Rántotthús – whisky – rántotthús

A Noble Nectars Adelphi kóstolója után végre itt a Chapter 7, egy újabb független palackozó. Vártam ezt, mert szerepel Orkney 16 éves kiadás, amire nagyon kíváncsi vagyok, már csak épp aktuális Highland Park kalandozásaim végett is. De a teljes lineup ígéretes, jópár kendőzetlen és őszinte bourbon hordós érleléssel a programfüzetben, ráadásul a palackozó tulajdonosa, Selim Evin személyesen teszi tiszteletét a rendezvényen. Jó a magyarnak, ha fontos lehet annyira, hogy valaki utazik egyet érte. Természetesen jár a kredit a Noble Nectars csapatának, akik idehaza egyedüliként és először forgalmazzák a Chapter 7 kiadványokat, ezért még a tulajdonos is repülőre kapaszkodott.

Az előző napi céges csapatépítő megnyomott itt-ott, ami a lelkemnek jót tett, de a testem fizette a cehhet, így bent a munkahelyen a pihenőszoba babzsákja nyújtott némi enyhet a lassan cammogó péntek délutánban. Egészen öt percig, amikor a takarítónő bevonszolta a porszívót és rádörrentett. Előugrottam a félhomályból, ő persze megijedt. Én is. A vérfagyasztó szoftverfejlesztő és a horrorisztikus takarítónő találkozása egy multi padlószőnyeggel borított relaxációs szobájában. Nem győzött utána bocsánatot kérni és én sem győztem bocsánatot kérni. Még a konyhában is elkapott egy sajnálkozókörre. Végül fáradtan összepakoltam és eloldalogtam a Quiz Night felé véve az irányt, talán túl hamar, így egy Westendes rántotthús elnyelésére még volt időm a nyüzsgő földszinti étkezőtér zsivajában. Megtisztelő lehet több éves vagy akár évtizedes skót whiskyként egy lapátnyi olajos hússzeleten landolni Magyarországon. Ezen a gondolaton megilletődve zötyögtünk én és a rántotthús a rendezvényre egy nyöszörgő 72-es trolibusz fedélzetén.

A Quiz Night már megszokott helyszín, mondhatni a whiskykedvelők hordáinak törzshelyévé vált, kellemes, barátságos környezet, visszafogott, mégis elegáns berendezéssel. Érkezéskor pacsi, helló, mintaátvétel, a sok századik pakk. Megy a garázsba ez is, mintha legalábbis örök életre készülő hörcsög volnék.

Az Adelphi kóstolóról már jól megszokott csapattal vesszük be magunkat a sarokba: Péter, Gábor és egy régi barátom a gimnáziumból és az egyetemről, Gyuri, aki bár kissé torzomborz alakzatot öltött, de még mindig az az impulzív, örökifjú fiatalember, akire emlékeztem. A tekintet nem változik. Jó, hogy ennyi év után is keresztezik egymást az útjaink.

Lassan összegyűlnek az emberek, a hangulat emelkedőben. A Noble Nectars és Selim belekezd. Jól esik, hogy mesél kicsit a palackozóról. 41 éves korában, 2014-ben  érte utol az életközepi válság és a fagyasztott rák kereskedelem után még némi értelmet próbált betuszkolni az életébe, valami olyasmit, ami örömmel tölti el (olyat mondjuk nem mondott, hogy a rákokat ne szívlelné). A skót nagyapja segített rá erre a whisky dologra még kamaszkorában, amikor együtt kalandoztak, Észak Angliából indulva, Skóciába is átkirándulva és lepárlókat látogatva. Ez mély nyomokat hagyott benne, amik évtizedekkel később izzottak fel újra, és most épp Kelet-Közép-Európába repítették, Budapestre.

A Chapter 7 úgy épül fel, akár egy könyv fejezetei, főleg single cask kiadásokat mutatnak be, eredetileg kevésbé szem előtt lévő főzdéktől, bár az elszálló árak miatt már ők is kacsintgatnak a whiskyn túli párlatok felé: konyak, rum, armagnac, mezcal. Van a kiadások-fejezetek közt prológus, monológ és még mások.

Prológus – Blended Malt – Batch 2

Stílszerű kezdés. A single caskokkal operáló brand részeként szerettek volna egy folyamatosan elérhető kiadást is, így született meg ez a blended malt, ami fiatal, főleg highlandi lepárlók termékeit vegyítő palackozás. Likőrős, émelyítő, olcsó illattal indít. Éles, harap, valamelyest szulfuros, kénes, 85 százalékban bourbon hordós, 15 százalékban sherrys, körülbelül 4, 6, 7 éves italok keveréke. Engem kicsit emlékeztet az Asta Morris D.R.K.N.S.S.-jére. Hasonló palackozók részben hasonló megközelítésekkel operálnak. Selim magyarázkodik kicsit, de nincs rá szükség, a lényeg itt egy napi iszogatós, egy Daily Sipper. Annak elmegy, nem sajnálod magadtól sem, a haveroktól sem. A politikusoktól sem. Na jó, tőlük talán mégis.

Blair Athol 10

Ugrás a másodikra. Immár egy monológ, single caskból. Találkoztam már hasonló korú bourbon érlelt Blair Athollal. Kellemes emlék, az egyetlen fájdalmam akkor a túl markáns elsőtöltésű bourbon-hatás volt. Nade ez itt komám. Ez odateszi. Egy parfümös tavaszi virágoskerttel indul az illata, majd átadja a színpadot egy gabonás, malátás édességnek. Azok pedig járják a táncot, ha már így alakult. Az ízében szintén csodálatos gabona, maláta, sült kenyér, vanília. Egy játék az élet. Váff. Ennyire pontosan megmutatni, hogy miből is készül ez a párlat… ennyire közel lenni az égbolthoz és a földhöz és mindenhez. Tökéletes pillanatban elkapott ital, harmónia, egyensúly, gyökerek, eredet. Selim a maszkolásmentes whisky híve, ez a Blair Athol egy tökéletes példa. Talán annál is több. A rántott hús nem érzi rosszul magát, kellemesen elfészkelődik a skót remekművel. NN Gergő itt ül mellettem és ravaszkásan mosolyogva néz fel időnként a poharából. Neki is tetszik, amit benne talált.

Tobermory 28

Az este egyik csúcsragadozója. Ami az adatokat illeti, biztosan. Mit tud egy Tobermory 28 évesen? Nagy háttérrel nem érkeztem, egyedül a 12 éves alapkiadást ismerem, de az kétségtelenül tetszett, szerethető, jó kondícióban lévő ital. Szaglászom. Szaglásszák a többiek is, vadul mozognak az orrok a poharak felett, elmélyült ábrázatú vakondok serege ez. Fűrészpor, parfüm, vanília. Akárhányszor visszatérsz hozzá, kicsit mást mutat, réteges, komplex ital – mondja Selim (ő nem iszik, ő dolgozik). Akárhányszor nem tudok visszatérni a két centiliteremhez, de egyet kell mégis értsek. A huszonnyolc év nem múlt el hiába. A megfelelő idő, lehetőleg több, mint húsz év és egy jó refill bourbon hordó nagy csalódást jó eséllyel nem igazán fog okozni. Gyönyörűen egybeforrt ital; testes, mély, mégis simulékony és intelligens, szépen rétegződik a mondanivaló. Krémes, lágy, édes, gyümölcsös, az alkohol már megszelidült. Tán tengeri aromák és egy kis sósság is áttűnnek? Ezt már nem szórod sem a haveroknak, sem a politikusoknak. Soká elüldögélnék vele, de ez itt most nem az a lendület. Jó, sőt nagyon jó. És nagyon drága. Nem kerül egy palack a polcomra. De nem adnám én sem akármiért. Aki akarja, fizessen, mint a katonatiszt, és akkor lehet otthon merengeni vele órákig, magvas gondolatokat rendezgetve vagy csak azoknak a helyén lepihenve.

Glenrothes 14

A Glenrothes rúg, csíp, harap, kitüremkedik, vad és zabolátlan paripa, főleg fiatalon. Valahogy így jellemzi Selim az alappárlatot. Ezt refill sherrybe tették, majd 14 évig otthagyták. Ó bazd meg! Tökély. The way I like the sherried whisky – mondja Selim. Elmondani, leírni alig tudom, mennyire egyetértek. Az erőszakos első töltésű sherry érlelés sehol. Szerencsére.  Csodás, tejszínes, vajas, karamellás, diós. Mesterséges gumi szintén sehol. Tökéletes. Ennek bárki lefeküdne. Meggyőzött. Így kell kinéznie egy sherry érlelésnek. Csipázom. Jön egy kérdés Selim-nek: “Melyik bodegától és milyen sherry hordó?”. “Nem tudom.” Van, akinek fontos marketing szempontból, de a sherrys cégek nem szeretik adni a nevüket, így természetesen fizetni kell a brandért, ami a Chapter 7-nek nem olyan lényeges. Így magyarázza a dolgot a tulajdonos. Mit mondjak? Szimpatikus gondolat.

Orkney 16 

És itt van ő. Az Orkney. Highland Park inkognitóban, egyszerűen egy bourbon hordóból. Rebesgették már, hogy frankó, de gondoltam megkóstolom, mielőtt veszek egy palackot. Izzott a pénztárcám, mert az otthoni 15 éves Highland Parkom bourbon hordóban valami olyan bulit csapott, hogy nem győztem kijózanodni belőle. Az is visszafogottan indult orrban, ez dettó. Egy csecset szoptak ezek. Lappangó sonkás füstös réteg szeretgeti a hangaméz delejes édességét, együtt hálnak, szépen kéjelegnek. Korát meghazudtoló töménység a szájban, ragacsos, bombasztikus test. Kristálytiszta desztillátum, romlatlan, kulturált és gyönyörű, mégsem elveszve a mesterkélt kimértség és a bosszantó műveltség mocsarában; mire megunnád, váratlanul és frissítően káromkodik egy nagyot. Egyesek hiányolják a vad Orkney karaktert; túl szépen egyensúlyozik. Valóban. De baj ez? Tökéletes, csúcson lévő párlat. Nincs pofám számon kérni rajta bármit is. Gergő! Hol a palack? Sz. megvette… Sz! Utállak hallod! Ott rohadt két palack a webshopban, erre a kóstoló napján már hűlt helyük. Sz! Imádlak. Nem vertem újabb költségekbe magam. Nem baj, viszem a pénzt tova. Örök dilemma úgyis.

Knockdhu 16

A hatodik egy füstös Knockdhu. Oké. Sok mindent tőlük sem kóstoltam, a 24 éves AnCnockkal volt dolgom, egy költséghatékony, jó öreghordós, parfümös, fűrészporos darabbal, ami talán kissé már túldöglött. Nézzük mit tud ez a párlat füsttel. Érdekes kombináció, a nem Islay tőzegre mindig felkapom a fejemet, a highlandi verziókat szeretni szoktam. Nem is az a Laphroaig gyógyszeresség, nem Islay hamuba hullott világ. Édes-savanyú, tömény, vastag talapzat, egészen egyben van. Egy kóstoló erejéig érdekes kirándulás a parádés sor végén. Pillanatnyi öröm, igazán maradandó emlékek nélkül. Kicsit üresen távozol a légyott után. Jó volt? Jó volt. És még? Semmi más? Mi? Nem emlékszem.

Peated Blended Malt

Ez a meglepetés dram a vége. Kicsit mint a betervezett ráadások a koncerteken, ami azért mégis mindenkinek jól esik, a nyilvánvaló csúsztatás ellenére is. Könnyed, savanykás-édes tőzeg. Fiatal, harap, rúg, csíp, de legalább mormog valamit, nem fullad közönybe. Nem bánom. Ne is bántsuk, mert nehéz feladatot kapott egy ilyen sor legvégén, csak a résztvevőkben kialakuló mámor engedékenysége igyekszik a segítségére. Eliszogatom a záróbeszélgetés közben, de már lopva  nézem az órám. Vár az utolsó busz.

Epilógus

A teremben még döngő dinamika, hangok, beszéd, hullámok. Jól érzi magát a közönség. Az Adelphi kóstolóénál sokkal élettelibb utórezgések. De ne legyünk igazságtalanok: az szerdán volt, ez pénteken, a meghívott pedig jelen van fizikai mivoltában. Jól érzem magam én is. Írni kéne róla. De megy a streaming, felvételt készít egy digitális tartalomkészítő, a whiskykonyhamalac azt hiszem, csattognak a fotók. Eszközök, világítás, nagy felbontás, vágás, csaj, lendület, magabiztosság. Tik tok. Tök Tik. Jó az, kell az. Írjak egyáltalán? A felolvadt sárban ragadó, loncsos, kihalni készülő mammut. Sunnyogok elfele. Táska, helló, kijárat. Jó volt. Mordul a gyomrom, nem kéne felidegesíteni; egy nyugtató Árpád hídi hamburger képe sejlik fel és kezdi kitakarni a látómezőt: igénytelen húspogácsa, rengeteg csalamádé, pirosarany, satöbbi. A kedvencem. Sunnyogok tovább kifelé. Sunnyognék. A kijáratban Selim dohányzik egyedül. Ez az ötvenes vékony pasas, száraz falevél, elemző, életteli szemek, egyszerű, fekete keretes szemüveg. Akár egy egyetemi kalkulusprofesszor. Több van mögötte, mint ahogy elsőre kinéz. Sunnyogjak? Nem. Kicsit még örülök is. Nem mindig szeretek a rendezvényeken nyomulni, odamenni, szóba elegyedni, de ez most valahogy kikerülhetetlen. Be vagyok nyomva, de mégsem mehetek el mellette. Beszélgetünk. Ben Nevis. Érdekes hordó politika. Mindenhonnan mindenbe beleöntik ezt a karakteres párlatot. A Ben Nevis vadászat kincsvadászat. Egyetértően bólogatunk. Refill bourbon, meg húszplusz év. Meg japán tulajok által elhanyagolt főzde. Ma erény, most szerencse, holnap talán már csak a múlt. Mesélem apámat meg a lepárlót, meg 2008–at, hogy a palack, amit a napokban bontottam, ott pihent valahol egy hordóban nem messze, amikor az öregem elmotorozott a főzdénél. Selim meg a nagyapját említi megint, de nem emlékszem mit mondott, belevakultam a saját történetembe. Ezek az apák és nagyapák. A mindennapok keserű vágányain sokszor nem is tudják mekkora hatással vannak ránk akár egy jelentéktelen pillanattal, egy elejtett félmondattal. Egy együtt töltött vagy egy kihagyott nappal, egy ígérettel.

Én meg se kérdem Selimet, hogy érzi magát nálunk. Mindegy, jó paraszt vagyok. Highland Park. Az az Orkney fasza volt. Mostanában sok bourbon hordóban érleltet szabadítanak fel és kínálnak megvételre, nem tudnak vagy nem akarnak vele mit kezdeni, sherry kell a ronggyá kommercionalizált kiadásokba – osztja meg beszélgetőtársam. Kösz! Jó hír. Igyátok csak a sherryset, én majd iszom ezeket. Jó arc ez a Selim. Jön még majd, azt ígéri. Remélem tényleg, és nem csak üres szólam. Én itt leszek. Pont abban a formában kelti életre a whiskyket, ahogy nekem is jó. Fekete-fehér, szimpla címkék mögött. Legyen így egyszerűen. Tök jó. Megyek haza. Árpád híd, aluljáró, kosz, falfirkák és érett szagok. Rántott hús lesz, miután az eladó hölgy és az előző vásárló elrendezik a pitából törvényszerűen könyékig lefolyó gyros-szaft felelősségének kérdését (a bódult vendégnek végül nem volt elég ereje, a ház nyert). Rántott hússal kezdtem, rá whisky, most így zárok. Szép keret. Azt lehet szeretni ugye? A keretes szerkezetet. Rántott hús, whisky, rántott hús. Tetszetős. Barman’s Choice is szenvedélyesen kutatja a whisky és a gasztronómia kapcsolatát, én is belebotlok hát az evés-ivás közti harmónia eme késői megnyilvánulásába.

És írok róla persze. Hogyne írnék.

Tölgyesi Norbert

Fotók az eseményről a Noble Nectars instagramján.

Megjegyzés: a Dramazinnak semmilyen anyagi vagy más érdeke nem fűződik a Noble Nectarsról való íráshoz, mindössze a barátaink és a whisky elkötelezett szerelmesei. Akárcsak mi.