Szkeccs 24. – Szemezgetés a magyar whiskypiaci szereplők kínálatából

Decadent Drinks Caol Ila 32y (whiskycentrum)

Melankólikus egy illat. A saját nagyapád leszel, ugorva egy nagyot a jövőbe… vagy a mútba. A te jövődbe? Vagy az ő múltjába? Csak egy kicsit, amíg az orrod a pohár felett szimatol. Tengeri hínárok, rothadt halak. Három évtizednyi csönd, sűrített idő. Facsart citrom, sós levegő. A címke Hokusai hullámait idéző stílusa, és igazi Decadent Drinks-es témája már csak hab a tortán. Jópofa. De szót se róla többet! Majd belököd az AI-nak, oszt meg is vagyunk. Ritka fajt fogtam, egy három évtizedes islayt. Kiváltság! Az érett trópusi gyümölcsök is megvannak, de csak úgy a háttérben, nem ez jut eszembe róla elsőként. Az íze kompakt, tömör, mégis egy vonásnyival erőszakosabb, zizegőbb, friss fehérborosabb, mint szeretném, vízzel terelgetem visszább, így jobb is, tartva némi távolságot. Elmélázgatok felette örömmel, jó is lenne egy palackra olykor rájárni a csöndes órákban, de az ár… kár. Némi rossz érzés kerülgetett még a minta fogyasztása közben is, hogy tilosban járok (bár a kóstolót ajándékba kaptam): hová tévedtem én, a békéscsabai munkáscsalád sarja, hogy harmincplusszos Caol Ilát iszogatok… nem mintha ennek kéne jelentenie bármit is, a világ azt hirdeti minden tiktokzúgban, hogy bármi lehetsz… sőt, balfék vagy, ha nem leszel bármi, de mégis, mintha eredendően hordoznék valamiféle korlátot vagy gátat, amit nap, mint nap igyekszem átugrani. Akárhogy is, ez itt egy igazi luxusital Whiskylandről, ami jó messze esik a viharsaroktól.

Noble Nectars Hungaricons 3. – Ben Nevis 14y (noble nectars)

A híreknek megfelelően tényleg egyfajta gyümölcsbomba, de még nem az a lekerekedett trópusi világ, ahhoz hiányzik még jópár év. Igaz nem is baj, hogy ebből a bourbon hordóból kikapták, mert elsöprően erőteljes egy tároló, talán már csak szélsőségesebbé tette volna. Így is fás, ízes, fűszeres, tömött. A Ben Nevis párlatot nem rejti, de mint a tó alján fekvő villáskulcs, haloványabban látszik a partról. Elmerülök az italban, vízzel szelídebb lesz, és igen, ott a mélyén a régimódi ipari párlat, az eltéveszthetetlenül vaskos kézjegy. Sok vízzel válik olyanná, ahogy én szeretem (vagy ma szeretném), visszafogottabbá, gondolkódósabbá, bár végtelenül nyugodt ez tán sosem lesz, ahhoz már késő. Nem rossz, nem rossz, de a gyöngédebb hordókból érkező Ben Nevist jobban szívlelem, ami tulajdonképp már csak ízléskérdés. Vagy csak a ma esti hangulatom túl lassú, úgy általában véve is úgy érzem, hogy kifogyóban vagyok a kapcsolható sebességekből, de őszintén nem is bánom. Akárhogy is, erősen megdolgozott a fomó, amíg csöndben lefogyott a webshop, többször ránéztem a folyamatosan csökkenő készletszámlálóra, aztán megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor kiment. Ma, a kóstolás után már úgy gondolom, hogy jól is lett ez így, még akkor is, ha a Ben Nevis hátsópados munkásvilága közelebb áll a lelkemhez, mint egy harmincplusszos Islay hype (még ha a Caol Ila maga a tipikus nagykapacitású hátasló is). A sors fintora, hogy e sorok írása közben még előkerült az oldalra két eladó darab. Nohát. Az élet mókázik olykor-olykor…

Tölgyesi Norbert

Megjegyzés: A Dramazinnak semmilyen üzleti kapcsolata vagy bármilyen más érdeke nem fűződik semelyik piaci szereplőhöz.