Egy időkapszula – Prestonfield Malt 10y

A Szombati Szaglász hagyományos kóstoló-elemző sorozatunk heti rendszerességgel szombatonként.

Elképzelésem sem volt róla, hogy mi ez, amikor megkaptam. A kis mintához hozzácsomagolták az üveget is, így megnézhettem közelről az oldschool palackot. Nyolcvanas évekbeli palackozásként egy valódi időkapszula. Ezekből a kiadásokból nőtte ki magát a Signatory Vintage független palackozó, aminek megalapítása előtt Andrew Symington a híres edinburgh-i Prestonfield House Hotel igazgatóhelyettese volt. A szállodában eltöltött utolsó éveiben számos keresett single maltot palackozott számukra, ami 1988-ban a saját cégalapítás kiindulópontjának bizonyult. Később másodlagos márkaként elindította a The Prestonfield Whiskey Co-t, hogy kihasználja a hírnevet a szállodai palackozások piacán. A Prestonfield kiadások közül sokat a párizsi La Maison du Whiskey számára készítettek.

Nem sok információt találni a hozzám került kiadásról, valószínűleg ez itt a whiskybase oldala. A címkén a Prestonfield House igencsak régre visszanyúló története.

Vegetális, gyökeres, fehérrépás, földes, malátás illat, egészen zseniális, rég éreztem ennyire közel magamhoz whisky illatot. Egy puritán, tiszta bourbon hordós Bunnahabhain jut eszembe róla leginkább, azt is hallottam, hogy Bowmore, de passz, én nem mondanám rá. Mindenesetre a palackra írt Pure Malt pedig ma a Blended Malt, több single malt keverékének korábbi elnevezése, illetve van olyan Prestonfield kiadás Pure Malt felirattal, ami a wbase szerint Bowmore. Szóval ki tudja? Sós, tengerparti buké, egyszerű, de nagyszerű, kicsit rottyant, édeskés, feketeerdő sonkás, némi gyümölcsösség, ananász, alma, nem olyan sok. Finom, édes, malty, egy kis bunkó tölgy odacsíp, van benne valami indusztriális koszosság, régi masinák, gépzsír, koksz, egy kis dark hangulat. Hordoz valami olyasféle darabosságot, bumfordiságot, ami a régi, mára már inkább múzeumban látható szerkezetekben fellelhető. Kedvelem. Nagyon nagy mélységek nincsenek benne, a lecsengése sem túl hosszú, de könnyed, szerethető, régi vágású malt. El tudnám iszogatni hosszabban. Nagyon is!

Az ilyen oldschool, dark feeling ma már ritkább, sokkal gyümölcsösebb, tisztább, sikamlósabb, légiesebb párlatok születnek (és ezzel egyáltalán nem azt mondom, hogy régen minden jobb volt, ma meg nem). Ha valamihez hirtelen hasonlítanom kellene a teljesség igénye nélkül, akkor talán a Ben Nevis őrizte meg ezt a fajta ipari mocskosságot, talán az igénytelen tehetetlensége révén ma már felkapott tanyasi kézművessé formálódó Springbank hordozza, esetleg némelyik Highland Park naturálisabb, bourbon hordós, kendőzetlen kiszerelésében találkozhatunk velük. Biztosan lehetne még sorolni, de én ezekhez voltam közelebb, ezeből merítettem nagyobbat az elmúlt időszakban.

Mindenesetre a Prestonfield maltok az aukciók keresett és drága tárgyai, teljes joggal. Megtiszteltetés volt a találkozó barátom!

Tölgyesi Norbert