Szexi torpedó
A szerkesztőség ügyeletes rosszlánya címet már csak egy faék egyszerű ok miatt is zsebre vághatnám, de úgy döntöttem teszek azért az ügy érdekében. A Highland Park tematikus héten ugyan ki csapna oda egy Scapa bejegyzést az asztalra? Valószínűleg az a rebellis cafka, aki foghéjról azt is odamondaná, hogy ha furmint akkor Somló!
Nem találkoztam még Scapaval. Felejtős brand, mondják, én pedig hallgatok, minek égetném a pénzem? A fantáziámat azonban mégiscsak erősen birizgálja a téma, elkezde(né)m az ismerkedést a számomra eddig radar alatti branddel. A legkézenfekvőbb út a megismerés felé a hivatalos weblapon át vezet – gondoltam én, de mielőtt elkezdhettem volna bújni, mint kamasz a pornómagazint, az oldal összeomlott. Csak úgy mint az idegrendszerem. Fasza. A héten ötödjére is. Többszöri nekifutásra elkezdődik a „Journey over the Orcadian horizon.” Hosszasnak nem nevezhető görgetés után levonom a konklúziót, kiszakadt a klisézsák. Petri Györgyre jellemző kegyetlen őszinteséggel libbentem a kalapácsom és mondok ítéletet felette úgy, hogy még csak esélyt sem kapott.
A helyi bárban a kínálatot mustrálva női megérzésem azt súgja, hogy ez a flotta nem fog csatát nyerni. Tapasztalt vén rókák nélkül mégis hogyan? Két NAS whisky (már megint itt tartunk?) a Glansa és a Skiren, ami a 16 éves alap maltot váltotta, valamint egy indie palack, amitől felcsillan a szemem: Gordon & MacPhail 12 éves. Az OB kínálat tagjai nem elég, hogy kormegjelölés nélküliek, de 40%-os abv-vel lettek palackozva. Ha már az imént megidéztem Petrit, akkor jöjjön az ő tollából a véleményem a 40%-os maltokról (természetesen még mindig látatlanba):
„ha éppen durvábban kívántatik mondanom,
férfiatlan voltál, mint a bivalyszar, mint a takony…
de muszáj-e vajon kemény férfinak lenni mindenkinek,
az ábrándos, szelíd balfaszok nem kellenek?”
Nem kellenek.
Közben kihozták a kitöltött sort. {i}
A képen balról jobbra haladva: Glansa, GM, Skiren – a kóstolás alatt jobbról balra haladtam és természetesen elfelejtettem képet lőnni a palackokról. A háttér gondolom sokaknak ismerős.
A G&M-et tartalmazó glencairn felé nagy várakozásokkal nyújtottam a karom. Van alatta stabil váz, kell ez a magasabb abv. Szépen hozza a bourbon hordós jegyeket, de a lecsengésben kellemetlen, nem várt vendégként erőteljes keserű elrágott magvas, herbális hatás érkezik. Tolakodó, mindegy később megszokom. Lehet túl sokáig lötyögött a palack alján az a gyűszűnyi korty, talán időben közelebb a bontás pillanatához jobban lenyűgözött volna. Valahogy üres volt az egész. Lelketlen.
A Skiren karakterét meghatározzák a könnyed, virágos, citrusos jegyek. A háttérben ott lapul a méz – áhh, biztos hangaméz – mintha ezt szopkodtam volna a mézes maci üvegből gyereként. Kérlek, sokáig azt sem tudtam, hogy néz ki a hanga. Leheletnyi herbális hatások. Ízében sem okoz csalódást, az az őszinte, puritán bourbon hordó, semmi cicoma, a vajas krémességre szép ívet húz a tölgyes fűszeresség. Pici só, jó. Ilyen lenne egy kiherélt Talisker? Szelíd balfaszok kellenek?
A Glansa nedves, nyirkos, tanyasi tahó, már „brett jellegnek” is nevezhetném a jelenséget. Az An Cnoc Peatheart esetében éreztem még ezeket a beteg földes-istállós aromakomponenseket. Szinte hallod a gumicsizma cuppanását, ahogy nehéz léptekkel szeli át az ember a látogatóját engedni nem akaró tőzeglápot. Ízében is visszaköszönnek az indusztriáis aromák és persze a gumi(csizma). Nem az a fajta párlat, amivel egy ártatlan barátot be lehet rántani az whisky világ pénznyelő örvényébe, de még te sem töltenél belőle mindennap. Van egy egyedi hangulata, nincs is ezzel baj, ami az egyik embernek az álomhajó, az a másiknak a Titanic. Az alapsor NAS tagjai mindenesetre olyanok, mint a mágnes ellenpólusai.
A lepárló környezete a szó szoros értelmében hamvaiból főnixként feltámadva bájosan ragyog napjainkban. A palackok számomra oly’ nagyra becsült minimalista megjelenésén (a tetkós-vikinges HP designtól már csömöröm van) is visszaköszön egy békés vitorlás. A balatoni nyarakat juttatja eszembe, ahogy a tihanyi apátság magaslatából elém tárul a tavon cirkáló több száz fehér vitorla.
Forrás: lcbo.com
A címkén látható hajó, az Okrney Yole tradicionálisan teherszállítóként üzemelt, lehetővé téve az elszeparált szigetlakóknak, hogy szénnel, élelmiszerrel, tőzeggel és báránnyal megtömve ingázzanak ezekkel. Mindenesetre bennem bizonyos kérdéseket felvet a mérete, a képeket elnézve nem sok bárány férhetett fel rá… Nos, fura hely ez az Orkney.
A széljárás nem mindig kedvezett a környéknek. Az öböl, a Scapa Flow, szélvédett, ámde ebből kifolyólag korántsem volt „védett” hely, mivel részben ennek köszönhette, hogy a haditengerészet már a napóleoni korban is szemet vetett rá, bár stratégiailag fontos szerepet csak később töltött be. A világháborúk viharos éveiben vált a Brit Királyi Haditengerészet legfőbb központjává. Az első világáború harccselekményeit lezáró fegyverszüneti egyezmény főbb pontjai között szepelt, hogy a német haditengerészet összes hadihajóját a szövetségesek felügyelete alá kellett helyezniük meghatározott kikötőkben, így került 74 hajó Scapa Flow flottatámaszpontra. {e} A háborút jogi értelemben is lezáró versailles-i békediktátum katonai korlátozásai értelmében a németek nem tarthattak állományban nehézfegyvereket (tengeralattjárókat, harckocsikat és csatahajókat), így Von Reuter német haditengerésztiszt annak a félelmében, hogy a britek megsokszorozzák a tengeri erejüket, parancsba adta a kapitányainak, hogy süllyesszék el a hajóikat. Így a Nyílttengeri Flotta 74 hadihajójából 52-t sikerült megsemmisíteni (vagy dögöljön meg a szomszéd tehene is).
Forrás: Scapaflowwrecks
A Nyílttengeri Flotta önelsüllyesztése pontot tett a győztes hatalmak közötti civakodás végére, mivel a flotta szétosztásából mindenki minél nagyobb szeletet akart volna magának. Én viszont az estém végére továbbra sem tettem pontot. Tőlem igencsak szokatlan módon „desszertre” vágytam, így hamarosan a koktéllapot emeltem magam elé. „Samantha érzésem” támadt, bár ő hozományvadász hölgyként cápázni, én pedig Scapazni jöttem a bárba. A Titanic-kal megegyező módon New York felé vettem az irányt, mivel úgy döntöttem, hogy a bourbon alapú „desszertek” mellett horgonyzok le. Nem bölcs dolog keverni a párlatokat, ezt már megtanultam, nem szeretnék egy „önsüllyesztés” áldozata lenni.
New York Sour – klasszikus, üde, szexi
Legyen egy New York Sour, kezdetnek, mert hát innentől kezdve nincs megállás. Kellemes, semmi gej hatás, a bourbon édességét szépen csillapítja a tetején flotáló vörösbor és üdeséget biztosít számára a citrom. Az üdeség valahogy másnap reggelre elillant belőlem rövid fejszámolás után. Ilyen alkoholmennyiség után nem is csoda, igazi hajótöröttnek éreztem magam. Boulevardier… White Lady… Az est végére a pincér egyre gyorsabban fordult az italokkal… Penicillin..kértem volna inkább már Aspirint. Ennyi baj legyen, az emlékek velem maradnak, mint ahogy Scapa Flow-ban is ott maradnak a háborús relikviák, mélyen, a felszín alatt. A víz csendben őrzi a misztériumokat. A főnököm előtt most én is serényen próbálom őrizni a titkomat, hogy szellemi produktivitásom ma mennyire tropa. Jól sikerült ez a Scapa est. Jó érzés volt elmerülni a történetében, a környezetében (és nem utolsó sorban az alkoholban) – erről is kell, hogy szóljon a whisky: a megismerésről, az újbóli felfedezésről. Úgy érzem egy lépéssel közelebb kerültem Orcadia különös világához…
Tipsy Lady