Highland Park újratöltve 7. – Egy új hétbe áthighlandparkozás

A Szombati Szaglász hagyományos kóstoló-elemző sorozatunk heti rendszerességgel szombatonként.

Már inkább nem is mondok semmit, hogy mennyire hosszúra nyúlik az eredetileg intenzívnek tervezett Highland Park sorozatunk tavasz óta. El is engedtem, és hagyom, hogy teljes természetességükben bukkanjanak fel a cikkek időről időre, egyébként pedig meg is tudom magyarázni, ha kell. De nem kell.

Vasárnap este gondoltam egyet, és úgy döntöttem, hogy áthighlandparkozom magam a következő hétbe. Három változatot hoztam össze egy légtérbe: egy régi piros csíkos tizennyolc éveset, egy 2020-as kiadású, újabb viking dizájnú huszonegy évest és egy octave hordós sherrys tizennyolc évest a Duncan Taylor független palackozótól. Az összehasonltások olykor olyasmire is rávilágítanak, amit magában az ember észre sem venne. Szeretem is gyűjtögetni a tematikus sorokat, hogy még egy piszkavasnyival több értelmet tuszkoljak az alkoholfogyasztásomba.

Highland Park, OB, 18y, régi piros csíkos, bottled: ~2016, 43%

Amikor ledobja magát az ember skótwhiskyzni egyet, akkor valami ilyesmit képzel a teljes ellazuláshoz. Igazi régi bútoros, aszaltgyümölcsös, sherrys élvezet. Kicsit citrusos, enyhén füstös hullámok. A hangás méz tökéletes egyensúlyában pompázik, az alkohol oda-odacsíp a 43 fokkal, de csak annyira, hogy ne zavarja meg a csendes elmélkedést. Egy kis eperlekvár, amit sötét gyümölcsök húznak vissza a füstös földbe. Karamell, barnacukor, vajas keksz, édesded kerekség és lágy melegség. Viszonylag könnyen értelmezhető, mégis van benne egy finesz, egy csavar, egy kis piszkos trükközés, ami elképesztően izgalmassá és legfőképp egyedivé varázsolja. Csodálatos lepárló, kitűnő kiadás. Már régóta apasztgatom, volt időm megbarátkozni vele, sajnálom is, hogy lassacskán búcsúzik. Hogy mennyire megszerettem ezt a palackot, mi sem bizonyítja jobban, hogy alig adtam ki belőle mintát. Most nem szeretnék (szarvas)bőgésbe kezdeni, hogy milyen kár, hogy leváltották ezt a jó kis piroscsíkost, ésatöbbi, egyszerűen csak élvezem, amíg tart. Mást úgysem tehetek.

Highland Park 21y, 46%, 2020 release

A 2019-es kiadás nem különösebben ragadott magával, a régit itt is többre tartják, mégis vásároltam egy 2020-as palackot, amit utána sehogy sem sikerült eladnom, mikor útilaput kötöttem volna a talpára. Ha már így rajtam maradt, akkor kitekertem egy gyengébb pillanatban, úgyhogy most itt áll előttem ismét. A kinézete legalább pazar, nagyon kedvelem: jó vastag talp, dögnehéz, szép formájú, krikszkrakszos üveg. Tiszteletet parancsoló, de végül mégiscsak a beltartalom mondja ki a döntő szót.

Hordónehéz, fűszeres, fás. Nem nagyon lehet panaszkodni, hogy gyengélkedne, alkoholfokban is feljebb lépés 46-ra, érlelési időben huszonegy évre. Enyhe füst, föld, fakéreg. Vanília, rothadt növény, elszottyadt virágok és lágy maláta, ez utóbbi nagyon élvezetes. Malty malt. Vízzel enyhül, de nehézkesen enged fel. Édes, kissé csípős, fás íz. Egész kemény harcos, hordós és amennyire az alkoholfoka engedi, agresszív. Illatban némi mogyoró és gyümölcsösség áttűnik, de csak gyorsan elszaladó vendégek, a sherry sokkal kevésbé hangsúlyos. A finomság elmegy a ház előtt, és benéz az ablakon, helyette felbuggyan egy adag keserűség, de még kezelhető. Ízes, míves. Egy kis citromos parfüm. Édes, hangamézes íz, hordozza a Highland Park DNS-t, azért jó, hogy ezt őrzi. A lecsengésében: tádám, fa, rengeteg fa, egy szekérnyi fa, de hosszan kényeztet és legalább nem jellegtelen, még ha az marconasága nem is teljesen abba a dimenzióba terjed, amit leginkább kedvelek. A 18 éves egyszerűbb, könnyebben értelmezhető jelenség, talán kellemesebb társ, finom sherrys tónusokkal. Ez a 21 éves kemény ellenfél, nehezebben megfejthető, talán mélyebb, gondolkodósabb darab, egészen máshová kalibrálva. Nem az a populáris könnyen emészthetőség. Mindenképpen összetettebb, de végül nem kellemetlen, egész szépen megérett, fűrészporos, maltos szépség. Felveszem a kesztyűt és jól mulatok. Már nem is bánom, hogy itt van, szeretni fogom, azt hiszem megértem, megtértem. Tényleg megengedőbben nézek rá, miközben forgatom a kortyot.

Az Octave hordóktól általában őrjöngést vár az ember, a pici térfogat gyorsan nagy hatással van a beletöltött párlatra. Nézzük hogy van ezzel a Duncan Taylortól érkező tizennyolc éves versenyző.

Highland Park, Duncan Taylor, 18y, 53.6%, Sherry Octave

Egyből éles, édes, érces fa ugrik ki a pohárból. Mély, émelyítő. Savanyú, boros, sűrű illat, szinte megáll a levegőben. Masszív, erős, tömör íz. Egyértelmű Highland Park. Örömteli, hogy ezt az alappárlatot még egy ilyen agresszív hordózás sem tudja kiszorítani a ringből, a distillery DNS ragyog. Bár imádom a sima bourbon hordós kiadásokat, mégsem tudok nem fejet hajtani az előtt, amire a desztillátum egy sherry hordóval képes. Ez a darab is egy ékes bizonyíték. A modern sherrys szegényes bicikligumi íz szerencsére sehol, igazán minőségi a hordó, méltó egy Highland Parkhoz, méltó a 18 évhez. Jó ez a ragasztós, ragadós töménység, ez a fakérges háncs, ez a fűszeres tölgy. Nem mindig szeretem, de most oké. Talán pont ez a bárdolatlan erőszakosság jön jól. Őszinte, kendőzetlen nyersség. Ez úgy odamondja. Mégsem esik ki az egyensúlyi középpontjából. Nem húzza fel magát annyira. Vízzel azért több kultúra kerül a szavaiba, dió, lágy tészta, kevesebb fűszer. Simogat, vibrál, kényeztet, felemel, ledob, újra összeszed. Szép utazás, kellett, hogy jókor találjon meg.

Hangulatember vagyok, de ma jó napot fogtam ki. Jól esik, ahogy csendben áramlik az ereimben az alkohol. Ezek a kiváló Highland Parkok fogtak három kis pálcát és könyedebbé varázsolták ezt a vasárnap késő estét. A két sherrys tizennyolcas magától értetődően szerethető, megfejthető, a huszonegy éves nem adja magát könnyen, mégis egy sokkal jobb emlék, mint amikor megismerkedtem vele. Szép este volt, well done Highland Park. Jól becuccoltál a szívembe, aligha tudlak már kitenni.

Tölgyesi Norbert