A titkok őrzője
Nyolc éven át fordultam be a Rákóczi útról a Kazinczybe. Hol boldogságban úszva, felhők felett könnyedén libbenve, hol megtörve, súlyos léptekkel nagy fájdalmat cipelve. Ezernyi arcomat, ezernyi hangulatommal árnyalva látta. Előtte nem volt álarcom. Én is láttam és megismertem minden szegletét. A Szimpla angol telivérek birtokba vételétől, a romkocsma forradalmon, a pandémia csendességén át vele voltam, majd tavaly a sárkányfűárusokkal teli hanyatlása közepette elhagytam a süllyedő hajót. Szerettem. Gyűlöltem. A kettőt úgyis csak egy hajszál választja el, nem? A buli morajlását még most is hallom, pont úgy, mint a Borsból délelőtt tíztől dübörgő R&B-t – milyen „jó” kis háttérzaj volt a számvitel vizsgákra történő félkészülések közben. Frusztrált, kizökkentett. De boldog békeidők voltak, a French Lady zacskója csörgött a kezemben, a morzsa hullott, a zsír folyt a szám szélén mohó harapásaim közepette. És csak 890 Ft volt a bagett. Talán igaz sem volt. A Krimó ajtajának fájdalmas nyikorgása is belém vésődött úgy, mint ahogy a macskakövek közé makacsul beékelődött cigarettacsikkek hada. Mint valami utolsó segélykiáltás a vírus előtti érából. A bezártság oltárán az El Rapidot is kivégezték. Biztos menedék volt. Éhes, buli által megtépázott zarándokoknak sokáig kínált pár falat mexikói csemegét. A kijózanodás és a szomjhalál szélén ácsorgók számára a tequilák hozták meg a megváltását. Tartsunk most egy perc néma csendet a szentély tiszteletére.
Mika Tivadar kertjében ülve sokszor borított be minket is az éjszaka csillagtengere. Gondolom én, mert hát csillagokat a város felett fényszennyeződéstől aligha látni. Sokszor néztem fel az égre, nappal is. Kerestem a napot, a mi lakásunkban nem volt gyakori vendég, talán a börtön ablakába többször süthetett be. Jól esik így mostanság a fényárban úszó budai erkélyről nézni az autók monoton sorát, fejvesztve egymás hegyén hátán, mint egy bodobács had siklanak végig a Budafokin. Már nem járok reggelente fakírként összetört üvegeken és szíveken. Itt más szelek fújnak, más nótát fújok.
Akkori földszinti, utcára nyíló ablakomon a párkány remek támaszként szolgált az elhagyott poharaknak, miközben alkoholgőzös tulajdonosaik belemerültek a filozofálásba. Tanúja voltam szerelmi vallomásoknak, hallgattam világmegváltó ötleteket, összeesküvés elméleteket, befektetési gyorstalpalókat és még sorolhatnám a részeg elme rejtett bugyraiból előtörő gondolatokat. Nem pont erre vágytam hajnali háromkor, de megszámlálhatatlan titok őrzője lettem. Ennek már vége. A kis fészkemnek is, most már Szimpla háztájiként üzemel… Furcsa érzés a presszót kortyolni és közben keresni a szememmel a támpontokat, amelyek segíthetnek, hogy mi merre volt. Nehéz szívvel, de tovább kellett állnom és a következő bázisomként a Kazinczy 12 szolgált. Indulhatna a ‘Budapest legtöbbet fotózott ajtója’ címért. Tízből kilencszer kilépve az utcára lencsék kereszttüzében égtem. Vajon hány potenciális insta-kompatibilis képet trollkodtam szét? Ez van. Szakadt gangok vetemedett falai közt jártam.
Az emlékek tengerében úszva – a bejegyzés terjedelmére visszatekintve inkább lassan fuldokolva el is felejtettem miért tértem vissza. A klímából lecsöppenő hideg kondenzvíz ütése zökkentett ki a gondolataimból. Szóval a gin. II. Ginfest. Ha az utca nem is, de a gin reneszánszát éli. Nem szövődött köztünk szoros kötelék, a könnyed nyári frissítő kategóriából olyannyira nem tud nálam kilépni, mint sóvárgó szerelmesek a „csak barát” zónából. Elképzelhető, hogy az én hibám. Nem tudom a rétegeit boncolgatni, talán mert a felhasznált egzotikus fűszereiről akkor hallok először, amikor a címkéjüket olvasom. Kasszia, angyalgyökér. Azt sem tudom sokszor, hogy ezeket eszik-e vagy isszák. Mindenesetre most inni fogom.
Amennyire a whiskyben keresem a komplexitást, annyira vágyom a gin esetében az egyszerűségre. Ezért is klasszikus darab a Hendrick’s. Olyan mint egy fekete koktélruha, sosem megy ki a divatból. Mégis, funky. Cool. Hogy lehet valami, ami vintage funky? Így. Több generációt képes megszólítani. Azt is tőle tudom, hogy nincsen rózsa uborka nélkül. Tövis nélkül. Mi van? Mindegy. A tipikus „angol piknik” elemózsiáját helyezi előtérbe: az uborkás szendvicset. Bevallom kicsit szkeptikus vagyok mindennel kapcsolatban, ami „angol”. Ilyen például a gyarmati világból, Indiából hozott teázási tradíció amire ráaggatták az „angol” teadélután jelzőt. A gin esetében is erősen asszociálunk Angliára, pedig eredete Hollandiában keresendő, igaz azt inkább „genevernek” hívjuk. A szálak összegabalyodása előtt helyére teszem a dolgokat. A palackokat. A Hendrick’s az skót, a William Grant & Sons istállójában fut.
A régi patikusüveg épp úgy, mint egy gyógyszertárban, itt is megállta volna a helyét. Vétek volt kihagyni a repertoárból, emellett nem tudok elmenni és mivel a Ginfest fő támogatója a Balatonic akkor igazán itt hagyhatom nektek a Balatonnal. Igaz, rózsa helyett rózsaborssal. De tudod mit? Nagyon jó!
Úgy tűnik ez a vízparti vonal fekszik nekem, másik ikonikus darab és sokszor polcom dísze a Gin Mare. Egy spanyol tradícionális halászfaluból, Vilanovából egy nem megszokott ízvilággal. Új hullámos. Alaposan felkavarta a tengert. Megmutatja, hogy mi van a borókán túl. Mediterrán életérzés, dolce vita, nincs holnap, igyunk még egyet. A marketing ezúttal is megtalálta a leginkább egzotikus hátteret: olíva Spanyolországból, rozmaring Törökországból, kakukkfű Görögországból, bazsalikom Olaszországból. Ami ebből amatőr, ginben kevésbe jártas ízlelőbimbóimnak átjön az a fantasztikus fűszeresség ami a citrusos hullámokra ráül. Ha már a tenger végtelenségig terjedő horizontját elénk festette, akkor visszahajózhatunk pár száz évet a történelemben. Régen a tengerészek skorbut elleni hatásos harcában is kitüntetett szerepet játszott, 1:4 arányban citromos lével felöntve itták a gint tisztek. Itt is érvényesült az aranymondás: kismértékben gyógyszer, nagymértékben orvosság. A matrózoknak meg maradt a rum, innen származik a matróz rum? A tenger kékségéről jut eszembe, a Kék Lóval mi történt?
A gin valahogy nem passzol a Kazinczyhoz. A gin tiszta, az utca piszkos. A Martinit szeretjük „piszkosan”. És a szexet. De… ha Kazinczy, akkor El Rapido, ha El Rapido, akkor pedig tequila? Sí.
Patináns zsidó negyedből lüktető dekadens bulinegyed. A kultúra utcája címet biztos ide szántuk? Egy kicsit akkor belecsempészek…
„Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Tipsy Lady