Messlach búcsúja – 4. rész
Az egész Mortlach sorozat indító apropójához, és egyben zárórészéhez érkeztünk. Ismét kóstolhatom a 34 éves refill bourbon hordós kiadást!
Sőt mi több, egy szintén 1986-ban lepárolt testvérhordóból mellécsaphatunk egy 36 éves, szintén refill bourbon érlelt darabot. Mi kell még? Van itt még valami… óóóó… valami. Vagy valaki. Valaki ül a szárnyon… vagy valami… Nem más hiányzik, mint Lionel Messi.
Annak idején a 34 éves kóstolócikknél – ennél erősebb kapocs hirtelen nem lévén – 1986 miatt hoztam fel az azévi futballvilágbajnokságot, Diego Maradonát, és az örököst, az akkor még csak a világbajnoki trófeát hiába üldöző harmincöt éves Messit, akiben én már nem láttam annyit, hogy valaha a magasba emelheti a serleget Argentítna élén. Nem gondoltam, hogy a csöndes kisember alkalmas egy nagy múltú és presztizsű válogatott élére állni a Barcelona elhagyása után , pláne az ideális mezőnyjátékos koron túl. Tévedtem. Így amikor újra lehetőségem lett egy mintát beszerezni az 1986-os 34 éves Mortlachból, abból, ami négy éve elindította az emlegetett cikket, máris az jutott eszembe, hogy helyreigazítást kell tennem az argentín zsenivel kapcsolatban. Mindegy, nem fáj tévednem és beismerni sem. De előbb igyunk!
34
Mortlach, Adelphi, 34y, refill bourbon, 1986-2020, 54.2 %, cask number: 2035
Elképesztően mély, összetett illat. Fűűű. Leírhatatlanul komplex. 34 év egy gyönyörű hordóban. A párlat tökéletesen muzsikál… Uramatyám! Ez most nagyon átjön. Van még a mortlachi testből, de egy gyönyörű fás palástban, elegánsan lép eléd. Nem harsog, nem produkálja magát, a lényegre tér. Minden szavában a megnyugvás, a bölcsesség. A semmivel nem kijátszható idő. Öreg, de nem kivénhedt. Idős, de nem idejétmúlt. A mortlachi testből valami sűrűség még ott feszít a pohárban.
Az ízében sajnos már győzött a fa, az egyensúly odaveszett. Valamit valamiért. Ez kellett a gyönyörű illathoz. Nagyon kicsit túllendült a csípős hatásokkal. Meglepő módon kevésbé édes, mint amire számítottam. A keserűség még sokáig a nyelvemen táncol. Az illata nagyon megvett. A mögötte érkező ízt elhangolta a fa, így csak egy kullogásra futotta. Valahogy a nagyon drága, nagyon idős cuccoknál gyakran van ez a túlfutás, túlvezérlés. Hiába a tiszteletre méltó szám, ha egyszerűen túllendült az ital a zenitjén. Legalábbis az adott hordóban. Ezek után már nagyon kíváncsi leszek, mit tudott a testvérhordó összehozni 36 év alatt. Mindenesetre a víz egy kicsit ellendolgozik, de nem sokkal tudja a fát odébb taszajtani. Masszív egy dolog lett ez.
36
Mortlach, Adelphi, 36y, refill bourbon, 1986-2022, 51.4 %, cask number: 2040
Node nézzünk még két évet. Hű. Szinte ugyanolyan az illata. Talán kevésbé üt erőteljes körvonalakkal. De nagyon szép delikát ez is. Maga az ital egyébként egy árnyalatnyival sötétebb. Kicsit kerekebb aromák. Szépen megszelidült a vastag párlat. Nagyon hosszan lehet beszipogni a részleteket. Kenyeres, malátás alapok jönnek, ahogy nagyon mélyen rajta hagyom magam. Ott felejtődöm. Ez a tömény érettség itt is fenomenális. Itt is bomasztikus a fa az ízében. Nagyon sokáig az arcomban marad a kesernyés utóíz. Nem feltétlenül a bő három és fél évtizedet hibáztatnám ezért, egyszerűen hordófüggő is, ez pedig így adta ki. Az illata miatt nem bánom a dolgot. Az ízében nem sok minden tud ellenállni a hordónak. Hiába jönnének az érett trópusi gyümölcsök, méz, vanília, bármi. Jön a fabomba, bámm! Fa, fa, fa! De a Mortlach párlat érlelési potenciáljához így sem fér kétség. Egy refill bourbon hordós, 20-25 éves kiadást még csapra kell verni egyszer. Mindenesetre egy kis vízzel lágyul az illat, kerekedik, formálódik, fűrészporosabb lesz. Az illat működik, de nagyon, nem győzöm hangsúlyozni. Az íze vízzel is iszonyatosan tömény és keserű marad. Persze ennek az iskolának is megvannak a rajongói, de ez már nem feltétlenül az én világom.
Hagyok még kicsit belőlük, félretámasztom őket pihenni. Nézzünk vissza kicsit a korábbi részekben már kóstolt 10 éves Provenance-ra és a 14 éves Old Particularra, mert mindkettő meggyőző benyomást tett rám.
Delejes párlatédesség, túldurrant töménység. Üde cukrok és harsány gyümölcsösség. Ú de más kávéház megint, és megint kicsit más, mint korábban. Biztos mert évtizedes dög Mortlachokra kellett rátelepednie. De egy bárdolatlan, ámde könnyed profil, na nem párlatilag, csak failag. Jó ez még mindig. Rossz, de jó. Ez a legtömörebb konklúzióm. És egyben a legáltalánosabb Provenance definícióm.
14 éves Old Particular… megint
Milyen szép előrelépés. Korban, érettségben, minőségben. Annyira sokkal, de sokkal jobb ital. Ezt az élesztős profilt nagyon kedvelem. Az íze is kerekebb, formásabb, letisztultabb. Nem lett könnyű persze, de kompaktabb. Kemény egy párlat ez. A 15 év körüli whisky szerintem egy jó kompromisszum úgy általában. Persze nem mindenre húzható fel, de ennyiért már komoly kort és érlelést kapsz, sokszor megfizethető áron. Nálam valahol itt van az egyensúlyi állapot saját „ésszerű” kereteim között. Sok esetben.
Visszatérve a 34 éves illatára. Ehh. Azért elképesztő a komplexitásbeli feljebb ugrás. Sok-sok ligával. Ezt egyszerűen csak az idő adhatja no. Nincs kímélet. Most pár löttyenet vízzel otthagyva, sokkal jobb lett az íze is. Erős még mindig, de már be lehet pillantani a kulisszák mögé. Szép, érett trópusi gyümölcsök tánc(ának árnyéka) a sűrű vastag függönyök mögött. Még mindig nagyon masszív a párlat a fával kézenfogva. Az első újrakorty jobb volt. A második már ad egy gyomrost megint, amitől igazolással összegörnyedhetek. Idő kell ezekhez, egész estés italok. Nem lehet három és fél évtizedet csak úgy pikk-pakk letudni. Merengeni kell mellettük. Befelé nézni. Fékezni. Együtt hetven év.
A 36-os illata még mindig bódító, ez a fás parfüm… szinte megcsurran az illata, olyan lehengerlően tömény. Az első már felvizezett újrakorty itt is melengetőbb. Soká forgatom és élvezem az évtizedeket. Nincs hova rohanni. Messi Argentínával írt pályafutása lezáródott, nem szalad el, nem kerül bele új lap, legalábbis játékosként. Szép fűszeres ízek, hosszú lecsengés, fehérbor, kicsit sós, testes felhangok – ezt nagyon élvezem. Megnyugszunk együtt. Könnyű nem lesz ez a kapcsolat, de élvezem a csípéseket a nyelvemen. Szép, hosszú, rétegzett, összetett. Az alkohol is meggyűr közben persze, szokás szerint engedékenyebb leszek. Brutálisak ezek az idős Mortlachok. Jól áll a bourbon hordó a párlatnak, igaz túl is lehet vele húzni, hordómilyenség függvényében.
Eliszogatom még a négy italt felváltva. Igazából tetszenek. Most már mind tetszik. A kellemes sonkás, húsos tömörség kiütközik rajtuk. Szép ez a 10 éves is, semmi oka szégyenkezni. Gyönyörű a 14 éves is, el lehet csámcsogni rajta. A whiskynek idő kell. A gondolatoknak is idő kell. Még több.
Ahogy Lionel Messinek is idő kellett. Harmincöt évesen állt igazán a válogatott élére, hogy 2022-ben megnyerjék a világbajnokságot. Annak a vb-nek a döntője alatt egy plázában vadásztunk ajándékot az iskolai mikuláspartihoz, így nem láttam élőben a meccset. „Felvételről” akartam megnézni, de az egyik boltban az eladó elkottyantotta az állást. Bosszantott, de valahol a sors igazságot szolgáltatott, mivel (az akkor épp) kamionos apámnak a 2008-as moszkvai BL döntő eredményét röfögtem ki (tudod, amikor John Terry elcsúszott a mindent eldöntő tizenegyesnél), pedig az éjjeli műszak után akarta megnézni úgy, hogy nem tudja az eredményt . Haragudott. Megértem. Messi felért végül a csúcsra. Az pedig végképp elképesztő, hogy négy évvel később is meghatározó játékosa és vezetője tudott lenni a döntőig menetelő, foggal-körömmel harcoló, ha kell ronda, de hatékony futballal operáló és a meccseket a sírból visszahozó Argentín válogatottnak harminckilenc évesen (oké a másik tíz ember is nagyon kellett csapatként, hogy a védekezésből már kevésbé masszív részt vállaló szupersztárt kikompenzálják hátul). A válogatottnak, amit Lionel Scaloni az évek alatt köré épített. Az is kellett ahhoz, hogy végtelenül emberi és szimpatikus legyen, hogy elbukták a 2026-os világbajnoki döntőt, hogy nem sikerülhetett neki sem minden. Méltósággal viselte. Respect! Pár napja ért véget a búcsúmeccse Benin ellen a Monumentalban. Megható képek. Csodálatos lezárása egy korszakot meghatározó fejezetnek.
Cristiano Ronaldót nagyon kedvelem, elképesztő elhivatottsággal tette bele azt a rengeteg munkát és profizmust a pályafutásába, amivel az egyik legnagyobb lett, viszont a visszavonulás sokkal kevésbé megy neki elegánsan. Legalábbis eddig. Szurkolok neki, hogy méltó befejezést kapjon a szintén kivételes karrierje. A két focista összehasonlításába itt most nem is mennék ennél jobban bele, sokaknál erősen érzelmi alapú vitába szokott torkollni a dolog. Két évtizedet határoztak meg, generációk nőttek fel a játékukon. Messi pedig végleg felnőtt az elvárásokhoz. Sőt…
Zárszóként talán még annyit, hogy milyen jó, hogy ezek a srácok fizikailag fociznak. Tényleg rúgják a labdát. Nem szimuláció. Nem AI. Nem varázslat. Vagy hát… varázslat, de nem úgy.
Én pedig… én csak jól szétmortlachoztam magam… saját szórakoztatásomra.
Tölgyesi Norbert
Borítókép: Lionel Messi a világbajnoki trófeával 2022-ben, kép: www.barcablaugranes.com – Quality Sport Images/Getty Images