Mortival a világ végén – 3. rész

A Mortlachról szóló sorozat harmadik részében nézzük meg ma milyen, ha ez a nehéz párlat kap egy kis kort és hordót.

Csapjunk is bele…

Elsőként kontrollmaltnak jöjjön az agyonhasznált tíz éves Provenance. Egyszer ilyennek látom, egyszer amolyannak. Jónak vagy épp rossznak. A korosabb sherrys Mortlachok elé pont kiváló referenciapontnak, a longterm friend. Szép gyümölcsös, húsos illat. Édes, hívogat. Ha szélsőségesebb dologhoz van kedvem, ez mindig megtalál. Ez a gyönyörű melaszos húsáru olyan jól esik. Kellemesen keserédes ízével, saját bumfordi nehézségével valahogy mégis szemben álló könnyűségével elbódít. Nem olcsó patronokkal operál, maradt a nehéz, de őszinte úton. Most inkább szeretem.

Jó behúzódni a lemezeimmel, szarni bele mindenbe. In the Land of Grey and Pink. Kint már halad a világ vége felé vezető őrület. Szárazság, háborúk, klímakatasztrófa, sorolni is kár. A szomszéd duhaj jó kedvében hatalmas tüzet rakott a kertjében a lomjaiból, szőnyegeiből. Sűrűn okádták a lángok a sötétszürke, keserűen fojtogató füstöt. Nesze neked! Stílszerű volt a ropogós szárazságban, de itt a világ végén nem számít semmi. Becsukok mindent és imát mormogok a szikrák védőszentjéhez, hogy tartsa őket higgadtan, ne boruljon lángba minden. A házban most kicsit megáll velem az idő. Minden az ajtón kívül marad. Stumpf-Bíró Balázs dörmögésével, a biztos léptekkel közeledő kollapszussal együtt. Hadd dugjam a fejem a földbe. Csak még egy kicsit ma este. Húzódjak be a világ végére.

Az eddigi Mortlach cikkek alapján az világlott ki elmélet gyanánt, hogy ez a nehézkes, barátságtalan malt kívánja a kort és/vagy a sherry hordót. Külön nem vadásztam minták után, ami a gyűjteményemben lapult, azzal megyek. Így jöjjék hát egy 25 éves Chiftain’s masszívnak ígérkező sherry hordóból.

Hozzá a Caravan lemez után pörögjön a Soft Machine dupla hatodik lemeze (mindkét együttes eredetileg a Canterbury szcéna jeles tagja volt). Az első korong koncert, a második stúdiólemez egy átmeneti korszakból, a canterbury pszichedélia után Karl Jenkinsszel a fedélzeten a repetitív fúziós jazz irányába lépve. Csodálatos lemez. Megállja a helyét a negyedszázados Morti mellett ez az 53 éves felvétel. Stílszerű is, ha már két hét múlva élőben is láthatom a jelenlegi zenekart, igaz teljesen kicserélődött tagsággal. Mindezek ellenére a márcusban megjelent tizenharmadik lemezük fantasztikusan sikerült. Hagyományápoló és új utakat kereső. Le a kalappal.

De akkor nézzük ezt a huszonötös Mortit.

Sherry butt. Komoly adatok, komoly pénz. Likőrös, savanykásan rothadt édességgel indít. Nagyon mély, érett illatok. Áhhh. Az a jó bedöglött oldschool sherry. Szaglászás közben minden remény megvan rá, hogy valami az elmúlt időkből. Már az illata is sűrű, tömött, lassan mászik. Ha valami, akkor ez két vállra kell fektessen egy morcos párlatot ennyi év alatt. Az az igazi dohányleveles zamat, némi husival, parfümökkel. Az ízében egy kis csalódás a felbüffenő modernitás. Nagyon szép sherried whisky, mégis valami mélyebb, de legfőképp ódonabb dologra számítottam, nem elég ragacsos, nem elég rothadt, nem elég solerás. Az illata vagányabb. Talán a 46 fok is vékonyka neki, kicsit vizes hatású. Sebaj. Viszont a párlatot megszelidítette. A bárdolatlan tahóság elhallgatott, és bölcsen mélázó süppedvénnyé lett. Ősz. Igazi merengőmalt. Most már elégnek gondolom a fokolást, ahogy megtaláljuk a közös hangot. Nem erre számítottam, de csak megenyhültem. Ilyen rétegeket csak az idő adhat, más nem nagyon. Édes, mazsolás, csokis, egy kis modern gumisság mutatóba, egy villanásnyit, de minőségi sherry hordós whisky. A párlat jól elficánkol szelíd egyetértésben a fával. Egy kis ásványos földesség is előmászik pár csepp vízzel. Nem nagyon találok hibát benne, így kell kinézni egy sherry hordós elképzelésnek. Egy nagyon picit lehetne régivágásúbb, viszont kijelenthető, hogy az idő és egy fantasztikus minőségű hordó birokra tud kelni a Mortlach-hal. Bőven. Szép, komplex, rétegzett, ízes, patinás. A klasszikus nagy Glendronachok tudnak még ekkorát gurítani jó hordókban. A Mortlach is képes rá.

Közben A Soft Machine hatalmasat megy a lemezen… Karl Jenkins repetitív zenei mintázatai nagyot alakítanak.

Kicsit visszatérve a tíz éves Provenance-ra: hű, milyen szép, üde, mégis koszos párlatgyümölcsösség. A csúszka másik vége. Jó visszatérni hozzá.

Jöjjék akkor valami az olasz Wilson & Morgan háza tájáról. Egy húsz éves sherrys dög, most már hordóerőn.

ÓÓÓÓ, furcsán jó illata van. Kicsit kelt tésztás, rothadt érettség. Kellően érdekes, koszos. Diós sütemény. Émelyítő rothadtság. Ígéretes. Pfúúú, jó vastag a párlat, sokkal hangsúlyosabbnak érzem, mint az előzőnél. Malac. Pfá, az íze de beteg. Gumicsizmás. Ez még sherry guminak is kóros. Hú. Nagyon mocskos. Kesernyés, trágyás. Imádnivalóan bedurrant, bepukkant, berohadt. Nem jó, de mégis jó. Elferdült ízpaletta, nem egy közösségi popularitás. Nekem azonban valamiért tetszik. Tiszteletlen egy whisky. Nem valami jólnevelt. Egy szép feladat a Mortlach párlatnak, de úgy érzem megoldotta. Egy perverz sherry hordó kapott egy kellően perverz pártnert. A két faragatlan, kockásinges tuskó berúgják a kocsma ajtaját. Illik is hozzá a Soft Machine Six stúdiórésze. A szaxofon ércesen, mocskosan ülepszik rá a repetitív alapokra. Mégis imádnivaló. Steve Reich felsír. Igazán szép palackozás. Nekem nagyon tetszik a két gumicsizmás jóbarát előadása. Nem finomkodnak, nem játsszák túl. Olyan őszintén odateszik magukat: ezek ők. Hamisítatlan vilzonendmorgeni eltolás. Szórakoztató. Olaszos kiszámíthatatlanság. Állsz az alfa rómeód mellett lerohadva az autópályán a geci melegben, fánkúlózol a füstölgő motor fölölött, és érzed,… hogy élsz.

A hektikus W&M után jöjjön a megtestesült kiszámíthatóság. A Scotch Malt Whisky Society sokak szerint megbízható minőség, és nem tudnak rosszat palackozni, mások szerint van valami felismerhető bukéjük, SMWS dns-ük, fűszeres, harsogó tolakodásuk, és olybá tűnik, mintha valahol egy nagy közös hordótároló házban szívnák magukba a félreismerhetetlen SMWS hangulatot. Megint mások szerint – tulajváltás után – ráálltak a tömeges „pénzért palackozzunk, mint az állat” vonalra, és már nem az, ami régen volt. Akárhogy is, most megnézzük, hogy mit kezdett a társaság egy tizenöt éves Mortlachhal.

„A journey to bliss” fantáziacímet kapta ez a Moscatel hordós érlelésű whisky. A muskotály jellegű szőlőkből készülhet a mi tokaji aszúnkhoz hasonló édes desszertbor (Spanyolország), és egészen oxidatív, sötétre érlelt változat is (Portugália). Előkerült a nagy portói stílusú borok kóstolóján is.

„Út a boldogságba.” Émelyítően édes. Paradicsomi túlcsordulás. De ott terpeszkedik alatta a párlat. Héló! Itt vagyok, nem menekülsz! Klasszikus húsok, vastagság és tömörség. Az édesded hordó itt szinte másodhegedűs a töppedt mazsoláival, amolyan kiegészítő, az egész maradt egy hamisítatlan mortlachi sűrűség, bár fás kesernye is van bőven, ahogy forgatom. Sőt! Nagyon bőven. Már belehallucinálom én is az SMWS-i fűszerességet. Nem is tudom kóstoltam-e már olyat tőlük egyáltalán, amiből kellett volna egész palack. Azért biztos. Pfijj. Erős, fás, karakteres, hordós, párlatos, minden. Masszív… unalmas.. Nem bánom, hogy a végére maradt. A Soft Machine Six utolsó száma egy absztrakt gyötrelem. Illik ide. A sors így hozta. Így voltunk ma Mortival a világ végén a nagy fehér semmiben.

Nem is tudom mit mondjak zárszónak. Konklúziónak. Az SMWS maradt SMWS. Durva, fűszeres. Viszont a kor és a sherry hordó kombinációja egészen tisztességesen képes megszelidíteni a Mortlach szilaj disznaját, bár ezt inkább a Chieftain’s huszonöt évesére mondanám. Lehet belőle szép, szabályos, iható italt faragni. Eljátszadozik a hordókkal. Meg az idővel. Már csak egy kérdés maradt: mire képes a magas kor és a refill bourbon hordó kombinációja. A reklám után megtudjuk a Mortlach sorozat zárórészéből. És igen! Lesz egy kis foci is, ahogy ígértem.

Én pedig feldobom az új Soft Machine lemezt. Immár nélküled. Nem fárasztalak vele. Menj fontosabb teendőid után.

Engem is kerestek közben:

Tölgyesi Norbert