Communio Sanctorum
Nem tudom – vagy csak nehezen – elfogadni a dolgokat amik erodálják az értékekbe vetett hitem. Nehezen veszem tudomásul, hogy az általam még hitt mellé hatalmas méretben, nagy mennyiségben érkeznek dolgok, amiknek nincs eredete abban a létformában, amit számunkra kulturális értelemben kimért a… írj ide valamit amiben, akiben hiszel. Sem a fenti mondatok, sem az ahogy magamra tekintek, nem a dogmatikus vagy épp vallási megközelítésből értendők. A hit, mint szó annyi mindent lefed, hogy simán belefér a kulturális értelemben vett hitbeli kötődés. Például, hogy kivagyok a halloween néven ismert aktivitás térnyerésétől abban a világban, ahova tartozónak vallom magam. Ahol jól érzem magam, elsősorban attól ahogyan a ránk hagyott dolgokkal, gondolatokkal bánunk. Ahogy kellene velük bánnunk.
Nem, nem vagyok vaskalapos vagy az újat elutasító. Megértő vagyok és elfogadó, jobban is talán, mint a magukat elfogadóknak vallók. De nem szebb, nem szentebb, nem lelkünkhöz közelebb álló a Mindenszentek napja, semmint tököt faragni valami angolszász vagy ki tudja milyen irányból érkező kvázi-kulturális előrenyomulással szemben? Van-e bajom a gyerekek figyelmét lekötő töklámpás faragás, majd édesség koldulás tekintetében? Nincs, ha valaki ezt találja számukra szórakoztatónak. Van-e averzióm az álszentség, az erőltetett lelki elvonulás és üres szimbolikába szorult dolgokkal kapcsolatban? Csak annyi, mint az előző mondatban megfogalmazottakkal szemben. El vagyok mindkettővel. De akkor is azt mondom: francba a halloweennel meg a tökkel, meg a jelmezes édesség kunyerálással. Mi a Mindenszentek világából jövünk.
Ez pedig tökéletesen alkalmas egy whisky kulturális folyóirat, a Dramazin számára írandó kóstolási tematikára. Ha már minden szent és az élők közösségére emlékező napunk van a naptárban, itt a helye a szent single maltokról szóló jegyzeteknek is!
Minden szent whisky alapvetése a St Magdalene. Mi más?
St Magdalene 19 Year Old 1979/1998 Rare Malts 63.8 % OB
Arany szín mögül tolul elő a mineralitás, az olajos, elveszett karakter, aminek semmivel sincs több köze a Lowland regionális megközelítéséhez, mint a korszak palackjaira jellemző iránynak. A múlt ezen aromáiban nincs távolság, nincs territórium, túlnő a ház stílusán a korszakos kovás, agyagos, piszkos világ. Annyiban talán maradhatunk az Alsófölde pre-tolkieni whisky világában, hogy valóban picit könnyedebb, mint a Felföldi világból feltárt társai. Nem mondom, hogy mindenkinek való Szent Magdolna imádata. Legalább annyira nem, mint remeteként elvonulni. Vagy leprásokat ápolni, ahogy a névadó tette Linlithgow városkában, a 12.században, Mária skót királynő szülőhelyén. Nem, barátaim. A St Magdalene nem arra való, hogy politikai kurzusként magunkra húzzunk kereszténységet. Ahogy arra sem, hogy szabadelvűként beletöröljük a lábunkat a hitbe, hogy esetünkben, létezik olyan whisky amelyikhez fel kell nőni. Nem azért mert a legjobb, a legkülönlegesebb, hanem azért, ahogy megközelíti az ember. Boldogok a lelki szegények mondja a hamis, félreértett mondat. Legyen boldog az, aki szerint ez elvont vagy hájpolt szakralitása a desztillált alkoholnak. Én St Magdalene-t kóstolok, így interpretálom. Aztán legyen halloween, meg legyen individuális szabadság, hogy mindenki azt szerethessen amit, és úgy szerethessen ahogy. De mit kezdenél azzal, hogy ízében felvillan a szocializmus korszakában kandirozott gyümölcsnek hitt, meghámozott narancs cukros vízbe áztatott, majd kokeménnyé száradt élménye, azzal a hibás keserrel, amit a szintén rosszul interpretált, a narancs héján részben rajta hagyott fehér, a héj és gyümölcs közt védelmi szerepet kapó rész ad? Hogyan magyarázzam máshogy, mint ahogy a hitben élő magyarázza a szakralitás, hogy a szentség pedig itt van, a spiritben. A szellemben. A párlatban. A régi malátawhisky konzerválta furcsa, kicsit ipari, kicsit koszos, kicsit antik, kicsit érthetelenül imádott világban. Zsíros, olajos, indusztriális. Viaszos és herbális. Erős és durva. A hit természetéből adódó állandó kétkedés, bizalom és bizonyosság folyékony formája, azoknak, akik együtt húzzák az evezőt a megnemértés gályarabjaiként. Édes teher, imádott szenvedés. A szentekkel való közösség. A medicinális, krétás világból kinő egy csokor virág. A citrus teszi kortárs értelmezésben azonosithatóvá. Térdelj le mellém vagy hagyj magamra.
A második szent ma Orkney szigetéről érkezik. Ja, Highland Park. Egy főzde, ami kiemelt figyelmet kap a Dramazin hasábjain, pedig egyáltalán nem vagyunk rá fixálódva. Valahogy így alakul időről-időre. A Highland Park rajtunk van mint egy stigma. Az sem akarja, akire ráég. Nem hiszem, hogy bánjuk. Sokkal több van benne amúgy is, mint amit hisznek róla. És igen. Lehet, hogy van rá spirituális indittatásunk valami nálunk nagyobb elhivás okán, hogy visszatérjünk a HP-hez. A mai egy Saint Magnus palackozás lesz. A Magnus Saga harmadik palackja.
Highland Park 12 Year Old Saint Magnus 55 % OB
Te jó ég, ennek is már vagy tizenöt éve, hogy kijött.Ez már nem a Magdolna világa, itt sokkal hétköznapibb a párlat adta naturalitás. Még csak azt sem mondom, hogy kedvelem. Nem sok jön itt, a párlat közel sem az, amiért imádható ez a desztillátum. Idővel jön egy földes világ, “rooty”, így kényelmesebb a fogalom, sok csípős fűszeres húzás, talán egy kis citrushéj kesernyésség. Oké, a tőzeg menti, az a klasszikus, florális, száraz, ami annyira orcadian… Víz. Az segít az ördög ellen is. Főleg, ha szentek izzadják bele könnyeiket. Oké, Magnus, harcos és kemény világ szentje vagy, nem Magdaléna bőrének naturalitása által adott altruizmus, ami itt karaktert kap. Ez a viking bőrpáncél alatti maszkulin izzadság. Így tisztellek, szent fejedelem.
A whisky minden szentjével vállalt közösség, legyen a neve mondjuk communio sanctorum Aqua vitae, maga a hitvallás. Különösen, ha a múltból hívsz vissza palackokat.
A Mindenszentek után meg Halottak napja jön. Nem “trick or treat”. Folytatás holnap (azaz vasárnap, mert a szombat a Szaglászé).
Barman’s Choice