Dufftown egyetlenje… ja, nem

A zavaros, magunk mögött hagyott évben úgy alakult, hogy kaptam egy bontott Singleton of Dufftown 12 éves whiskyt az egyik vendégszerzőnktől. Akkoriban sorban jöttünk a különböző Dramazin nyereményjátékokkal, így ez a palack is erre a célra lett felajánlva. Az élet viszont keresztülhúzta kissé a számításokat, megmutatta a sors, hogy ki a főnök, és már nem került rá sor: a furcsa, vékony üveg elsüllyedt garázsom végtelennek tetsző útvesztőjében. A napokban azonban eladtam néhány kiadást a porrétegek alól, melyek érkezését egykor izgalommal vártam, most viszont kihívás volt megkeresnem őket a cuccaink évenkénti rétegei alá ásva. A tárolók és elfelejtett dobozok védőszentje is izzadó homlokkal kapkodott volna mellettem. Feszült, a magyar nyelv szépséges sarokpontjait is megjáró kutatásom közben találtam meg ezt az elfeledett ajándékot. Ha már belebotlottam, akkor nem küldtem vissza tovább álmodni – ahol talán harmincéves Macallan -, behoztam a bontott üvegjeim közé, és még aznap este töltöttem belőle egy keveset. 

Kicsit elbonyolított dolog ez a Singleton. Esernyőmárka, amit valamikor régen a megjegyezhetetlen nevű – most is meg kellett néznem – Auchroisk lepárló bitorolt, majd a mammutvállalat Diageo, megfosztva egzotikus barátunkat az előtagtól, három single maltot vont be alá, új arculatot rittyentve köréjük: a mai Dufftownunkat, a Glendullent és a Glen Ordot. Na ezek valamelyike lehet a Singleton of… Egyébként Dufftownban hemzsegnek a főzdék: Mortlach, Glenfiddich, Balvenie, Convalmore (bezárt), Glendullan, Kininvie és maga a Dufftown (termelése nagyja a Bells blendbe vándorol). Olyan a lepárlósűrűség, hogy a közeli Mortlachot nem egyszer rajtakapták, amint megpróbálta maga felé téríteni a Dufftown vízforrását (Jock’s Well), illetve egy mondás is úgy tartja: „Rome was built on seven hills, Dufftown stands on seven stills.”

Mindenesetre a magazinnál is felbukkant már ez a Singleton ügy korábban: TipsyLady írt a 18 éves pisztángos Glen Ordról egy csodás darabot, amiből a Párnakönyv Barman’s Choice-ot is egy cikkre sarkallta, sajnos ez idáig folytatás nélkül. Aztán ott volt Szabó Dani vendégszerzőnk, aki szintén megkóstolta mai alanyunkat, felejthetetlen alkalmat okozva neki, bár ott a pillanat és a hely volt inkább különleges, nem a whisky maga. A tavalyi év majd teljes második felét ez a cikk foglalta el utolsóként a Dramazinon; sokáig néma maradt az oldal.

Megnézem hát én is ezt a talált italt, elvégre ne csak kétszáz éves, csilliárd fokos single caskokat igyunk, jó az alapok között is kotorászni.

A dizájn… a dizájn… először nem tetszett, de néhány fotográfiát készítve a visszafogott hűvösséget árasztó, kékes üveggel a megfelelő környezetben – beton, lehullott fagyos levelek – végülis egészen szerethető. Láttam már jobbat, de rosszabbat is. A vékony flaska a nagyivók barátja, igen könnyű megragadni a következő töltéshez. Az illata viszonylag lapos, akár a külső, de azért hoz magával némi jót is. Valami vanília, méz, zacskós porpuding és távoli sherry kavarog. Single malt mégiscsak, de van az ízében egy mindent beborító, idegesítően túlzó édesség. Berobbanó olcsó csokoládé, kiábrándító keserű, barna cukrosság és agyadra menő egyszerűség. Mostanában nem vagyok a túláradóan édes maltok fogyasztója, de ez még annál is több. Levetett hordók fanyarsága, egy kis felületes fűszeresség, karamell. Hamar lecseng, a negyven fok sem viszi soká, szinte sehová. Ez van. Hoz valami felismerhetőt a single maltok világából, de azt végtelenül fantáziátlanul. Egy közepesnél valamivel tehetségtelenebb iparos ember kezének munkája, aki nem is akar jobbat, mert akiknek lesz, azoknak jó a produktum, ennyiért megveszik… ennyiért megisszák… végsősoron.

Elsüthetjük, hogy ezért a pénzért nem kell csodát várni, és a hasonlókat, de azért jobbat is kapni az árkategóriában. Sokkal jobbat. Én mást ajánlanék. Arran tíz. Ha pedig már megvolt, miért akarna bárki is ide visszalépni? De ne legyünk teljesen igazságtalanok, nem az első malt, aminek hivatalos kiadása meglehet gyengébb, de mondjuk egy független palackozónál meg tudja mutatni magát a whisky geekeknek is és teljes pompájában ragyoghat. Szemeztem is egy butikos tizenhat éves kiadással, amire végül nem szántam rá magam. Sajnos nagyon drága független palackozó.

Nem is tudom mit mondjak végső összegzésnek. Talán az mond a legtöbbet, ha nem mondok semmi többet. Menjünk tovább az élet rögös földútján, hozzon az ég napsütést, szelet vagy akár vihart. 

Tölgyesi Norbert