Mackmyra, a svéd tetszhalott

A Szombati Szaglász hagyományos kóstoló-elemző sorozatunk heti rendszerességgel szombatonként.

Svédország. A múltam része lett. Formált engem. Fontos és kevésbé fontos, apró emlékek helyszíne. Ott fürödtem először és máig utoljára a tengerben (ez egy parányi képkocka). Az is tartott tíz másodpercig, olyan hideg és hínáros volt. De legalább megmártóztam sós vízben, fürdésnek talán túlzás is nevezni azt a gyors, reszkető karikát a dermesztő habokban vidáman pancsoló északi népek közt. Rideg, hideg ország. Főleg a kelet-európai lelkemnek. Akkoriban, amikor arra jártam, még mit sem tudtam a whiskyről. Ha azt mondja nekem akkor és ott valaki, hogy Mackmyra, csak belesimult volna az érthetetlen svéd karattyolásba. Ma már tudom, hogy ez egy 1998-ban startoló whisky főzde, igaz 1999-ben kezdték a valódi lepárlást. Itt egy jó kis cikk az első időszakról, például a legelső, harminc literes hordóban érett whisky megkóstolásáról 2002 december 18.-án. Bizakodva tekintettek a fényesnek ígérkező jövőbe.

Bő negyed század után, 2024 augusztusában a cég csődöt jelentett, bezárt, és csődeljárás alá került. A privát hordók tulajdonosai is kénytelenek várni a jogi eljárások nem teljesen ember léptékű gördülésére, hogy hozzájussanak a már kifizetett tulajdonukhoz. Hogy pontosan milyen okok vezettek ehhez a szomorú eseményhez, azt most nem elemezzük (például magas minőségű termékkel előálló svédországi rivális, például a High Coast Distillery vagy a borsos áron 2011-ben épített második lepárló?), mindenesetre rekordsokan érdeklődni kezdtek a tönkrement szeszfőzde megszerzése iránt. 2024 októberében az egyik volt tulajdonos, Lennart Hero és a No.1 Capital AB befektetési konzorcium vásárolta meg. Érdekes egy ügy, mindenesetre pislákoló fény az alagút végén.

Azért furcsa látni kiírva a google maps-en a distilleryre keresve, hogy permanently closed (bár a cégnél magánál átmeneti bezárás jelenik meg). A whisky főzdék csak úgy vannak. Eleve elrendelve, időtlen időkig. Vagy nem?

Több érdekes whisky tárolóházzal is rendelkeznek (rendelkeztek?), az egyik, a Bodås egy volt vasérc bányában 50 méterrel a föld alatt kapott helyet, míg a másik a Häckeberga kastélyban található, a harmadik pedig a Fjäderholmarna szigeten.

A napokban került a kezembe egy mintasor a Mackmyra Smoky és Elegant sorozatából, egy american oak, egy oloroso és egy svéd tölgy érlelésű darabbal. Mindegyik pici, harminc literes hordóval operál, talán ezzel igyekeztek ellensúlyozni a rövidke érlelési időket. A kisebb hordó nagyobb felületen érintkezik az itallal és gyorsabban hatással van a párlatra.

Mackmyra – Amerikan oak / Smoky, 46.2%

Talán nem a legideálisabb a füstössel kezdeni, de az a helyzet, hogy nem volt ráírva a mintámra, így bár kicsit meglepett, mégsem változtattam a sorrenden. Talán csak lusta voltam újrakalibrálni…

Egészen ismeretlen, mentolos, erős fás illat. Füst.
Vanília, karamell, savanykás édesség. Gyömbér, kömény. Mindenképpen szokatlan karakter. Nem is tudom hova tegyem hirtelen.

Ízében édeskesernyés, ragacsos karamella, édes, trágyás füsttel, hamuval. Nyers gyümölcsösség. Kicsit pálinkás, olcsó, fiatal érzet. A füst tompít, a nagyon erősen fás, hordós jelleg rejt valamennyit ezen.

Az íz száll tovább a lecsengésben is. Egész hosszan, fűszeresen távozik.

Nem ihatatlan, de nem bizonyult felemelőnek sem. Vegyes kezdés. Nem igazán ezért ül le az ember whiskyzni. Nézzük tovább.

Mackmyra – Oloroso (30L) / Elegant, 46.7% – Warehouse: Bodås

Illatában Hűvös mentolos suhanás, eperlekváros édesség, mogyoró és savanykás sósság. A harminc littyós hordó dolgozik keményen.

Ízében dió, mogyoró, oxidált bor. Mazsola. Lágy. Kellemes. A pici hordótól és az előző bourbonös élmények után több agresszivitásra számítottam.

Lecsengése nem túl hosszú, szőlős.

Egészen elfogadható. Nem szárnyal ez sem, de meg lehet inni.

Macmyra – Swedish oak (30L) / Elegant, 55.6% – Warehouse: Bodås

Illatában likőrös, fűszeres. Édes gyümölcsös.

Erős, alkoholos íz, mégis kicsit üres. Fás, fűszeres, koszosan gyümölcsös. Igazán piszkos, mocskos, földes párlat, de valahogy nem a jó értelemben. Olcsó hatás, fiatal gyümölcsösség. Homok a szájban. Disznó egy dolog.

Lecsengése eltart egy darabig, csak oda lyukad ki, hogy egy gyümis fiatal párlat harca egy svéd tölgy igen megvadult hordójával. Talán az északi hosszú, sötét telekbe nem csak az emberek bolondulnak bele. Ez az ital semmiképp sem kellemes emlék. Az elegánstól pedig mindenképp messze.

Összességében az Oloroso volt a leginkább tradicionális és iható megközelítés (tőle nem annyira sajnálom még az elegáns jelzőt sem), pedig csak három éves, a másik kettő inkább kellemetlen, de legalábbis furcsa nekifutás. Néhány kivételtől eltekintve nem vagyok az aprócska, erőszakos hordók híve, még akkor sem, ha rövid ideig ért a párlat. Akkor inkább legyen spirit driven és kész.

Mégsem írom le a lepárlót, mert egyfelől ez a sorozat nagyon fiatal, kísérleti darabokból állt, mást még nem próbáltam tőlük, másfelől nézzük egyáltalán képes-e feltápászkodni a cég a kényszerű letérdelésből és megújulni, hogy egy korábbinál jövedelmezőbb megközelítéssel életben tudjanak maradni az új whisky lepárlók tömeges születésének idején. Igaz az ír Waterford is most zárt be, mintha a boom csúcsát már épp elhagytuk volna, és ereszkedésbe kezdene az ipar. Bár ezt még talán be lehet tudni egy egyedi stratégiai hibának, semmint egy általános jelenség kezdetének.

Én valamiért – ha másért nem, svédországi emlékeim miatt – szurkolok a Mackmyrának. Szimpatikus, hogy a második lepárlójuk modern, például a gravitációt kihasználó, energiahatékony szemléletben készült, és egyébként is kár lenne kidobni egy több évtizedes történetet az ablakon az északi, fagyos hóba. Vagy nem?

Tölgyesi Norbert