Highland Park Napok 2. – Vikingmontázs

Gyártsunk is gyorsan új szót: Vikontázs. Háhhháá. Na még egyet: Vikrontás. Állítólag a túl sok szóvicc valamilyen betegségre utal, bár az előbbiek talán nem is oda tartoznak… talán sehova… na de kezdjük komolyan. A Highland Parkot nagyon szeretném szeretni, de úgy vagyok vele, mint a Glenfarclas-szal, valami nem az igazi a kapcsolatunkban, van valami az ízükben, ami nem nekem való, a Glenfarclasnál ez a kettéharapott meggymag kesernyéssége. Amúgy tetszik a külcsíny (itt inkább a HP-ra gondolok, bár kedvelem a Glenfarclas megnyugtató, kiszámítható, halványsárga alapú és piros feliratos címkéit), tetszik a sztori, teljesen megvesznek az interneten található promóciós fotók a vikinges palackokról, nyálcsorgatva nézegetem őket és már rohannék is a legközelebbi boltba feltépni a zsebeimet, hogy Highland Parkokra válthassam összekuporgatott javaimat. Különösen azok jönnek be, ahol még valami ínycsiklandozó finomságot, sonkát, sajtot vagy egyebeket is mellétesznek. Megosztóak ezek a Viking témára ültetett kiadások, de én az első pillantás óta nagyon szépnek találom őket. Tudom, a beltartalom a legfontosabb, de milyen jó, amikor csak úgy elsuhanva a polc előtt dolgod után robogva, hagyod egy pillanatig a tekintetedet kéjelegni egy-egy szép palackon. Úgysem lehet mindig inni belőlük, az egészségügyi következményeket is figyelembe kell venni, így milyen jó, hogy ott a kiszemelés, tervezgetés, becserkészés, nézegetés, rendezgetés, forgatás, simogatás, ölelgetés, parafilmezés, fektetés, de talán elég ennyi.

A Highland Park 1798-at hirdet az alapítás dátumaként, ami igaz is, ekkor alapította a Magnus Eunson, hentes, templomi hivatalnok, illegális szeszfőző-és csempész (ez aztán az élet nem igaz?), de hivatalos licenszet, csak majd három évtizeddel később, 1826-ban kapott. Maga a főzde a második legészakabbra fekvő lepárló, csak a Kimbland van 22 mérfölddel messzebb (bár a Shetland még északabbra van, de ott elakadni látszik a whisky-sztori). Érdekes, vagy ijesztő, elsőre elírtam Kimball-ként, de úgy is talált a kereső whiskyvel kapcsolatos, igaz amerikai tartalmat: íme.

Vagy mint amikor egy Pál nevű whisky fórum tagra (sokan ismerik őt jól) ráragadt a Paul Sample (Minta Pál) név, mert megrögzötten jelentkezik a felkínált mintákra. Elsőre nem állt össze, így rákerestem, hogy ki az a Paul Sample, és hát persze, hogy alkotott ezen a néven egy festő, de még egy képregény illusztrátor is. Jó mi? (persze átlagos név, annyira nem nagy durr a találat, de legalább megismertem egy művészt, akinek a képei valamiféle keverékei a szürrealista Dalinak, Pieter Bruegelnek és a Seurat-nak, pointillizmus nélkül).

Highland Park 21 (August 2019 Release, 46%)

Rendhagyó módon egy 21 éves mintával kezdem komolynak ígérkező Highland Park kalandomat. Emögött nincs szakmai megfontolás, csupán egyetlen darab kelleti magát jó áron egy webshopban, így szeretném mihamarabb megkóstolni, hogy eldöntsem megéri-e elhozni, mielőtt valaki más magáévá teszi. Azóta több eladó darab is előkerült, kár volt úgy sietni. A mohóság és a FOMO dolgozik. Én sem vagyok más.

Az illata fenomenális, egész sokat elidőzöm rajta, nagyon intenzív. Hivatalosan elsőtöltésű sherry seasoned európai, elsőtöltésű sherry seasoned amerikai, valamint refill hordók keveréke. Összesen 15 hordóból, de az arányokat nem adják meg. A Highland Park lepárlómestere, Gordon „Master Whisky Maker Architect” Motion (a tituliusa annyira komoly, hogy muszáj volt bevágnom a nevébe eredetiben) azt mondta egy videóban (whisky.com, ehh, a szignáljuktól elindul a nyálelválasztásom), hogy a korlétrán a 21 éves az első, ahol kapnak egy kicsit nagyobb játékteret, és már változhat a recept batchről batchre, nem ugyanazt próbálják meg eleve összeöntögetni. Jó nekünk! Elsőre nekem inkább ex-bourbon jegyek jönnek, ropogós vaníliás hordóillat, fűrészpor. Többedjére érkezik egy kis ragacsos sherry és karamella. Füstöt nagyon fürkészni kell, inkább valami jellegzetes HP bukénak mondanám, egy enyhe, igen vékony springbank szerű rohadás-réteg van itt is, ami kedvemre való, azt hiszem. Így tudnám megfogalmazni. Persze ha Highland Park, akkor mindig előkerül ez az enyhe füst. Ezt némi rutin kell kiérezni, de egy vékony fátyol valóban ott húzódik a párlat mögött. Inkább hangamézes, édes füstnek mondható, távol a gyógyszeres, kötszeres Islay vadságtól és hamutól. Barman’s Choice első Orkney-szigeti naplóbejegyzésében, a Hangafészekben nagyon szépen leírja, érdemes rászánni egy kicsit az idődből.

Az íze valamelyest csalódás, elsőre meglepően érces, de ez visszafinomodik a második kortyra. Édes, bukés, picit rothadt, egy kis kesernyésséggel vegyítve, barack, feltört barackmag lebeg. El lehet forgatni, lehet vele élvezkedni. 

Az eddigi legjobb HP élményem, de jelentős ugrást leginkább az árában érzek a 18-hoz képest, ami amúgy annyira nem fogott meg annak idején. Nem annyival jobb ez, mint amennyivel drágább. Ájulásszerű „Aha” érzést nem hozott, kicsit többre, jobbra számítottam. Valami még hiányzik, hogy igazán a Highland Park rajongója legyek, vagy talán pont az a hangás, édeskés füst mégsem a barátom? Talán. Talán kéne valami régebbit is kóstolni? Meglehet. Persze ahhoz mélyre le kellene nyúlni a zsebembe, ahol mostanában az eddigieknél is több kéz kotorászik és markol egyre nagyobbakat, úgy hívják őket, hogy Rezsicske, Számlácska, Boltocska, Benzinecske… na de ne feszengjünk olyan dolgokon, amin nem tudunk változtatni (mondjuk több pénz nyomába mindig szegődhet az ember), a pszichológusok sem ajánlják, hogy túl sokat rágódjunk olyan súlyokon, amiket nem a mi vállainkra méreteztek. Mi csak folytatjuk a Highland Park kalandot és teszünk magasról a többire… hamarosan…

Tölgyesi Norbert