelet, hisz kértem én is a rendelésből. Jó kis Glenglassaugh. A Bourbon-érlelt vonal mostanság az enyém na. És a kicsit perverzebb megközelítések. Ez az. Abba a családba tartozik. Nagyon elgondolkodtam egy palackon, de végül hagyni kell tartalékot a Chapter 7 kóstolóra is. Persze azért fáj kicsit érte a szívem, mert nagyon szép, de tényleg nem tudok és nem is lehet mindent megvenni.

Jó volt újra egy tematikus kóstolón. Beszélgettünk még a végén kicsit a Noble Nectaros srácokkal, főleg Lacival; nagy Highland Park szakértő és rajongó. Most épp túrom én is a főzde kiadásait, jót dumáltunk. Ezek a srácok szeretik, amit csinálnak, ez átjött a rendezvényen. Jó érzés hasonlóan megbolondultak között lenni. Az Adelphi, Antonia és Connal szintén kellemes vendégek voltak, igazi whisky őrültek, akik imádják ezt az egészet, ahogy van, ebben élnek. Az Adelphi-Ardnamurchan szívvel-lélekkel csinálja, amit csinál. Rajongóktól rajongóknak. És ez jó. 

De mit is viszek el? Egyes tanulság: vissza tudok jönni a sherry érlelt whisky vonalra. Bár megszédültem kicsit az alkoholtól, de vissza-visszatérve a Dailuaine és a Highland Park is kedvemre lettek, lassan elmúlt az a hülye gumis érzés a modern sherry érlelések felszínéről. Kettes tanulság: a végén addig csámcsogtam az utolsó extra Glenglassaugh dramomon, hogy a pizzát végül eltüntették a többiek az utolsó szálig, azaz bedramozott férfiak között sietni kell az ilyesmivel, ilyenkor minden szelet közvetlen életveszélyben. Viszont legalább jutott egy kis chips vigaszként egy korábbi találkozóról maradt infinity bottle mellé (az összejövetelen kóstolható whiskykből keverték ki), sőt otthon véletlenül pont egy kis pizza várt. Szardíniás. Az többnyire nincs veszélyben, mindig meg szokott várni. Szóval jó volt így, ahogy volt. Köszönöm.

Megjegyzés: a Dramazinnak semmilyen anyagi vagy más érdeke nem fűződik a Noble Nectarsról való íráshoz, mindössze a barátaink és a whisky elkötelezett szerelmesei. Akárcsak mi.

Tölgyesi Norbert