Impresszók I. – A Fekete Vacsorától a Vörös Rózsáig

A reggeli kávé fölött futom át a híreket. Napilapok, magazinok, social media, minden játszik. Villámgyorsan választja ki a szemem és az agyam a különböző témák közt ugrálva az engem érdeklő tartalmakat. Sport, politika, kultúra, ezernyi dolog. Keresi az elmém tőlem függetlenül az átkötéseket. Egy hír, egy whisky. A szellemi, szakmai üzemanyag, braintraining, hírek a lapokból, dramok a maltbankból.

Megakad a szemem. Kapcsol az agyam.

“350 rózsafaj közel 8000 tövének pompáját élvezhetik a fertődi Eszterházy kastély Cziráky Margit Rózsakert látogatói vasárnaptól. A korabeli fényképek és leírások alapján pár éve újjáépített Rózsakertben a rózsakerti séták alkalmával szakember ismerteti a kert történetét, a legkülönlegesebb fajtákat, amelyek között fellelhető a Crimson Rambler rózsa is. Ezt a fajtát Cziráky Margit grófnő is megcsodálhatta az eredeti, általa 1908-ban létrehozott rózsakertben.”

Nem a rózsa a kedvenc virágom, de szépségét, misztériumát kedvelem. A szépséget kedvelem. Alkossa azt természet vagy ember. Az utolsó kedvenc Virágom, olyan húsz éve is van már, hogy ezen szépségek múlandóságát bizonyította. Az illata még akkor is pompás volt, de már elnyílott finomsága, kecsessége elnőtt, megtört a fénye, kívül-belül. Szomorú összeroppanás. Fertődön is ezer éve már, hogy jártam. Eszterháza. Az utolsó Eszter házában sosem jártam, mindig ő jött. Legfurább történeteim egyike volt. Elmúlt ő is. Nincs örök. Talán mégis. Egy örök mindig van. De belőle soha nem lesz sztori. Az ember titkok nélkül csak kiszáradt kert lehet. Hát ápolom a magamét, magamban.

Vannak azonban történetek amik megmutatják mi az örök. Még akkor is ha ma már a nemesség szinte kipusztult. Elmúltak az Eszterházyak is. Történeteket hagytak ők is csak maguk után. Hol olyat amit újra kell építeni, hol olyat, amit értékelünk de nem kedvelünk. Talán változik ez is. Az érett ember bennem egészen máshogyan kezeli ma már Haydn zenéjét. Emelkedettebb élmény. Ahogy a Harmonia meg elértéktelenedett számomra. Konklúziót vonni, hogy csak a változás örök, olcsó dolog. És törékeny hit. Az örök változás, a természet maga, apró dolgoktól függ, mint például a méhek. Az örökké változó természet, az ember maga, meg függ ma már mindentől.

A mai hírről eszembe jutó whisky azonban felvillant valamit ezekből az elsiratás pillanatában létező dolgokból. Nemesség, szépség, a továbbadásra érdemes történetek, whisky palackok…

II.Jakab skót király (nem keverendő II.Jakab angol királlyal két évszázaddal később, aki skót királyként a VII. jelzőt viselte) uralkodása idejére esett az 1400-as évek második felének kezdetén a hírhedt Fekete Vacsora nevű esemény, amikor is az ország leggazdagabb nemesi családja, a Douglas família tagjait az akkor még gyerekkorú király elleni konspirációval vádolták meg. A feltételezett felségsértőket egy edinburghi királyi vacsorára csalva lemészárolták (állítólag ez a Black Dinner néven ismert esemény részben inspirálta a Trónok harcának egyik jelenetét, bár erről a sorozat kedvelői biztos többet tudnak mint én, aki a Game of Thrones sorozatból is csak a Taliskert kedveltem..) Ennek a családnak az egyenes leszármazottja, konkrétan az egyik meggyilkolt nemes fia birtokolta a Balvenie kastélyt. Ahogy azt a korszellem megkívánta, vér nem marad megtorlatlanul. Ezért Balvenie ura, a Galloway lordja címet is viselő, hivatalosan 8th Earl of Douglas, évekkel később valós polgárháborús helyzetet okozva igyekezett Jakab királyt eltenni láb alól. A dolgok kimenetele az lett, hogy a Black Douglas néven is ismert család elveszítette hatalmát, birtokaikat elkobozták, azok királyi tulajdonba kerültek. Az Earl vérpadra került. Özvegye pedig, aki maga is a Douglas família egyik ágából származott, és testvérei szintén a Fekete Vacsora áldozatai lettek, védve a maradék családi hatalmat, saját családján belül ment újra férjhez. A hatalmát megszilárdító Jakab király azonban ezt a házasságot felbontatta, és az özvegyet egy hűbéreséhez adta, aki megkapta a Black Douglas család birtokait is. Az özvegy maradhatott a Balvenie kastélyban cserébe, ahol haláláig élt. A király, mint a birtok igazi ura évente bérleti díjat kért Margaret Douglas-től.

A díj évente egy szál vörös rózsa volt.

2008-ban, a történetben szereplő kastély földjein épült Balvenie Distillery kiadott egy whiskyt, egy distillery exclusive kiadást. Akkoriban még valóban meg kellett látogatni a lepárlókat egy distillery exclusive palackozásért…Az ital egy 16 éves, 53.4 % abv-vel kiadott Balvenie volt, ami first-fill Port cask finiselést kapott. A koncepció a whisky színére játszott elsősorban, és a sztori amire felépítették a fent emlegetett egy szál rózsa bérleti díj története volt. A Balvenie Red Rose azonban nem csak a színével hódított nagyon hamar, hanem az egyik legjobb Balvenie finish lett, ami gyorsan népszerűvé tette a korai gyűjtők és fogyasztók körében egyaránt. Hamar követte egy második verzió, ami már csak 50.3 % abv-vel került palackba. Az italok, különösen az első kiadás, már az újkori whisky-boom befektetési-gyűjtési korszakában is egy nagyon drága palacknak számított. Aztán a whisky-boom tovább növekedett, a Balvenie Red Rose viszont eltűnt a fókuszból, szinte elfelejtődött. Jöttek helyette izgalmasabb, nagyobb potenciált ígérő üvegek. Elkopott, mint ahogy elkoptak a Douglas-ek, ahogy elmorzsálódott a Balvenie kastély, és ahogy elfelejtődnek dolgok, amik szépek.

A 2021-ben visszatért Balvenie Red Rose, a Balvenie Distillery Stories nevű sorozatának ötödik tagjaként bukkant fel újra. A Balvenie The Second Red Rose, a mai Barman’s Choice impresszió ajánlás, egy 21 éves korral palackozott, ausztrál shiraz hordóban finiselt változat, 48.1 % abv-vel. A neve arra utal, hogy második alkalommal nyúlnak a tematikához, frissítve kicsit az érlelési típuson. A sztori -konkrétan a Stories sorozatba ékelve- teljesen lefedi a Balvenie ezen tematikáját, visszaidézi egy legendás whisky emlékét és egyben a korai skót történetmesélés, kvázi pre-romanticizmus egyik legjelentősebb elemét is tovább élteti. A whisky maga pár száz font, valószínű, hogy nem fogja bejárni felmenője pályáját a másodlagos piacokon, ellenben újabbat lök azon, még inkább drágább és keresettebb whiskyt kreálva ezzel belőle. Ma már több ezer font az első Red Rose ára. Az új Vörös Rózsa meg? Édes, fűszeres, barackos rózsavizet idéz, nyilvánvaló boros aromákkal, bors és tölgy jegyeivel lecsengve. Közel sem hozta azt számomra amit az első, ellenben a mai napig az egyik olyan whiskynek tartom a sztorija miatt, ami igazán alkalmas egy jó kis Barman’s Choice ajánlásra. 

Így maradnak meg történetek. Azt nem tudom, hogy az Eszterháza rózsáinak egyik büszkeségeként emlegetett Crimson Rambler volt-e, lehetett-e a Balvenie kastély bérleti díját jelentő királyi adó. De amit kedvelek benne, az a neve. Szeretem ezeket a beszélő-átkötő neveket. Mint ez, vagy a bélyegek világából a Kék Mauritius vagy a Black Penny (egy jó kis oldschool Bruichladdich palack is van a Moon Import csodálatos kollekciójában ezzel a névvel), vagy a futballból a Vecchia Signora, azaz az Öreg Hölgy, a Juventus beceneve, vagy akár az ördög bibliája, a kártya. Mind remek analógiákat, sztorikat sugallnak. Még a bourbon whiskey felől is behúzható tematika, ha az ember tudja, hogy a különböző amerikai whiskey márkák által folyamatosan szponzorált Kentucky Derby nem hivatalos neve, Run for the Rose, a rózsák futama. A rózsa neve meg? Eco kiváló író, jelzem. De maradva a virágnál, valamiért nekünk magyaroknak van egyfajta bizarr kapcsolatunk ezzekkel a rózsákkal. A Stockholm-szindrómát idézi a Gül Baba kultusz, a bűnben fogant a Rózsa Sándor legendárium, és szekunder szégyent érezve ki-Kapcsoltam ha Rózsa György a telefonért nyúlt…Ellenben kipirosodott arccal szurkoltam Rózsa Norbertnek az olimpián, de már nem pirulok el ha a csodálatos magyar dalkincsben felbukkanó rózsa utalások mögött bukolikus erotikát vélek felfedezni. Crimson Rambler, piros futórózsa…A Crimson-ról nemrég olvastam a Dramazinon. Zenében nem vagyok otthon, de ha már zene és Crimson, akkor nekem a király a W.A.S.P.-tól a The Crimson Idol album. A W.A.S.P.…the most outrageous band in the world..így emlegették őket. A törvénytelen Black Douglas-ek helyett volt Blackie Lawless (egyébként a Lawless is egy késői Moon Import címke sorozat neve, jó kis whiskykkel). A W.A.S.P.-ot otthon előszeretettel félre fordítják Darazsak-nak. Pedig ahogy a Rolling Stones sem Gördülő Kövek, úgy ez a banda sem darazsak. És a darazsak meg nem méhek. Akik pedig fontosak, és legalább olyan jól mutatnak egy Cardhu címkéjén mint amennyire jól néz ki a fertődi Cziráky Rózsakert.

Menjetek. Igyatok. Egyszer majd elmesélem a Rosebank sztoriját is…

(a borítókép Philip Leslie Hale The Crimson Rambler című olajfestménye, ami 1908-ban készült el, az évben, amikor Cziráky Margit rózsakertje is elkészült. A kép a Pennsylvania Academy of Fine Arts tulajdonából)