Útinapló – Bratislava Whisky Fest – A pulton túl

A Világok harcából a marslakó ezúttal London helyett Pozsony egyik hídpillérére ereszkedett le, én pedig csak sodródtam az árral és engedtem, hogy magába szívjon először ez a furcsa lény majd később a fesztivál forgataga. A torony tetejéről az olajfinomító ipari magaslatai is egészen földönkívüli látványt nyújtanak a Duna másik partján. De most hagyjuk a munkát, nem a fekete, hanem a folyékony aranyért érkeztem és ezt nem a tankba, hanem a poharamba fogom tölteni. Velem szembe a Pozsonyi vár, ahol egykoron annyi magyar országgyűlést és koronázást tartottak. Különös gondolatok ezek a trianoni békeszerződés évfordulóján…

Nem jártam még Pozsonyban, eddig csak a Tátra és a Szlovák Paradicsom kacskaringós ösvényeivel küzdöttem a szikár fenyők árnya alatt, de egy Whisky Show a magamfajtának szintén paradicsom. A paradicsom megjegyzem termel egy alkaloidok közé tartozó szerves vegyületet, amelynek a neve tomatin. Tomato, tomatin, érted? Ja, igen Tomatin is volt a Whiskynet standján, ők is kint voltak. Mielőtt telehinteném porcukorral a pozsonyi kiflit felfedem, hogy valójában mi is lapul a cukormáz alatt. A Tomatin névnek sincs semmi köze a paradicsomhoz, borókabokor hegyet jelent. Valóságos mesébe illő csengés, azonban a lepárló épülete korántsem olyan tündéri, mint ahogy a fesztivál helyszíne sem volt az. A legelső szó, ami eszembe jut a fantáziaszegény monstrum betontömbről az az, hogy szocreál. A végtelenül sematikus külsőre a régi falusi művelődési házak ezernyi kopott emléket őrző halszálka faparkettája erősít rá – ha ezt tudom, akkor vittem volna magammal egy baboskendőt is.

Tudod hogy van ez, az ócskapiacon is lehet igazi kincseket találni a sok kacat között – mondjuk orbitális nagyképűségre vall részemről egy GlenAllachie vagy Kilchoman alapsor tagjait ezzel a példával illetni, de amire utalni akarok az az, hogy ilyenkor keresi az ember a kuriózumot, amit még nem kóstolt, amiből egy palackot nem engedhet meg magának. A Budapesti Whisky Show-val ellentétben itt nem lengett körbe a végtelen lehetőségek már-már kínzó mámora, legalább fókuszált maradtam. A masterclassok tekintetében sem mozgott széles skálán a reportoár. Péntekre három előadást ütemeztek, de mivel nem vagyok a cseh nyelv jeles művelője így kettő csont nélkül kieesett a kosárból, maradt a Kavalan alapsor angolul, de azt már néhány éve kihúztam a bakancslistáról.

Vak tyúk is talál szemet, így néhány korosabb Signatory palack is felbukkant a standokon: 25 éves Glen Keith, 28 éves Bunna, máshol egy 30 éves Benromach tűnt ki a többi közül… Az origó viszont Barman’s Choice standja volt és ha már az évekkel dobálózok, nem minden nap van szerencsém 52 éves konyakot kóstolni. Intenzív sütemény élmény volt. Nem csak a konyakkal, hanem egy új svájci indie palackjaival is megismerkedhettem. A nyári süti-whisky vonatra jegyet váltva – mivel a gőzmozdony füstje ezekben a hónapokban kevésbé nyűgöz le, a 12 éves Glen Moray C. Dully palackjából levett a lábamról. A Loch Lomondja (Inchfad) kellemes citrusos, herbális jegyekkel ötvözött finom tőzeghullámokkal próbált elcsábítani, de nem győzött meg teljesen. Már látom a fényt az alagút végén, de ezt majd egy következő poszt keretein belül kifejtem, a lepárló által bejárt út az utóbbi években megér egy külön misét.

A Dailuaine alattomos módon az utóbbi hónapokban bedobta magát a szívembe, ő az egyik rejtett kincsem, a 14 éves Adelphi palackozásból pedig repült is egy az este folyamán az online kosaramba, hiszen hogyan is mondhatnék nemet egy nagymama féle aranygaluskának jókora adag vaníliasodóval nyakon öntve? Szinte kedvet kaptam lustán elnyúlni a régi teflonos damaszt abrosz felett. Egy csavart azért a mama belevitt ebbe is a reformkonyhájában, mert valami egzotikus gyümölcs is került a tetejére.

A szervezés nem volt teljesen gördülékeny, gyerekcipőben tipeg a dolog, van még hová fejlődni, de a hatalmas löket lelkesedéssel, ami a Bratislava Whisky Club vezetőjében is megvan nincs kétségem afelől, hogy később egy nívósabb eseménnyé is kinőheti magát a fesztivál. A klub életet kicsit tágabb keretek között értelmezik, ergo úgy, mintha mi is a WKK Facebook csoportra, mint clubra tekintenénk. Ezer fő, ténylegesen aktív száz emberrel. Néhány mérföldkövet sikerült már elérniük, ami miatt le a kalappal előttük, az első hivatalos klubpalackozásuk is a napokban jelent meg, egy tőzegelt Goldcock. Erről a névről mindig az jut eszembe, hogy csillog, mint Salamon töke, vajon miért?! Ha szobrot emelnének neki biztos, hogy kipolíroznák a turisták a „ha megsimogatod szerencsét hoz” égisze alatt.

Amennyiben a fesztivál rendelkezik olyan ambíciókkal, hogy nemzetközi vizekre evezzen, első lépésként a közös nevezőt kellene megtalálni a külföldi látogatókkal, azaz angolul történő eligazítást tartani, angol nyelven nyomtatott programfüzetet a kezekbe nyomni és minden látogatónak egységesen gravírozott Glencairnt adni. A pohárért valóságos harcot kellett vívnom a feltételezhetően házigazda piros ruhás hölggyel, aki olyan karakán személyiség volt, hogy egy mondatától vigyázzba vágtam magam mint egy engedelmes kisdobos. Bármit is mondott, mert a bájos in English please? jedi-trükköm nem hatott rá. A fizetőeszköz a pestihez hasonlóan kuponokkal történt, ami csak készpénz fejében volt megvásárolható, így egy főtéri ATM utáni cirkálást is be kellett iktatni a folyamatba.

A sörkorcsolya égető hiányát remélem a következő alkalommal már sikerül megoldaniuk, mert néhány falat nélkül végig kóstolni egy fél napot bátor vállalkozás. Mi sem voltunk ennyire vakmerőek, egy ponton a fesztivál élményt megszakítva kimentünk vacsorázni, ahol hrabali abszurditások sorozatába keveredtünk. Megjegyzem Hrabal kocsmák félhomályában töltötte a fél életét, így a furcsaságokért nem kellett messzire mennie. Egy tejfakasztó buli kellős közepébe sikerült belecseppenünk, ahol már az érkezésünkkor is a Jingle Bellst és az O Tannenbaumot kántálta egy harminc fős német társaság. Jó ebédhez szól a nóta, hát még vacsorához! A társaságukban eltöltött egy óra után semmi kétségem nem maradt afelől, hogy a gyerek tejben, vajban fog fürdeni… Megjegyzem nem csak a hangulat és a kaja volt jó, de a házi csapolt sörük is fantasztikus.

A vacsora után még visszatértünk egy János-áldásra, keretet adva a napnak. Az egész hétvége fantasztikus volt, a Dramazin team, a BPWT és a Whiskynet is kint volt, jót buliztunk együtt. A kérdésem csak annyi, hogy a következő lépésként nem kellene egy klubként, együtt megjelenni egy határon túli rendezvényen? A labda fel van dobva…

Tipsy Lady