Régészkedés Mortival – 2. rész

A korábbi bevezető után folytatjuk a Mortlach körül járt esőtáncunkat. Először visszaugrunk pár évtizedet 1978-ba a Rare Malts időkapuján, utána pedig egy kortárs párlat huppan a pohárba. Régi vs. új.

Ideerőszakolhatnék valamit ahhoz az évhez: egy lemezt, egy futball vb-t (na ki nyert 78-ban? éppenséggel ez is kapcsolódhatna a Messivel induló mortlachériánkhoz), millió más dolgot. Most nem teszem. Vagyis de, nem akartam, de de. Meg is mondom miért. A Dramazinon kívül talán már mindenki megemlékezett róla legalább pár sorral, ami mutatja megkérdőjelezhetetlen helyét a magyar kultúrában és az emberek szívében (és pont a szíve vitte el): szegény Deák Bill Gyula a napokban járult vissza teremtőjéhez. Mekkora szívás. Épp készülnél haza egy rutinműtét után, erre visszarendelnek. Egészen magasról: „Nem!” „Nem?” „Nem.” Bár a karrierje igazán az engedékenyebbé váló szocializmusban, a legboldogabb barakkban, a nyolcvanas években robbant be, csak csinált valamit 78- ban is, ha már a hetvennyolcadik életévének betöltéséig nem húzta ki. Igaz, azzal számjátékozhatunk egyet, hogy a 78-adik életévét taposta, és meg is vagyunk. Akárhogy is, már javában énekelt vendégként a Hobo Blues Bandben abban az évben (79-ben lett végleges tag). Isten nyugosztalja! Végül most egykor előreszaladt lába után ment. Bízom benne, hogy nem a teljes és végtelen űrbéli sötétség köszöntött rá, remélem valahol könnyeden és boldogan rúgja a bőrt odafenn – a testéhez viszonyítva őket megillető helyen lévő – mindkét lábával. Meglehet sokan nem osztják, de az én kedvencem tőle a Bűnön, börtönön, bánaton túl. Talán nem olyan elvont, emelkedett, nem olyan költői az anyag, de pont ettől annyira eredeti és szívbe markoló. Egy földhöz ragadt történet az utcáról, egy srácról. Neked melyik a kedvenc Bill albumod?

Míg átgondolod, kezdjünk inni, és emlékezzünk az öregre néhány régivágású, nehéz Mortlach-hal!

Mortlach 20y, 1978, Rare Malts, 62.2%

Egy kép a múltból. Csak egy kicsit. Egyszerre intenzív és nyugodt illatok. A fiatal Mortlach dühét nem érzem. Leginkább az édes gyümölcsök és lágy, kerek hordózás dominál. Csábító. Piszkosság egyelőre nincs, csak érettség. Az a tömött bourbon hordós (bár valami sherryn sem lepődnék meg). Öreg fűrészporok. Nehéz lépteknek nyoma sincs. Az íze… aztakutyamindenit, a hatvankét fok az hatvankét fok. Töményen szállítja az aromákat, mégis kellemesen integrálódik, bírom, megjelenik a Mortlach tömör teste is, régies nehézségnek nincs jele, csak a vastag párlat ült be középre és enyhén kénesen szétterpeszkedett. Jelentős, ám partiban van a környezetével. Fás keserűség zár a hosszan szállított, lassanként levonuló ízkavalkád végén. Túlérett trópusi gyümölcsök. A remélt régiességet nem kapom, illetve nem úgy kapom, ahogy vártam. A Mortlach fiatal zabolátlansága itt már széltébb szaladt, vagy talán csak a mai párlatok hordják ugyanilyen szépen magukon a múltat és nincs oly nagy különbség, hogy ez régi, az meg új. Az a piszkos régiiskola, ez pedig az új szél. Ez alapján olyan állandónak érzem. Csak annyira indusztriális, amennyire egy mai verzió is az. Sűrű, erős. Alig van kedvem hígítani, jól esik a hatvanvalahány fok zizegése, mégis megtörök, csak kipróbálom. Pff. Nagyon szépen összecsiszolódott, kemény ital. Az ízében még mindig erős vonalakat rajzol a fa, keményen megfogta, jobban, mint szeretem. Némi sanyarú erőszakot tett a párlaton, ami nincs ínyemre. De így is hordoz bőven eleganciát. Jó, jó, de nem hozta a szuperhurrát. Vizezem bőven, úgy még mutat újat. Sőt, jön egy kellemes ásványosság és vibráló gyümölcsök. Hohó! Így már szebben hozza a régies ízeket, némi koszos évtizedet. Mmmm. Élvezetes, csak elindult az időgép. A fától persze el kell vonatkoztatni kicsit, de ott van, amit kerestünk. A finom ecsettel lesepert por alatt nyugvó lelet. Régi Mortlach. Kellett hozzá a sok víz. Nagyon sok víz. Mondjuk populáris az így sem lett, hozzám viszont közel… közelebb került, a Mortlach olybá tűnik, hogy jól is haszosíthatja az eltelt éveket. Az igazi zsenialitáshoz azonban még hiányzik valami.

Mortlach 17y, 2003, Adelphi, 55.5%, Refill sherry hogshead

Egy este a múltból, egy újratalálkozás. Abban a régi Messi cikkben a 34 éves mellett ezt is kóstoltam. Ehhh. Olyan szépen el tudnak találni egy refill sherrys érlelést, simán vetekedhet egy jó bourbonössel. Delikát, édesded, jó esetben nincs túltolva, nem elnyomja a párlatot, hanem kiegészíti. Nézzük az Adelphi szüleményt. Már az illatában is ott a kemény Mortlach wormtube alap. A vastag hús a gerinc, hangozzék ez bárhogy is. Ígéretes, cseppet sem kellemetlen. Az ízétől már kevésbé vagyok lelkes. Jellegzetes, fás és száraz seasoned sherry. Elment a hordó felé, de kap helyet a domináns Mortlach is bőven, így jó kemény itallá lett, és szétesettebb is az előzőnél. Külön utakon az édesség, a fás fűszeresség és a párlat tömörsége. Próbálnak rendeződni, de valahogy nem áll össze ízileg, akárhogy próbálod őket egy sorba igazgatni kilóg a válla, a keze, a feje. Nem a sherry érlelés szebbik oldala. Nekem. Se kiegyensúlyozott nyugalom egy spanyol tengeren, se krémesség, se régies rothadt ragacsosság. Ezek mindegyike nélkül olyan céltalan, lélektelen. A hordó nem tudja megnyugtatni a bunkó Mortlachot, Morti tombol, ez egy terem, ahol mindenki csak kiabál és kiabál. Nem az a szép húsos, izgi Mortach. Morcos egy karakter. Rossz lábbal kelt, elrúgja a gyerekek odagurult lasztiját. Az adatai alapján többet vártam. A hordó és a párlat is a kellemetlenebbik oldalukat hozták ki egymásból. Van ilyen. Bajban lennék, ha ajánlót kellene írnom hozzá. De nem kell.

A végére kontrollnak még előkapom az első cikkből a 10 és 14 éves sima refill bourbon Mortlachokat a Douglas Laing háztól. Vajon milyenek most a két masszívizom Mortlach után?

A tíz éves most jókor kap el. Édes, gyümölcsös, egy kis testecskével, egészen összetett. Vízzel gyönyörű malátás jegyek, már elsőre is megfogott. Szép Morti. Jó Morti. Ügyes Morti. A 14 éves érettebb, komolyabb, rábízhatod a kistesót, az illatában pedig imádom az élesztős savanykás csíkot, mint egy repülő után az égen. Az előzőek után mindkettőt kidolgozottnak, nyugodtnak érzem, igaz könnyű italok ettől nem lettek. Persze mint minden, ez is relatív. Mit mondhatnék még? A Mortlach jó… is tud lenni. És az a nagy égi zenekar,… az is elég menő már. Biztos itatni kell őket ott is. Mondhatjuk mindezek után, hogy jól állna Bill kezében egy őszinte Mortlach? Szerintem nem tévednénk nagyot. Jól. Akárhová is igyekeznek pozícionálni, a Mortlach egy igazi proli, kár is tagadni. Ahogy Bill is az volt. Mindkettő így csodálatos.

Nem a Zenegép rovatba terveztem írni, Bill a hibás, hogy mégis így lett. Igazán húzhatta volna még pár évig, csak hogy kicsit olyan maradjon a világ, amilyen volt. Legalább ezzel az aprósággal is kapaszkodhatott volna még ez a rohadt, nyomorult világ. Már nem az első megemlékezés a Dramazinon, remélem nem válik halálhír rovattá, hullanak szeretett zenészeink sorban (utal az én ittlétem hosszára is, tudom). Persze! Hogyisne! Még mit nem! Ezek örökké élnek… meg nem halnak… majd ha piros hó esik, majd ha zenészek potyognak az égbe…

Tölgyesi Norbert

Mankós borítókép: AI, mi más?