Észak kapujában (vagy már azon is túl)
Belépő a Northern Highland malt whisky territóriumba. Akár ez is lehetett volna ennek a cikknek a címe. De azért nem lett, mert tradicionálisan a Highland (az “igazi”) kapujának Inverness van nevezve, ott pedig sajnálatos módon az idők elmosták a malt whisky főzdéket. Ellenben whisky terminológiában a Northern Highland kitétel jó ideje már az Inverness feletti területeken elhelyezkedő lepárlókkal indul. Ezeket fogjuk átfutni, random válogatással, alfabetikus sorrendben haladva.
Balblair 12 Year Old 46% OB
Azonnal megosztó pillanattal kezdünk. Hiszen ki ne emlékezne azokra a gyönyörű vintage Balblair palackozásokra, amik hosszú ideig reprezentálták ezt a kedves kis régimódi lepárlót. A kihívás ezért most az, hogy ne a külső dizájn vagy az emlékek irányítsák az ítéletet. A végén úgysem fogjuk megúszni, hogy ne legyen említés szintjén felemlegetve a viszonyulás. Nézzük! Ismerős friss illatok, kicsit visszafogott. Ipari alma vagy sárgahéjú alma, az a kisméretű. Gabonás jegyek, egy minimálisan herbális emlékeket idéző illatok. Nincs különösebb baj vele, sztereotip. Lágy édes jegyekkel kezd ízében, gyenge vanília, sok alma és kvázi újdonságként (mondtam, hogy nem ússzuk meg a hivatkozást..) sokkal több száraz, malátás karakter mint a megszokott. A Balblair friss, almás, szinte viaszos üdesége helyére egy szomszédos lepárlótól ismert (erre majd viszatérünk alább) jellegzetességek. Azért nincs ellenemre az egész, mert sokkal inkább a maga egyszerűségében mutatja meg ezt a Northern Highland jelleget, mint a korábbi, talán túlon túl is szépen kiragyogó vintage sorban megismertek. Mondhatnám, hogy a kortárs Balblair ez itt a pohárban, sokkal inkább visszatalált a realitásba, amiből következne, hogy a korábbról ismert Balblair maltok inkább voltak igényesen válogatva. Igaz mindkét kitétel. A vintage kiadásokkal szemben a korjelölés lényege, hogy nagyobb szortimentből válogathat a master blender, nem csak egy adott évjáratból, ez pedig nem csak üzletileg gazdaságosabb, hanem a kevésbé edukált nagy piacok, mint Amerika könnyebben értik a lényeget. Ez 12 éves. Pont. Hiába mennél bele, hogy a vintage is ezt a kort adja ki desztillálás és palackozás ideje szerint, nekik így egyszerűbb. De amíg a vintage alkalmat adhat alaposabb válogatásra, a korjelölés inkább a nagyobb volumen taktikája ergo populistább lesz a karakter is. Általánosságban. Ez a 12 éves pedig hozza is ezt. A maga édes-savanykás világával, egyszerű átláthatóságával. Idővel rengeteg füves karakter kerekedik felül az almás elvárt vonalon, ismét csak remek regionális jegy de érthetően kevésbé preferált, ha gyümölcsös, aromás Balblair maltokon szocializálódtál. Szerintem ez egy modern, kortárs, egyszerű verzió remek malátás, füves, cideres jegyekkel. Nem nagy szám, de nem is kell lemészárolni a vélemények harcmezején. Inkább ez legyen egy belépő maltja bárkinek, mint… na, érted, nem akarok neveket mondani.
Glenmorangie 10 Year Old Natural Strength 59.2% Cask No. 946 OB
Mivel nem kimondottan célja ennek a cikknek csak az alapsorra építkezni, meg a core range tíz éves glenmo’ nagyon is jól ismert, arra gondoltam nézzünk meg egy naturális, ereje teljében lévő verziót. Ehhez jócskán vissza kellett lépni. A kóstolt minta (régről elmentett utolsó féldecim most így búcsúzik..) desztillálása a 80-as évek legeleje, kiadva 1992-ben. Retromorangie. Illatában nem tévedünk el, ez is bizony az észak-felföldi karakterisztika nyomvonala, remekül kontextusba helyezi az előző Balblair aromatikát is. Enyhe malátás, gabonás édesség, lé alma, gyenge vaníliás húzás. Vajkaramella, fehér csoki, sült alma fahéjas, édes-fúszeressége. Az íz erejében telve tálalja ugyanezeket a jegyeket, de van itt egy kis valós retro fíling is, enyhe földes és minerális jegyek halványan. Árpacukor, citrus, feketetea. Tiszta karakterek, nagy erő. Nem így szoktuk meg a Glenmorangie maltokat, de nem is vagyunk messze a karakterisztika alapján. Száraz, füves keser veszi át az édesebb jegyek helyét, nem zavaró de nem is emeli magasabbra az ítéletet. Egyszerű, egyenes malt. Olyan amilyen valójában a Glenmorangie, amiből -nem egyedüliként, de erről is majd később – a jól megválasztott márkaépítés kreált legendát és igazolhatóan piacvezetők közé tartozó single malt whiskyt.
Ord 11 Year Old 2008/2019 56.2% Cadenhead’s Authentic Collection
Ord. Csak így. Nem Glen Ord vagy Singleton of Glen Ord, nem Ordie, nem Glenord. Merthogy rengeteg néven bele futhatunk ebbe a mára mainstream malttá tett italba. A Singleton márkanév alá betagolt Glen Ord az ázsiai piacokon igyekszik megmutatni a gazdája szerint a könnyedebb highlander vonalat. De ez most egy Ord. A maga nyersségében. Különösen úgy, hogy a választott palack olyan sorozatból származik amelyikkel elég hektikus a viszonyom, ittam már remek kiadásokat ebben a szériában szerte Skóciából válogatva, de rengeteg hordódominált, nem túl szofisztikált cuccot is. A nyers egy jó jelző, mert ez a véleményem a Cadenhead ezen sorozatáról és mindjárt látjuk, hogy a választott Ord is ezt a vonalat viszi. Erős gabonás,füves irányból érkezik. Az előző két dramnál a regionalitás az almás vonulat felől nyitott, ez az Ord a szárazabb, malátásabb oldalról. Gyenge gyümölcsös hullám próbál életet sugallni az orromba de nem túl sikeresen. Az ízben jobban kivehető, jön az alma és a körte. Szinte kelet-európai, erre szokták jegyzetelni a hazaiak, hogy pálinkára hajaz. Annyira azért mégse, a száraz, kartonpapírt idéző gabonás elemek mellett meg van ezeknek a gyümölcsöknek a helye, mondhatni korrigálja az első körben előtörő negatív véleményem. Ez az a fajta single malt whisky és profil, ami nem kimondottan szórakoztató, ellenben azoknak, akik a móka mellett egyéb dolgokra is szeretnének válaszokat találni a whiskyzésük során, tulajdonképpen remek. Remek interpretációja a regionális jegyeket kutató, magát “összemocskolni” nem félő kutató jellemeknek. Igen, mert nem minden felfedezés örömteli vagy épp nagyszerű, néha a dolgokat a maguk nyers valójában kell észlelni. Ipari jelleg, rengeteg fiatal, éretlen gyümölcs és száraz gabona. Jó, ne feszegessük ezt tovább, ebben ennyi van. Nem csalódtam, mert nem voltak elvárásaim. Ezeket nem azért palackozzák, hogy örülj neki, hanem, hogy legyen nyoma a jövőnek. Ez ilyen, ez van.
Teaninich 2009/2017 46% Gordon and MacPhail Connoisseur’s Choice
Igyekeztem az abc sorrendben utolsó dramhoz, a Teaninich malthoz egy “átlagos” verziót keresni, hogy mégse a Flora and Fauna legyen az, de ne is menjünk el valami nehezen hozzáférhető palackozás felé. GM, pár éve olcsón könnyen beszerezhető verzió, ez jó lesz. Teljesen ismerős aromavilággal kezd, malátás jegyek, skót shortbread, egy kevés karamellás és enyhén narancsos felhang. Jó választás, pont azt mutatja meg ami a cél volt vele. A tiszta valóságot. Az ízben lekövetik ugyanezeket a jegyeket, de dominánsabb helyet kap a Teaninich klasszikus száraz, kartonpapírra emlékeztető gabonás vonala, hamarosan kiegészül egy árpás, cukros édes vonallal, de nem vezet sehova. A narancs valahogy erősebb asszociációkra késztet, mondjuk egy pár perc alatt összedobható vendédváró száraz konyhasüti, amire jobb híján a gazdaasszony egyfajta extraként a kredencben álló narancsaromás kis fiolához kap és meglocsolja..meglocsolná, de alig pár csepp szabadul rá a tésztára. Van is, nincs is, fogócskázik. Könnyen iható valami, talán az egyik legmalátásabb északi karakter a Teaninich. Sokszor a tea kesernyéssége elrontja az alapból befogadható karaktereket, de az almás, fehérhúsu gyümölcsöket, amivel kezdtük a szubregionális ismerkedést nem tőlük kell várni. Megjegyzem, hogy az idős Teaninich azonban igencsak meglepheti a gyanútlan kóstoló személyt, amennyiben először találkozik azzal, hogy egy kvázi ipari jellegű maltból is ki tudnak jönni szép, sőt kiváló dolgok. De az idős Teaninich nem mindennapos, árában sem reális. Maradnak a hétköznapok. Ez egy hétköznapi malt.
Aki ismerős a térség maltjai közt az felfedezhette a sorból hiányzó elemet a D betű körül. Dalmore, igen. Nos a Dalmore szándékosan maradt ki. Mert amikor Alness felé fordultunk volna a távolban egy ismerős kontúr felemelte a kezét és integetett. Mit akarhat? Ne menjünk oda? Vagy hagyjuk rá? Te..ez nem a Tölgyesi Norbi? Ja, akkor azt integeti, hogy hamarosan Dalmore delegációt fogad. Ja..írni is fog róla, tuti. Addig mi meg felkészülünk az északi szafari következő megállója felé. Irány Brora!
Barman’s Choice