A bécsi kiküldetés – Hirschenbrunner Spirits
Vizitkártya rovatunkban rendezvényekről és utazásainkról írunk.
Bécsben jártam munkaügyben. Egy gyors reggeli ki és este hazavonatozás elképzeléssel és előre megváltott jegyekkel a tarsolyban. A tervezettnél hamarabb végeztem, így maradt még pár órám lötyögni a városban. Ugyan még csak november vége volt, de már mindenütt adventi hangulatban égtek a főterek, boltok, árusok, kissé talán émelyítően. Eszembe jutott egy whisky shop, valahonnan a korábbi webes keresgéléseimből, az agytekervényeim hátsó bugyraiból: Hirschenbrunner Spirits.
Nyakamba is vettem a várost, ám a délután négyes nyitásig még volt egy kis időm, így hát elővettem a másik hobbimat, a bakelit lemezeket és kerestem a közelben egy jó kis lemezboltot, ahol elüthettem egy kis időt a turkálással. Csordulásig tele lemezekkel, földön, vízen, levegőben. Polcokon. Létrák alatt. Függőlegesen és fekve. Egyszerűen napokat lehetett volna ott tölteni, de csak ímmel-ámmal szúrkáltam be a tömött sorok közé. Még így is találtam jó dolgokat egészen elfogadható áron. Végül nem hoztam semmit, mert lusta voltam a hátizsákba nem férő lemezeket külön cipelni. Így engedtem el Jon Lord két régóta keresett klasszikus-rock ötvözet szólólemezét, a Windows-t és a Gemini Suite-t, és a meglehetősen rendhagyó borítójú Birth Control: Hoodoo Man-t vagy a Klathuu Hope-ját. Nem vehetek meg mindent.
A Hirschenbrunner Spirits whiskyboltot sétálva közelítettem meg, mert valahogy nem akart busz érkezni az utolsó szakaszra, de legalább teleszívtam magam a város mozgalmas levegőjével. A helyen a tulajdonos, Erik Hirschenbrunner kedvesen, igaz kicsit tömör formában fogadott, viszont jól esett, hogy nyugodtan hagytak a polcok között lézengeni és matatni, nem noszogattak közben semmivel, a hely szentély jellege tökéletesen érvényesült. Az egyik whisky-vakond hagy levegőt a másiknak. Annyi különlegességet találtam, hogy képtelenség volt felfogni és befogadni, így egy idő után éltem vendéglátóm kezdeti felajánlásával, miszerint lehet kóstolni is.
A Ben Nevis-hez mostanában szívesen nyúlok, így stílszerűen a háznak palackozott 5 éves maltból kértem. Erik egyből mutatott a vízre is, hogy azért ez a fiatal párlat jó éles lesz 59 fokon. Az lett. Meglepően füstös, kemény, szikár darab bourbon hordóban érlelve, majd oloroso-ban finishelve. Alig ismertem rá a vágyott Ben Nevis karakterre. Sok vízzel végül megjelent egy kis ragasztós-édes ragacsosságú karamella, halványan, de nem ezért szerettem bele a lepárló italaiba, a tropikális tánc nem került elő. Naturális, férfias élmény volt, az biztos. Jó az végülis, de nagyon szokatlan egy ennyire felfüstölt Ben Nevis. Oké, láttam a polcon is egy heavily peated palackot, tehát létezik, nem csak délibábot kóstoltam. Egyébként is, ma már szinte elengedhetetlen egy portfólióba a füstös portéka.
Váltottam egy 11 éves sima bourbon hordós Ben Nevis-re. Nem sok időm maradt, már nem akartam másik főzdét berántani ebbe a csütörtök késő délutánba. Na ez, apukám! Erik elismerően bólogat, hogy ez már lágyabb lesz (a Bowmore új fekete címkés tizenöt évesét viszont eléggé leszólta). Már az illatában is messziről elkezdenek dőlni a szebbnél szebb gyümölcsök: mangó, ananász, felezett sárgabarack, banán. A trópusokon vagyunk. Csodálatos. Az íze pedig hamisítatlan Ben Nevis. A gépzsíros, karamellás, ragasztós, ragadós, igen tömör párlat gyönyörűen játszik a hangszerein, a malty, élesztős alapokon. Mocskos és szép. Indusztriális. Ismét bebizonyosodott, hogy Ben Nevisből nem feltétlenül kell egy vagyonért húszpluszosat venni, hogy egy jót kikapjunk. Csak később esett le a vonaton, hogy a francért nem kérdeztem rá, van-e belőle egész palack! Mindegy, ez most elment, ahogy a lemezek is. Utólag megnéztem, 92 euróért volt. Annyiért nem hoztam volna el úgysem (dehogynem – a szerk.).
Már nem akartam belepréselni a fogyatkozó időmbe, így elviteles üvegcsébe kértem egy 24 éves, bourbonös Ben Nevis mintát is. Meg kell majd adni neki az időt és tiszteletet otthon.
A hely roppant kellemes, nagyon sajnáltam, hogy el kellett indulnom. Kényelmes székek, asztalok állnak rendelkezésre az iszogatáshoz, kezdett is odagyűlni egy fogyasztógárda különböző fazonú emberekből, akik úgy tűnt, hogy igencsak otthon érezték magukat, mert szisztematikusan palackodaszivárogtatásba és töltögetésbe torkollott ártatlan jelenlétüķ. Erik rájuk bízta. Úgy tűnt haverok.
Ha arra jársz, mindenképp ugorj be pár jó dramra, van miből válogatni, a hangulat pedig nagyon… békés. És jól megközelíthető a hely.
A vasútállomás felé véve az irányt még belefutottam egy Sing-Sing nevű lemezboltba, ahová berontva már csak zavarodottan tettem egy nagy kört, és kétségbeesve bele-beletúrtam három-négy lemezbox-ba, de fel sem fogtam mit láttam. Villámként hagytam el a boltot, így az eladó úgy gondolhatta, hogy elnéztem valamit, és rossz helyen járok. Pedig ha tudná mennyire jó helyen is jártam…
Egy jó kis metrólezárás tarkította még a kiruccanás végét, úgyhogy gyalog és egy dugig tömött villamossal zártam a bécsi tömegközlekedést. Egy kis bútorkészítő(javító) cégre és antikváriumra (igazából tíz másodperc alatt nem volt időm kitalálni) is figyelmes lettem az egyik épület mellett elsuhanva. Sajnos nem volt már időm bemenni, pedig egy valóságos kis ékszerdoboz volt a boltocska, ami egyben a műhelynek is tűnt.
Egy lazacos szendvicspár és pár puncskocka még becsúszott a késő vonatra várakozva. A Spar minden alkalommal elkényeztet a kiváló portékáival. Egyébként volt három palack Springbank 10 is nyolcvan ojróét, olcsóbban, mint a Hirschenbrunnerben. Nem vettem. Nem vehetek meg mindent.
Kivételesen nem bántam a 10 perces vonatcsúszást sem, mert nyugodtabban el tudtam nyelni a rózsaszín süteményeket is a halas cumó után, mielőtt elfoglaltam a helyemet a huszonnégyes kocsiban, és elkezdtem kelet felé robogni alkalmi utastársaimmal. Finoman azért végigsimítottam még egyszer a velem hazautazó 24 éves Ben Nevis hűvösen csillogó mintásüvegén.
Tölgyesi Norbert