Fekete sziklák

Rossz választással és rosszkor kezdtem a Mortlach lepárlóval, aminek a neve ráadásul számomra sötét és baljós hangulatú, fekete sziklákat idéző. Egy hét teljes szaglás-és ízlelés vesztés után (akár egy ló seggénél is jóízűen megvacsorázhattam volna) az első, amit kóstoltam egy Wilson & Morgan tizennyolc éves, hordóerős, marsala érlelt kiadás volt. A robosztusság, a gyümölcsösség, amit ígértek, ott húzódott valahol, de kellemetlenül befedte egy kesernyés-savanykás és fáradt-poros dió íz. Nem a finom zamatos, hanem a fekete, egész télen át oszladozó levelek alatt hánykolódó dió. Bár tudom, hogy egy 56.9 fokos tömény a tudomány jelen állása szerint nem romlik meg, de esküszöm ez rohadt vagy legalábbis az agyamban ezt az érzést hozta létre. A hordóerősség itt nem segítette, inkább rontotta az összhatást, az egész ital bárdolatlan vendég módjára viselkedett. Kinyitod az ajtót, be akarod hívni, erre bemutatkozásként jól pofán ver. Vödörrel hoztam bele a vizet, hogy élvezhető legyen. A marsala máskor magával ragadó határozottsága nekem nem működött, mellesleg ez a masszív boros hatás sem jó kezdés egy lepárlóval való ismerkedésre. 

Így esett ez az eset, de nem végeztünk egymással, nem ám barátocskám. Miután egy kevéske váltópénz ellenében négy üvegcse hordóerős, ötvenegynéhány fok körüli Mortlach mintám is összegyűlt az Adelphi független palackozótól (amivel jók a tapasztalataim – a fenti fiaskót leszámítva egyébként a Wilson & Morgan-nel is), eljött az ideje egy újabb taggyűlésnek, két estét szenteltem a Mortlach-ügynek. 

Első nap egy újratöltött sherry és egy elsőtöltésű bourbon hordóban érlelt darabot nyitottam (meglehet nagyképű kifejezés két gyógyszertári mintás üvegre), egyaránt 17 évesek. Mindkettőnek megörültem, mostanában a koros ex-bourbon érlelt cuccokat keresem és a refilly sherrys dolgok felé is kacsintgatok. Tetszik, hogy nem tolják olyan vadul a háttérbe az alapokat. Pár hónappal ezelőttig még érdektelenül görgettem tova, most viszont előszeretettel guggolok le és gurítom utánuk az érméket.

Színre majdnem hasonlóak, a refill sherry alig észrevehetően sötétebb. Mindkettő nagyon édes, gyümölcsös, erős és hosszan tartó élvezet. A refill sherry egy kicsit még édesebbnek és testesebbnek hat, egy vékony, sötét erdei gyümölcs réteg tartja a hátán a maltot. Bár mindkettő pazar és nem okoztak csalódást, de az ex-bourbon-ös felé húz a szívem, kevesebb benne a szirupos édesség. Az egyszerűségben is ott lehet az erő és az izgalom.

A második este feljebb léptem az Adelphi Mortlach kor létrán. Az egyik sarokban ismét egy újratöltött sherry hordós, ezúttal 25 éves, a másik sarokban egy tiszteletet parancsoló 34 éves refill bourbon hordós, 1986-ban lepárolt Mortlach. A csernobili katasztrófa és a mexikói futball világbajnokság éve. A magyar válogatott máig utolsó VB szereplésének és a szovjetekkel szembeni megsemmisítő vereségének az éve, ahol hazánk futballjának kipukkanása kétséget kizáróan, mindenki számára láthatóan elindult (gyerekkoromban sokat forgattam a hahota viccmagazin az évi kiadását, amely tele volt a világbajnoksággal kapcsolatos tartalmakkal, poénokkal, élcelődésekkel). Maradona “Isten keze” góljának az éve, amikor Argentínával megnyerték a világbajnokságot és ezzel huszonhat évesen felért a csúcsra. Lehet imádni, lehet utálni, de Diego Armando Maradona kétségtelenül az egyik legnagyobb futballista volt. Nyughatatlan lelke nyugodjon békében. Hogy Maradona mit jelent a hazájában, azt Emir Kusturica 2008-as filmjéből értettem meg igazán: kis túlzással már életében is egy lépéssel közelebb állt Istenhez.

Nem akarom megbántani Lionel Messit és rajongóit, zseniális focista és van, amiért nem is maga Messi hibáztatható, hiszen ezek veleszületett adottságok, de nem ugyanazon hőfokra lett beállítva a két ember sem a sportban, sem magánemberként. Maradona megosztó, de izgalmas, impulzív és magával ragadó személyiség volt, míg Messi ábrázatát nézve egyszerűen elálmosodom. Sokszor nem tudott igazán csapatai élére állni. Ha ment a szekér, akkor szárnyalt, de ha nagy volt a baj, rendre nem tudta kihúzni társait a sorsdöntő pillanatokban, sokszor csak bánatos képpel, tanácstalanul lófrált a pályán. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy legsikeresebb barcelonai éveiben is ott állt mögötte a két zseniális, európa-és világbajnok spanyol karmester, Xavi és Iniesta. A magam részéről úgy gondolom, hogy valahol sorsszerű és helyénvaló, hogy a második helyig jutott Argentínával a 2014-es világbajnokságon, emlékeim szerint még ott sem ő cipelte a válogatottját a döntőig, hanem csapatként vicsorogva, vért izzadva, sokszor pocsék játékkal vergődtek el a fináléba (sokkal inkább a kőkemény védekező középpályás, Mascherano hátán). Nyerhetett egy sor aranylabdát és gyűjthetett több szekrényre való trófeát, de nem nyert világbajnokságot. Maradona igen. Sokan talán túl nagy elvárásokat támasztottak vele szemben, többet vártak tőle, de Messi nem vezér alkat, sosem volt és nem is arra született. Van még néhány levezető év a pályafutásában, de bőven túl van a zenitjén. Természetesen még behúzhat vele Argentína világbajnoki aranyérmet, de meglepne, ha ebben kulcsszerepet tudna vállalni az apró zseni futballista karrierje alkonyán. Az viszont vitathatatlan, hogy mindkét focista nagy betűkkel beírta magát a sporttörténelembe. Örökre, mozdíthatatlanul, mint két fekete szikla.

Izgatottan vártam a 34 éves Mortlach-ot, a legidősebb eddig, amit kóstoltam. Finom ex-bourbonos illatok és ízek, a fiatalabb változatokhoz képest egy kellemes, hordós-fűrészporos réteg járja át, ezt imádom. A Glenfarclas 25-ben éreztem hasonlót, abban szinte az egyetlen dolog volt ami tetszett (ott nem tudtam mit kezdeni a szinte alapmértékegységet jelentő glenfarclasi kesernyésséggel). Számszerűleg látom, hogy 54.2 az alkoholfok, mégis meglep a tolakodó csípőssége, inkább arra számítottam, hogy ezt jobban bedolgozzák az évek. Klasszikus ex-bourbon jegyek, vanília és társai, kivételes tényleg, mégis azt kell mondanom, hogy nem rúgott rajtam akkorát, mint vártam, persze nem is tudom mit vártam. Lehet, hogy már korábban megtörtént ebben a refill hordóban, aminek meg kellett történnie és a plusz évek már nem tudtak jelentősen tolni rajta. Nem jobb ez annyival, mint amennyivel drágább. Egy nap alapján mondom ezt, egy másik napon máshogy is lecsapódhat, de most csak egy gyűszűnyi folyadék áll rendelkezésre. Korábban morfondíroztam rajta, hogy összekuporgatok egy egész palackra, de ez a kóstoló tétován visszahúzta a pénztárcáért igyekvő kezem, pusztán a 34 évért nem adok ennyit.

A 25 éves refill sherrys színre jelentősen sötétebb, mély, rendkívül édes, komplex darab, jobban integrálódott alkohollal, viszont jött benne egyfajta kénesség, ami zavaróan kitüremkedett az amúgy szépen egyensúlyban lévő italból. 

Ha most kellene választanom egy palackkal a négy Morthlach változatból, akkor a 17 éves ex-bourbon lenne, ami a kosaramba röppen, pillanatnyi ízlésem szerint az jelentené most a legjobb ár/érték arányt. 

Nagyon kellemes kétnapos találkozó volt ez, sikerült javítani a marsalás mortlach nyomában maradt rosszízű emléken. Talán szerencsétlen a sorrend, de a független palackozások után kíváncsi vagyok a lepárló alapsorára is, fel is kerültek valahová a végeláthatatlan listámra. Ezt látva a pénztárcám és májam is megremegtek, de egyelőre tudomásul vették. 

Tölgyesi Norbert

Frissítés, 2022. 12. 18. Nos, ez a poszt nem öregedett jól. Messi vezetésével világbajnok Argentína.