Édenkertem

Alkohol. Vonz. Taszít. Néha elvesz, néha kárpótol. Az ördög a vállamra ül. Boldogságot bérlek a holnaptól. Iránytű vagy, veled bátran hajóra szállok. Ketten ülünk a fedélzeten, imbolygunk kedélyem hullámain míg zátonyra nem futunk, mint a legtöbb ígéret. Léket ütöttem beléd, hogy megismerjelek, s majd általad lelkem mélyébe tekintsek. Banán, ananász, mézédes éden léted labirintusában boldogan tévedek el, teendőim hullámai most partot nem érnek. Védett öbölben tanyázok, ahol nem tudnak elnyomni, mint egy hajnali tövig égett cigarettacsikket. Ne keresd térképen, ezeket a titkokat hagyd meg a silány létemnek. Csókod trópusi napként végig perzsel, itt marad utolsó slukkos leheleted. Aranyló fényed ujjaim közt pihen, én is megpihenek, mert különben elakad a lélegzetem. Mi vagy te valójában? Egy blend… Vaníliás mámorra leltem benned.  Megrészegít minden pillanat, de vajon holnapra ebből mennyi marad? Kacajomtól zeng a sziget, még egy csók talán végzetes lehet. Jó lenne itt időzni még tovább. Pillanataink tragikus szépsége, hogy igazából soha nem lehetsz az enyém, mert amit birtokolsz az birtokba vesz, Te pedig nem nyerhetsz hatalmat felettem. Itt hagylak, mielőtt Te hagynál itt az oázisnak tűnő nyomorúságban. Illúzió az egész, nem vagy több, se kevesebb.

De akkor is… halkan suttogom a végtelen sötétségbe, hogy kell…