Import álom
Marcello Mastroianni házikabátjában belépett a kis szalonba, miután kissé teátrális módon belökte a kétoldalra nyíló, a szeparét a lakás további részétől elválasztó ajtót és böfögött egy egészségeset. A kezében tartott cigarettáról lehullott egy adag hamu a parkettára, Mastroianni fekete keretes szemüvege mögül körbenézett a társalgónak nevezett, esetünkben síri csend uralta térben. Fogalmam sincs észlelte-e , hogy ott ülök és épp rá várok. Ezután sarkon fordult és elindult vissza arrafelé, ahonnan belépett a kis vendégfogadó szalonba. Lépett párat majd pontosan a ajtó küszöbének vonalában megállt. Na, akkor most fog visszafordulni és észrevenni, gondoltam és, hogy akkor ezzel a teátrális bár meghökkentő belépővel meg is adtuk a művészi lét érthetelenségének ami jár. De Mastroianni testsúlyát a bal lábára helyezve, csípőjét kicsit kitolva, a papucsos jobb lábát kicsit megemelve fingott egy óriásit. Majd lendületet véve kilépett a térből és távozott.
Hát a kurva anyád, gondoltam, de az ember azért nem kurvanyázza le Marcello Mastroiannit a saját római lakásában, érted, szóval inkább csak éreztem magamban a felháborodást. Egyáltalán, mit keresek én itt a hatvanas években, a kor legnagyobb színészének lakásában és mi volt ez az alpári entreé amivel az előbb szembesültem? Megdúlt büszkeségem dinamizmusa már adta is a parancsot a testemnek, felálltam a nehéz vörös bársony fotelből és félhangosan azért belemondtam a semmibe, hogy “hagyjad csak, kitalálok”. De..most tényleg itt hagyjam ezt a 18 éves 1951-es Glenlivet-et, a maga 45.7 % alkoholjával, ezzel a klasszikus megjelenéssel? Baretto Import, mi más?? A zsenialitás maga. Egy zseniális malt whisky egy zseniális az mondott színész kéglijében. Hát, ha tudnák az emberek milyen volt a Glenlivet a múlt század – mit század?!évezred! – közepén tuti meglincselnék azokat, akik ma a Glenlivet mögött állnak és a világ második számú single maltjává tették. Azok akik oldschool maltok barátai bizonyosan erőszakosan lépnének fel – “emberek,mit műveltek és miért?!” – a Glenlivettel? Bevallom őszintén nem sokáig hezitáltam. Tudod mit Márcseló, hogy rohadj meg, nem elég, hogy ide gusztustalankodtál de még a világ legjobb nőit is dugod Stockholmtól Nápolyig, Párizstól Moszkváig, majd biztos itt hagyom, ha már én voltam olyan úriember, hogy vendégként sem fogadtam el a zsörtös házinénitól, hogy két kézzel fogva a palackot töltsön, mert gondoltam megvárlak, ha már.. na de akkor baszódj meg. Legyen! Dolcsevita! Legyen tánc. Lecsavartam a kupakot és lelkiismeret-furdalás nélkül jó adag Glenlivet 18-at löbbentettem a tumblerba. Baretto Import, persze.
Akkora a tapasztalatom az álmok mátrixos világában, hogy mielőtt a szokásos módon akkor ébredtem volna fel, amikor a csúcspontja elérkezett az álomnak, (amikor akkor pattan fel az ember szeme és akkor húz vissza a valóságba (valóságba?), valami, amikor épp megcsókolnád, amikor épp megdugnád, amikor becsapódsz az aszfaltba a zuhanás után, amikor az ajkad érintene egy Glenlivet 18 Barretto Import-ot) nos, helyette én hirtelen letettem a poharat és elmélyülten elkezdtem nézegetni Anita Ekberg hatalmas dekoltázsát egy a házigazdámnak dedikált fekete-fehér falon logó fényképen. Hát nem fog velem kibaszni a saját álmom, nem ám, akkor ébredek fel, amikor megkóstolhatnám ezt a remeket! Gondoltam ha úgy viselkedem mintha nem is érdekelne a whisky, hanem csak úgy vagyok itt Mastroianni nappalijában, teljesen természetesen viselkedne, az álmok ura majd itt felejt és hagy elég időt, hogy megkóstoljam azt a világosan aranyló italt abból a pohárból. Nem akarok felébredni anélkül.
Aztán az álmok metafizikájának megfelelően valahogy tudatosult bennem, hogy szabadpályát kaptam és nyugodtan kortyolhatok a Baretto Import 18 éves Glenlivetből. Na ez az igazi dolcsevita. A Glenlivet az 50-es évek elejéről azonnal beköszönt azzal a minerális, koszos karakterrel, ami annyira, de annyira a régmúlt aromáját jellemzi a maltok világában, és amit nem lehet máshogy kezelni csak mint Krúdy kezelte a női lábak és a harisnya kérdését. Őrülten imádni. Valójában ezen a szinten szinte nincs is egyediség, minden oldtimer Speyside malt hozza ezt a földes jegyet. Gomba a nedves erdei talajon, az gépzsír által összeszedett fékpor és kosz egy alumínium dobozban, amiről már rozsdáig kopott a kék festék, viasz, olaj. Ízben ugyanez crescendoban. Bizony, még Anita Ekberg csöcsei mellett is képes az ember másra koncentrálni. Nem mindenre, de egy 18 éves Glenlivet Baretto Importra igen. Méhviasz, olajos textúra, korom, tőzeg, kova, mineralitás felsőfokon! Egészen hosszú, tiszta lecsengés, torkon maradt korommal és citrussal. Whaaa. Tökéletes. Innen nézve már az egész Mastroianni performansz tökéletesnek tűnt a másnapi cikk felütésének. Merthogy álltam ott az álmomban mint egy fiatal zsurnaliszta, teknőckeretes szemüvegben, hátranyalt olajos hajjal, lenben és zakóban, szigorúan fekete grafitceruzával és jegyzetfüzettel. Igen.. a ceruza.. most már értem miért nyalják meg a hegyét a régi író emberek. De a tököm nyalogasson ceruzahegyet, amikor van itt egy Glenlivet 18 Baretto Import, nem? Illetve Marcellonak van.
A házvezetőnéni továbbra is maga elé mormolva dühös olasz szavakat belépett és jelenlétével jelezte, hogy ideje távoznom. Elkezdtem kifakulni a saját álmomból. Még mielőtt szertefoszlottam volna, láttam ahogy a hajlott hátú házvezetőnő, aki folyamatosan valami nápolyi puttanaról beszélt (meg, hogy milyen hülye ez a művész, aki ide-oda ugrál a cédák közt, az a svéd szőke is, hetekig szedte a haját a kárpitról meg az úr házikabátjáról, nehogy valamelyik Claudia vagy Catherine vagy Gina kikaparja a szemét), kiegyenesdik és meredtek nézi a kisasztalon álló üveget és a poharat, amit üresen ott hagytam. Fakuló avatarom épp elmosolyodott, hogy nénike ezt már baszhatja, az a Glenlivet, az a 18 éves, az a Baretto Import már kevesebb mint reggel volt. A nanna gyors mozdulattal elkapta a palack nyakát, gyakorlott mozdulattal lecsavarta a kupakot, löttyentett egy adag Glenlivetet majd ledobta magát a fotelbe. Ideje kifakulnom, gondoltam és utolsó pillantást vetettem a palackra. A Glenlivetre. A 18 évesre. A Baretto Importra. A minerális, citrusos, tőzeges, földes, az ilyen és olyan karakterek börtönére. A nanna a hajához nyúlt, a klasszikus módon kivette a hajcsatját, két gyors mozdulattal helyére rázta a haját, oldalra fordította a fejét, rám nézett és kacsintott.
Sophia??!! – kiáltottam volna, de akkor már átléptem ide. Ide, ahol most vagyunk. Ahol nincsenek makulátlan Glenlivet 18 évesek. Baretto Import sincs már. Dolce vita pláne nincs.
Emlékek vannak. Ilyenek, hogy: Glenlivet 18 Year Old. Baretto Import. Persze. Mi más?
Barman’s Choice