Yamas! I. – A skót retsina

Boldogan tekintek le az Alföld sakktáblára emlékeztető képére, itt-ott nadrágszíj parcellákkal megtűzdelve. Két óra és megérkezek, nem csak az idő repül, most én is. A gépen sosem fér el rendesen a lábam, a kapitalizmus mohó marka úgy szorítja össze mindig az utasokat, mint ahogy a heringeket fektetik a konzerves dobozba. Az utolsó nanométer is hasznosítva van. A bosnyák hegyek gyorsan követik a monoton síkságot, idefentről a gyűrődésük úgy fest, mint egy öreg aggastyán homloka. Volt is oka a múltban ráncolnia, s nemhiába a jelző: vén Európa. Alattam már Podgorica, majd Tirana, a délszláv háború és a fasizmus sebei gyógyulni látszanak, legalább ők előre mennek, nem hátra… Magam mögött hagyva a nehéz gondolatokat és néhány befejezetlen projektet a munkahelyen a felhőtlen nyaralás felé tekintek, a cél Zakynthos. Az utazási irodák prospektusán mindig ott szerepel szépen lefényképezve a Navagio öböl a hajóroncsával, persze a több száz turista nélkül, akik már az érkező hajóról a telefont előre nyújtva mint egy zombihad menetelnek le a partra. A ’best things to do’ ajánlásokban fakultatív programként a top 3-ban mindig ott van a teknősles,a kék barlangok, nézzük csak mi van még, ja, a féktelen buli. A tengerparttól távolodva a fő utca felé a tinik esetében folyamatosan csökken az egy főre eső ruhamennyiség, pedig a parton sem kabátban járnak az emberek… Mit is mondjak erre? Fiatal voltam én is, de angol nem. Biztos anyaghiány van a ruházati cikkek piacán is. Ettől azért a sziget jóval többet kínál, adott a kihívás, hogyan is lehetne eltölteni az időt itt egy kicsit máshogyan?

A görög mitológia az európai kultúra egyik alappillére, valamint a bortermelés bölcsőjét is valahol itt kell keresnünk, úgy érzem a labda fel van dobva. A Bibliában is a füge és az olajfa mellett a leggyakrabban említett növény a szőlő, így szakrális voltát megkérdőjelezhetetlennek tekintem és ilyen közel az Olümposzhoz a borszürcsölés élménye már nem is lehetne emelkedettebb. A hegytől kicsit távolabb, egy titánköpésnyire tanyáztam, de valami mégis beárnyékolt, mert mobilnet az nulla volt. Sebaj, digital detoxot tartottam. A türkizkék vagy éppen smaragdzöldben tündöklő vízben való fürdőzést néha megszakítottam, hogy elmélyedjek a helyi alkoholkultúrában. Aphrodité szépségem már a múlté (már ha volt valaha is), de helyi Dionüszoszként vígan dajdajoztam. Egy hétbe két borászat és egy sörfőzde látogatás fért bele kényelmesen. A beszámolómat a legnagyobb múlttal és feldolgozó kapacitással rendelkező pincészettel, a Callinicoval kezdeném.

Egyszerűen megközelíthető helyen, a sziget fővárosától 10 perc kocsikázásra található Kallipadoban. A birtokon egy múzeum is kialakításra került, ahol a borászati technológiai során alkalmazott gépek fejlődését követhetjük nyomon, az ősi szerszámoktól elérkezve a valószínűleg EU-s forrásokból beszerzett ultramodern, szinte teljesen automatizált gépsorokhoz. A belépés ingyenes, amennyiben „idegenvezetést” és egy hat tételes kóstolást is igényel az ember, úgy 6 EUR per kopf a zsold. A borászatot több mint száz éve alapították, továbbra is családi kézben lévő üzem, ahol a stafétabotot jelenleg a harmadik generáció markolja keményen. A lendületüknek az évtizedek során csak az 1953-as földrengés szabott gátat, nem kevés anyagi kárt hagyva maga mögött. Jelenleg 11 hektáron több, mint 50 fajtát termesztenek (igen, kétszer is visszakérdeztem, hogy fifteen vagy fifty) így elég széles a repertoár, továbbá a helyi kisebb gazdálkodóktól is felvásárolják a szőlőt. A sziget legidősebb tőkéi is itt vertek gyökeret 80+ éve, bár szerényebb megtermékenyülési rátával, de még mindig megajándékoznak bennünket néhány fürttel.

Ha már matuzsálemi kort megélt dolgokról beszélünk, akkor említést érdemelnek a pincében fekvő palackok: akik születési dátumuk szerinti palackozásokra vadásznak, azok itt bátran mazsolázhatnak a kínálatból. A pincék hűs termei is hűen tükrözik a múlt lenyomatát. Szó szerint. A mára már egybe nyitott termek régen szeparáltak voltak és mindegyikük színig volt töltve borral, így a falakat a tannin és a különböző antocianinok szépen kifestették, további díszként csillogott rajtuk a borból kivált cukor és egyéb anyagok. Sajnos a kép nem adja vissza a látványt. A tárolás és érlelés különös módja lehetett, bevallom ilyen formában most hallottam róla először. Ami a jelenlegi gyakorlatot illeti a szigeten nincs egy kádár sem, szóval ha az ember kiégett az irodában és szívesen kiköltözne a Jón-tenger egyik ékkövére akkor itt a piaci rés, megvan minek a mesterségét kell elsajátítani. A tölgyfahordókat Franciaországból és Portugáliából szerzik be és szakember hiányában ha elhasználódnak, akkor oda is küldik vissza őket. S hogy mit rejt ezeknek a belseje?

Verdea. A zakynthosi tradíciók szerint ezt a bort az isteneknek dedikálták – mondom én, hogy a bor itt tényleg valamilyen transzcendens jelentőséggel bír! A név az olasz „verde” szóból származik (a nyugat görög szigetvilág évszázadokon át olasz fennhatóság alatt állt), jelentése pedig zöld. A bogyók színe miatt kapta ezt az elnevezést, de az illata miatt is nagyon találó lehetne, mivel a Savignon Blanc karakterisztikáját is olyannyira meghatározó friss vágott fű illata itt is visszaköszön. Kellemes, könnyen iható aromás bor, de sajnos a végén lapos a kortyérzet. Az sem segített a kóstolás élményén, hogy a palackok nem voltak kellőképpen hűtve… Fontos megjegyezni, hogy a Verdea sokkal inkább egy bortípust jelent, nem pedig egy egzakt szőlőfajtát. A leggyakrabban Skiadopoulo, Pavlos, Robola, Goustolidi és Avgoustiatis fajtákból készül és ugyanúgy, mint a retsina, a Verdea is földrajzi árujelzővel ellátott. Talán munkám természetéből fakadóan folyamatosan elemzem magamban a dolgokat és a részletekben is szeretek elmélyedni (elvégre az ördög is abban lakozik, nemde?!), így tűnt fel egy apró „typo”. A régi palackokon és a posztereken a Verdea szó szerepelt, míg az újabb kiadásokon a Veradea. „Whisky vagy whiskey?” – mosolyogtam meg a párhuzamot magamban. Megértésem szerint igazából egy technológiai változtatás eredményeképpen, a megkülönböztetés érdekében kapott új megnevezést.

Retsina, avagy hogyan kerül fenyő a pohárba? Zöld jegyeket hordozó borral kezdtem, így maradok ezen a vonalon, bár a bor megnevezést félve használom. Több borász is azonos véleményt formált a retsináról. Amennyire a magyar borpiac nem tud kiszabadulni a tokaji aszú skatulyájából, annyira van erőteljes pecsétként rányomva a feltörekvő görög borgazdaságra a retsina. Nevezheztjük egyáltalán bornak, mikor más anyagot, jelen esetben gyantát is felhasználunk a folyamatban? A gyanta használata a hordós érlelés, a kénezés és a bio-őrület előtti időkhöz vezet vissza, egyfajta tartósítószerként funkcionált. Az amforákban történő tárolás során az edényt gyantával zárták le védekezve az oxidáció ellen, s mivel ez szépen lassan belecsepegett a borba, így az jellegzetes ízt kölcsönzött számára. Ez az aroma annyira penetráns, hogy joggal merül fel a gyanú, hogy a modernkori retsinák esetében vajon nem csak azért alkalmazzák, hogy elrejtsenek bizonyos borhibákat? Innen szép nyerni. A puding próbája az evés, az első korttyal úgyis kiderül, hogy turista csapdába léptem-e vagy sem. A górcső alá vett palack Skiadopoulo és Sabatiano fajták felhasználával készült. Forgatom a számban, nagyokat pislogok. A frissítő, üde illatot egy péklapátnyi gyanta követi a szájban, bivalyrúgásnyi borsos lecsengéssel. Van egy olyan nézetem, hogy a bor az egy élő dolog és nem szabad adott pillanatban, egy adott hangulatom alapán ítéletet hoznom felette. Jó is, hogy nem mondtam le róla és kapott egy második esélyt. Továbbá egy bornak vajon lehet-e whisky alteregója? Ha a válasz igen, akkor úgy érzem megtaláltam a Wilson & Morgan Heavily Peated Ardmore-jának a párját. Az a párlat olyan, mint egy mocskos iparvárosi kátrányban fetrengő fenyő-szörnyeteg, amely a 60 százalék körüli abv-jével azonnal letarol, mondhatni amolyan skót retsina. Nehezen szelídíthető, alaposan fel kell locsolni vízzel. Bingó, hígítsuk fel a retsinát is! S lám, kiváló fröccs alapanyag lett belőle, a hidratálás amúgy sem árt a 40 fokban. Ekkor még sejtésem sem volt, hogy igazi füstös élményekben is lesz részem hamarosan.(folyt.köv.)

Tipsy Lady