Dalwhinnie huszonöt speciál 2012-ből
A Szombati Szaglász hagyományos kóstoló-elemző sorozatunk heti rendszerességgel szombatonként.
A Dalwhinnie 15 évese az egyik skót whisky alapvetésként maradt meg a fejemben. A Glenfarclas tizenötévese mellett a másik bestbuy a korkategóriában. Mára emelkedett az ára, de még mindig bele lehet botlani egy huszas alatt (a Glenfarclasról ez már messze nem mondható el sajnos). Egy szép, tradicionális üveg, ami nagyon kicsit változott az évtizedek alatt. Ha egy hagyományos, szerethető, könnyed, mézes, édes, lágy karakterű whiskyt kell ajánlani, akkor sokszor eszembe jut.
Az extrának egy kis oloroso sherry finish csavart kapó Distillers Editionről hasonlóan szép emlékeim maradtak, egy palack úgy megitatta magát velem, mint a sicc. Még Horst „Lögybölő” Lüning is beválasztotta a 25 éve legjobb maltjai közé.
A mintatáramban bogarászva rám kacsintott egy vidám kis minta, a Diageo italóriás Special Releases sorozatának 2012-es, huszonöt éves Dalwhinnie-je. Több se kellett, pohárba vele!
A megismételhetetlen nyolcvanas évekből itt maradt kis párlat, 1987-ben lett desztillálva. Egyre távolabbinak tűnnek ezek az évszámok. Az évtized iránt érzett könnyes sóvárgás a szakértők szerint sem véletlen, egy utolsó, a mindennapjainkba beszivárgó szupertechnológiák és a közösségi média robbanása előtti békés időszak, a ma középkorú és idősebb generáció megszépült emlékeivel felduzzasztott, végleg letűnő kor. Bizonyos szempontból a múltat megszépítő boomer nosztalgia táplálója.
A hegyvidéken elhelyezkedő Dalwhinnie az egyik legmagasabban fekvő skót lepárló a maga 352 méterével (a 354 méteren csücsülő Braeval után). A főzde 1898-ban indult, de 1905-ben amerikai kézbe került egy aukción, mindössze 1250 fontért. A szesztilalom idején újra skót kezekben landolt. 1934-ben, a amikor a faluba elektromos áramot vezettek be, leégett, ezután újjáépítették. 1940-ben háborús kényszerszünetet kellett tartaniuk (élelmiszer célokra kellett tartalékolni a gabonát). 1987-ben lett a United Distillers része, ami a Distillers Company (1926-tól birtokolta a Dalwhinnie-t) és az Arthur Bell & Sons összeolvadásával jött létre, bár mindkettő a Guinness tulajdona volt. Ma az 1997-ben a Guinness és a Grand Metropolitan fúziójával megszülető óriás italvállalat, a Diageo alá tartozik. Annak minden előnyével és hátrányával.
Nade nézzük az italt.
A tizenöt éves Dalwhinnie után ez meglepően fűszeresen, töményen támad. Nem ijedek meg, hagyok időt rá, ezt az egyetlen dramot szántam az estére. Szeretem a sorokat, de néha olyan jó egy italra koncentrálni és ráérősen hagyni azt kedvére kibomlani. Rendkívül nyugodtan áramlunk a pohárkával, lassan pumpál a szív. Szép bourbon hordós jegyek, vanília, banán, viszont sok bors és csípős gyömbér. Parfümös, fűrészporos öreghordó illat, ahh, ez az évtizedekkel jön. Kicsit eszembe juttatja a Glenfarclas negyedszázadosának áporodott bukéját. Egy besárgult, megöregedett papírlap, egy okkersárga-barna kor ez a huszonöt év. Erőteljes, tölgyes, fás ízek, savanykásan vegyülő édesség hömpölyög keresztül a nyelvemen. A magas alkohol kicsit jobban üt, mint amennyire épp nekem jól esne, de iszonyatosan waxos, sűrű, kellemesen tapad a szájban, szépen összeért, rétegződött és elmélyült. Illóolajok, egy kis földes sósság. Vízzel sokat lágyul, és malátás aromák szabadulnak ki a folyadékrétegek legaljáról, felkavarodott cukor a pohár fenekéről. Kívánja a vizet, de szépen be lehet állítani az egyensúlyt valahol negyvenpár fok környékére. Ezzel lett igazán öreguras, esti elgondolkodós dram, mert a hígítás kicsit megzabolázta a hordó csípős fricskáját, a fa erejét, ami – lelkileg- egyértelműen túl sok volt nekem egy lágy, nyúlós Dalwhinnie alapkarakterhez. Kellemesen szórakozom vele, mégsem gondolom, hogy sokszor áhítoznék utána, ha lenne egy egész palackom. A Diageo olykor horrorisztikus árazásai mellett erre egyébként sem mutatkozna túl sok remény.
Kellemes találkozás, bár talán a huszonöt hosszú év alatt az ízlésemnél és napi hangulatomnál, az esti fékemnél kicsit erősebb, aktívabb hordóbehatással. Szívesen megnéznék egy gyöngédebb refill kiadást is ebben a korban, jobban passzolna a papásabb énemhez. Mindenesetre újra kedvet kaptam a Dalwhinnizéshez, rég járt már errefelé utoljára.
Tölgyesi Norbert