Virtuális Kilkerran 2020-ból
A Szombati Szaglász hagyományos kóstoló-elemző sorozatunk heti rendszerességgel szombatonként.
A Kilkerran egyfajta Springbank pótlék, vagy mondjuk úgy, hogy a szegény ember Springbankje. Ezt a feladatot tökéletesen ellátja, az egyik legfontosabb, hogy ott rezeg benne a Campbeltown buké, sőt igazán minőségi párlat, a másik, hogy idehaza az alapkiadások (12, 16 éves), egész könnyen és jó áron beszerezhetőek (nem mindenhol van ez így). Azt azért tegyük hozzá, hogy a limitáltabb hordóerősek megkaparintásához azért nem árt figyelni. És fizetni.
Már a Kilkerran néven kiadott termékek főzdéje, a Glengyle distillery születése is érdekes: a Springbank-et birtokló J&A Mitchell & Company indította újra 2004-ben az eredetileg 1872 és 1925 között üzemelt lepárlót, azért, hogy a Campbeltown whisky régiót ténylegesen régiónak lehessen nevezni, amihez legalább három főzde kell. Így lett meg a Glengyle-lel, a Springbankkel és a Glen Scotia-val. A lepárlóüstökkel kapcsolatban érdekesség, hogy azok az 1965 és 1977 között működött Ben Wyvis-től lettek megmentve.
A Kilkerrant nagyon kedvelem, legutóbbi találkozásom a nyolc éves hordóerős bourbon hordós kiadással volt. Tiszta, gyönyörű desztillátum, kellemes campleltowni bukéval, üdítő zamatokkal és tökéletes hordó-párlat egyensúllyal. Kiválóan megmutatta honnan jön, miből és hogyan készül a whisky. Minden pillanata élvezetes volt. Jó, hogy elmentettem egy egész palackkal az otthoni tartalékba.
Ezek után sokat várok ettől a csere-bere útján hozzám került 14 évestől. Refill bourbon. Az jó! Virtual Open Day 2020. 57.8% Szépen kiegyensúlyozott, a párlatot élni hagyó, mégis érett, ereje teljében lévő italt várok. A szokásostól eltérően háromszor desztillált, ami a Springbank istállóban a Hazelburn almárka védjegye. Még több lágyságot, finomságot sejtet az információ.
Az illata mégis már az elején jól orrba rúg. No! Citrusok, Erős fűszeresség. Harsogás! Zöldségek. Fehérrépa. A háttérben édes-savanyú (rothadt) alma (ez a rész emlékeztet a Springbank DNS-re). Később vízzel, sok vízzel lágyul és több piskóta, krém, vaníliás sodó érkezik. Némi marcipán.
Az íze jó sűrű. Ejj. Erős, csípős, rengeteg fa. Nagyon hordós refillhez képest. Benn felejtett fekete teafilter. Karamell. Rengeteg vízzel is nehezen oldódik, soká tartja magát a keménység, pedig a végére úgy felvizezem, hogy kis híján még a Tesco polcon ücsörgő tömegblendek is kinevethetnék.
A lecsengés hosszú, kesernyés. Elharapott almamag. Soká kapaszkodik a szájpadláson és a nyelvem hegyén, beköltözik a szájüregbe. Nem, nem, nem. És nem.
Erőteljes érlelés, rengeteg, igen aktív hordóhatás. Simán elsőtöltésű bourbont vágtam volna rá, de persze az, hogy újratöltött, még sok mindent jelenthet. Vízzel nagyon-nagyon lassan bukkan elő valami a fátyolos alappárlatból, ami rendkívül lágy és tiszta. De nem hagyja beszélni a fa, sarokba állitja és kuss! Az ismerős funky buké nem nagyon érződik. A háromszoros desztillálás pedig kevés ehhez a fűszeres érleléshez. Mintha először finomkodni kezdtek volna, felhúzták a selyemkesztyűt, aztán megijedtek és mégis elkezdték talicskázni a trágyát. Ugyanabban a selyemkesztyűben. Mintha csak próbálták volna egyensúlyozni a kezdeti visszafogott elképzelést. Kicsit sajnálom, mert nagyon eltolódott, sőt nem is nagyon értem a koncepciót. Nem marad kellemes emlék ez a túlzottan erőszakos vibrálás. Csendes csevegést vártam, erre mintha megvadulva az arcomba kiabált volna. Talán máskor és máshol. Nem a mai halk estére szóló ital. Mindenesetre érdekes próbálkozás, furcsa kettősség a lágy párlat és izmos fa kombinációja. Mégsem az én világom. De milyen palackozásnak is kellene jönni abból az elcseszerintett 2020-as évből egy Virtual Open Day-ről? Na ugye! Egyesek szerint tök jó, mások szerint gyenge és nem reprezentatív, de minimum megosztó. Minden ott van, csak maga a Kilkerran maradt el valahol. Útközben. Ha pedig az árát is nézzük… ájájj.
Persze a legjobbak is botolhatnak, a Kilkerran ettől még nem költözik ki a szívemből. De nem ám!
Tölgyesi Norbert