Amerikába jöttem

Amikor rengeteg palack került eladó sorba az SMWS független palackozótól, akkor elhatároztam, hogy a legvégén kövér alkuval elhozom az utolsókat, bármik legyenek is azok, már csak a kíváncsiság miatt, hogy mi az, ami ennyire nem kell senkinek. Így lett három palack közül az egyik egy tizennyolc éves Auchentoschan első töltésű bourbon hordóból, a Wonde Wheel Ride fantázianévvel ellátott kiadás. Nem hiszem, hogy célzottan valaha is vettem volna ilyesmit (mellé még egy Balmenach jött, Worm Tube Gunk, és egy Linkwood, Moroccan Lemon Chicken fantázianevekkel), már csak azért sem, mert nem kedvelem a túl sokáig first fill bourbon hordóban rothasztott párlatokat. Eluralkodik rajtuk a fa. Mielőtt túl sokáig örülhettem volna csillogó alkuképességeimnek, megtudtam, hogy másnak már kevesebbért sem kellett, mint amit én ajánlottam érte. De sebaj, nem lehet mindig a legjobban járni, így is pazar áron érkeztek (persze ahhoz képest, hogy egyébként nem vettem volna őket… na de hagyjuk).

A Wonder Wheel Drive szokásos SMWS rövid leirata a következő:

„We got carried away imagining the views of lower Manhattan from the top of the Coney Island Ferris Wheel enjoying cotton candy and ice cream.”

„A Coney Island óriáskerék tetején ülve vattacukrot majszolva és jégkrémet nyalogatva ragad minket magával alsó Manhattan látványa.”

Igazi amerikai idill, boldog békeidő. A Wonder Wheel egy 150 méter magas, egyedi óriáskerék a Deno’s Wonder Wheel Vidámparkban a Coney Island-en, Brooklyn New York városrészében.

Manhattanről eszembe jut a 2016-os amerikai utam New York környékén. Trump kampánya még javában zajlott az év májusán. Akkor a furcsa milliárdos elnöksége még csak valami rossz viccnek tűnt. Ma már… maga az íródó történelem.

Munka ügyben mentem, így a hétköznapjaim elúsztak, igaz a dupla ingyen reggeli megmelengette az opportunista, haszonleső magyar lelkemet és bearanyozta a dolgos munkanapokat. Minden nap elköltöttem a svédasztalos hotelbéli reggelit, amit a három hét alatt igencsak meguntam. A kis húsrudacskáktól valósággal rosszul voltam a végére. Utána bezabáltam a munkahelyi svédasztalosból is. Így már kihúztam a délutáni céges nassoldáig, amikor mindenféle érdekességeket, salátákat, hot-dogokat lehetett magunkhoz venni. Minden nap tematikus volt. A salátás napokon kissé csalódott voltam húsevő magyarként. Mindenesetre ezzel a többszörös ellátmánnyal zsebre vághattam a cégemtől kapott napidíjat, ami igencsak jól jött akkoriban. A 2008-as válság sokkját épp kiheverte a világ, az IT ipar csúcsán voltunk. Etetni kellett a finnyás, nagyigényű programozókat.

Hétköznap esténként úgy elfáradtam, hogy eldőltem, mint egy magára hagyott marionett bábu, viszont hétvégenként tudtam jókat kóborolni… Amerika… nem gondoltam, hogy eljutok oda valaha is.

Emlékezés közben elszopogatom a Wonder Wheel Ride-ot. Talán jobban illett volna egy amerikai utat idéző cikkhez egy valódi bourbon, de a hordózásán keresztül határozottan itt kering az amerikai whiskey ízvilága, úgyhogy nem panaszkodom. Vaníliás, aromás fűszergörgeteg. Poros, koros, fás, koszos. Tejszínes barack, marcipán. Kókusz! Piskóta. Sonkás maláta. Savanyúcukorka. Erős bourbonös kukoricás zamatok, mentolos, erős frisseség. Bombasztikus SMWS palack. Túl sok first fill bourbon hatás a tizennyolc év alatt. A gyöngéd háromszoros deszillálású Auchentoschan párlaton túlzottan elterpeszkedik és lefojtja azt. Szúr a fa és az alkohol. Nem az én világom, de az erőteljes, magas alkoholfokú, hordóhangsúlyos érlelések kedvelői találhatnak benne fantáziát. Én is elüldögélek vele a csöndben. Emlékek közt. Úsznak, keverednek.

Egyik este Amerikában a boltban megláttam egy spagettikonzervet egy hipermarket zsúfolt polcán. Azonnal könny gördült a szemeim sarkába, 2016-ból is nagyot ugrok vissza, mintegy tizenhárom évet. Apámmal Angliában ettünk konzerv sajtos makarónit, amikor egy cirkusznál dolgozott. Micsoda idők voltak. Nyáron látogattam meg, még nem voltunk EU tagok, kifaggattak a határon, hogy mivégre érkezem, volt, akit vissza is fordítottak: le a buszról, le a csomagokkal, és viszlát. A diákigazolványomat lobogtatva én nem akadtam fenn, így apámmal együtt falhattuk a harminc pennys csodaétket. Így spórolt az öreg, mert a padlóról kellett felállnia. Sokadjára. Rossz volt az a konzerv ott a cirkuszban is, és egy bő évtizeddel később abban az amerikai hotelben is. Mégis jó volt. Nagyon jó.

A régi emlékekből még régebbre ugráshoz valami még ódonabb dukál. Vágod? 2025-ben egy whisky mellett elmélkedni kezdek 2016-ról, majd beugrik, hogy 2016-ban elmélkedtem 2003-ról… sokasodnak mögöttem az évek. Áhh. A nyolcvanas években palackozott Auchentoshan megteszi. Gyöngéd, fűszeres, vaníliás. A szájban még egy ugrás, még édesebb, delejesebb, krémes, gyümölcsös, almás, gabonás, kicsit piszkos, fáradt fás. A negyven fok alkohol nem sok, de a szirupos méz sűrűn hömpölyög, tehetetlenül löttyen odébb a nyelvemen, mintha itt maradna velem örökké. Szerethetően régies, nem egy nagy valami, most mégis jól ellavírozik az érzelgős hangulatomon. Jó billentyűket ütöget meg, és le is csúszik gyorsan.

Csapongok ide-oda, ilyenek az emlékek, ilyen az alkohol. De hagyjuk 2003-at, hagyjuk a cirkuszt, a spagettit, engedjük el a régi Auchetoschant, és ültessük vissza apámat kicsit a polcra. Vissza az SMWS-hez, vissza Amerikába, vissza 2016-ba.

Elveszve a Metropolitan múzeumban

Az egyik hétvégi programom a Metropolitan Múzeum (The Met) meglátogatása volt. A Jóbarátokból is ismert Central Parkon át vezetett az utam, amiből leginkább az utcazenészek maradtak meg. És hogy baszom nagy, sokáig sétálgattam benne.

A MET-ben hatalmas, grandiózus tárlat, lehetetlen volt végigjárni például a görög szobrok rengetegét. Egy idő után el is engedtem, hogy mindent átnézzek. Émelyítő mennyiség ez művészetből. Ha nem vigyázol, egy életre megutálhatod az egykedvű, tökéletesre csiszolt fehér fejeket és testeket, illetve egyéb testrészeket.

Az óceániai és dél-amerikai részleg már érdekesebb volt, a pajzsok, maszkok és csónakok elképesztően közel hozták a romantikus, de brutális természetközeli világot. A srácok, akik ezeket a szobrokat faragták, nyálcsorgatva ontották volna ki a belsőségeinket, hogy levest főzzenek belőle. Mindenesetre pénisz ábrázolásokból nem volt hiány, ahogy a görögöknél sem. Igaz, itt bővebben mérték a szobroknak a … méretet.

A tizenkilencedik és huszadik századi modern művészetnél is találtam csemegéket. Van Gogh képeinek struktúráit és barázdáltságát egészen elképesztő volt élőben, közelről látni, de a pointilista képek is egészen káprázatosak voltak, szinte lemásztak a vászonról. Az olajfesték csodálatos rücskeit nagyon ritkán adják vissza a művészeti albumok.

Bár furcsa lehet, hogy hullámzó, kövér, kopasz férfitestek akt portréit szeretem nézegetni, mégis közel áll hozzám Lucian Freud munkássága. Sigmund Freud unokájának egy albumát még apám kotorta ki a kukából angliai kalandjai során, amikor jótékonyságra felajánlott dolgokat szállított kamionnal. A sokat látott, szemeteseket megjáró borító beszédes.

A modern művészet megosztó, mégis érdekes. Rengeteg újat adott a múzeum, számomra ismeretlen alkotók és művek. Azért ismerősök is akadtak, mint az őrlült amerikai Jackson Pollock vagy Picasso, akinek a kék és rózsaszín korszaka mindig lenyűgözött. Fantasztikus volt élőben látni.

Wonder Wheel Ride… arra egyébként kitűnő ital, hogy a vízzel eljátszadozzunk vele. Szépen le lehet tekerni egy vödör fokozatos hozzáadagolásával. Kellemesebb tartományba kerül, bár a bourbonös fűszeresség nem tűnik csak úgy tova, sok vízzel élvezhető, szelíd, igaz az illatában legyengítette az aromákat, de az ízének nagyon jót tesz.

A MET-béli nap teljes fényképalbumát végigjárhatod velem az alábbi galériában.

Harlemi mélyrepülés

Igyekeztem nem a szállodában kiterülve tölteni legalább a hétvégi napokat. A MET után valami koncertprogram után néztem. Az interneten találtam egy pici helyet Harlem szívében, ahol húsz dollárért lehetett beülni egy jazz koncertre. Jelentkeztem, és elhatároztam, hogy a Central Park szélétől elsétálok a 133. utcáig. Érdekes volt egyetlen világító fehér emberként végigmasírozni a keresztutcák végtelennek tűnő során. Az arab és kínai boltosok voltak a kivételek, néhány mexikói, mindenki más sötét bőrű afroamerikai. Nem történt semmi, ez már nem a gyerekkorom filmjeiből ismert hetvenes évekbeli zűrös Harlem volt.

Közjátékok nélkül eljutottam a koncert helyszínéig, amit úgy reklámoztak, hogy ott fedezték fel Billie Holiday-t. A hely parányi volt, egy sor szék volt a pincei nézőtér. Hamarabb érkeztem, úgyhogy beszélgettem a szervező sráccal kicsit. Sokkal jobb diskurzus is lehetett volna, ha felismertem volna John Coltrane zenéjét, ami a háttérben duruzsolt. Beszélgetőpartnerem csalódottan hagyott magamra, és matatni kezdett a koncertet előkészítendő. Egy jó Jazz diskurzus reménye tudásom hiányában elfüstölt, de a befizetett húsz dolcsim húsz dolcsi maradt.

A második este szedem elő a Wonder Wheel Ride-ot. Kellemesebbnek hat, talán mert tudtam mire számítsak. Az illatát kifejezetten élvezem. Friss, üdítő, citrusos. Krémes, piskótás, vaníliás háttér, vastag, nehéz. Az íze még mindig az a fűszergörgeteg, klasszikus elsőtöltésű bourbon. Nekem túl sok a hordó. Nehéz általános igazságokat mondani, de mégis ilyenre vetemedek: sok mindentől függ, de nekem nagyjából tizenkét év az a határ, ami felett már sok tud lenni egy erőszakos first fill bourbon. Ez is vadul kesernyés, füves, fás, harsogó. Szúr, csíp, rúg, harap. Bánt. Nem is tudom mit csináltam volna ezzel a hordóval. 18 évig nem hagytam volna benne egy párlatot. Mondjuk egy 7 éves után újratöltöttem volna 11 évig. Vagy valami ilyesmi. Milyen érdekes lenne összehasonlítani mondjuk ugyanazt a lepárlót így. Vagy 9-9 évvel, és megnézni másodjára mennyivel kevesebbet tud a párlatba rúgni.. No de ez csak elméleti játszadozás. Vízzel megint sokkal kellemesebb ez a nagykorú Auchentoschan, habár a fűszeresség még a bátor vízkezelés után is marad. Egyébként a Deanston 18 hordóval túlvezérelt világát juttatja eszembe.

A koncert fantasztikus volt, igaz volt egy kis turistabutító érzésem, Egy profi előadást láthattam. Besöpörték a pénz, letolták, ami le kellett. Jó volt, szép volt. Azért élveztem. A közönség francia turistái kicsit kiábrándítottak abból, hogy most valami igazi undergorund lesz, valami igazán helyi, ahol én vagyok az egyetlen szerencsés, aki valami titkos társaság légyottjába keveredett.

Hogy legyen amerikai whisky is, egy ajándék Gentleman Jack mintát magamba borítok (születésnapomra kaptam, ezúton is köszönet). Nem nyilatkozom róla. Maradjunk ennyiben. Rosszabbra emlékeztem. Az Auchentoschan már megrágott és kiköpött, engedékenyebb vagyok. Olcsó pacsuli likőrös illat, de felülkerekedem rajta. Édesded bourbon, a legjobbkor tüntetem el a Föld színéről. Mást már nem fog bántani ez a pár korty. De tényleg nem olyan szörnyű egy vödör hordóerős Auchentoschan mögött érkezve. És még annyit elmondhatok a védelmében, hogy az Auchentoschan-re visszatérve, az maga a csoda, egy költemény, egy mestermű a Gentleman Jack után. Köszi Jack! Minden relatítv!

A koncert után este tízkor Harlem utcáin találtam magam a bulira gyülekező fekete fiatalok között. Kapucnis pulóveremet a nyakamba húzva osontam el a vonatig, ami a közeli városban lévő szállásomig vitt.

Ha még nem hallgattál Coltrane-t, kezdd a My Favorite Things-szel.

A harlemi nap teljes fényképalbumát végigjárhatod velem az alábbi galériában.

Greenwich Point

Mindenképp szerettem volna lejutni a tengerpartra, amire a Long Island-nál lévő öböl alkalmasnak látszott. Térképen. A gyakorlatban sehogy sem tudtam a víz közelébe férkőzni a luxus ingatlanokkal teletűzdelt környéken (szingapúri kollégám panaszkodott is a környék drágaságára, az elviselhetetlen ingatlantörlesztő részletekre… el is húzott nemsokkal később a nyugati partra, Seattle-be, a fájós gyomrú heroinista, Kurt Cobain egykori otthonába). Szívszorító történet, ahogy egy szegény magyar bandukol a gazdag amerikai környéken, és keresi a szabad utat a csillogó víztükörhöz.

Útközben befaltam egy hamburgert, ahol az első kiböfögött mondatom után kérdezte a pincérnő, hogy: „Magyar vagy?”. A kiejtés összeköt bárhol a világban. Meg a tv-paprikás-fasírtos zsömle.

Az egyetlen pont, ahol a vízhet lehetett férkőzni az a Greenwich Point volt, egy félsziget, amit egykori tulajdonosa a városra hagyott, így egy látogatható parkká alakították. Ez idáig nemes és szép, de rajtam olyan szempontból nem segített, hogy nem helyi lakosok csak délután öttől látogathatták, amit egy bódéban rostokló fickó ellenőrzött tüdőgyulladásszerű komolysággal. A szeméttel és kagylóhéjakkal elárasztott parton ültem le, hogy kivárjam az időt.

Az Auchentoschan (vagy inkább az elsöprő bourbon hordó) kényeztet… gyönyörűen összekovácsolt minket az alkohol. Már nem is bánom, hogy az ex amerikai hordó ekkorát futott… amerikai emlékekhez amerikai behatást!

Ahogy ott ültem a parton egy (emlékeim egyre sárguló képkockái szerint) harmincas, rikítóan fehér bőrű, narancsvörös, göndör, középhosszú hajú nő lépett oda hozzám, és érdeklődni kezdett várakozásom mikéntje felől, majd felajánlotta, hogy helyi lakosként bevihet a marcona őr ellenőrzőpontján. Kicsit vonakodtam, de végül ráálltam a dologra. Furcsa szerzet volt. Egy sárgán világító, piros betűs Flow című könyvet szorongatott a kezében, mire megemlítettem Csíkszentmihályi Mihályt. Erre vadul fellapozott egy részt, hogy tényleg, ott volt benne. Nem emlékszem már kilenc év távlatából pontosan, de zagyvált valamit arról, hogy mivel foglalkozik. Valami ruhatervezés és varrás rémlik, meg hogy a szülei segítik benne, és hogy épp inspirálódik. Egy darabig együtt sétáltunk, bár kissé cikinek éreztem, mindenképp meg akarta mutatni nekem az egész félszigetet, de egy ponton búcsúztam tőle. Sarah, így hívták. Kicsit nehezen fogadta el, hogy egyedül szeretném bejárni a környéket, aggódott, hogy nehogy eltévedjek (a lépten nyomon kitáblázott félszigeten), végül elváltunk egymástól. Soha többet nem láttam. Mindenesetre ki gondolta, hogy Csíkszentmihályi Mihály nevével lehet menőzni. Biztos azzal vágódtam be nála akaratom ellenére. Magam mögött hagytam egy padon, és ő sokáig nézett rám onnan csalódottan.

A félszigetnek volt valami békeidős hangulata: viharvert grillrácsok, a hajók, a tengernyi kagylóhéj, a békésen pihenő és tébláboló amerikaiak. Szép nap volt. Egy utazás.