Diópornó négyzetre emelve
A Szombati Szaglász hagyományos kóstoló-elemző sorozatunk heti rendszerességgel szombatonként.
Amikor először kóstoltam egy mintát a Wilson & Morgan olasz palackozó 18 éves Marsala finishelésű Glenrothes kiadásából, akkor annyira szokatlan és megrendítő élmény volt, hogy azonnal szerezni akartam belőle egész palackot is. Végül kettőt aukcióról, egyet pedig egy magyar kollégától vadásztam le (igaz az utolsó pillanatban kibontotta az arcátlanja). A végső dramok lötyögnek ez utóbbinak az alján, azzal ülök le ma este kéjelegni. Megnyugtat, hogy még van két bontatlanom is, a végtelenségig tud szórakoztatni ez a kiadás.
„Diós, mogyorós aromába áztatott fadeszkák, asztalosüzem, falon lógó kockás ing, kellemes doh. Árnyékos, hűvös whiskyhordó raktár illata, ahol mindent a barna különböző árnyalatai uralnak, valahol beszűrődik, belopakodik néhány napsugár. Kövér, súlyos hordókon szaladnak végig, finoman szálló port fednek fel a levegőben. Csend, nyugalom, szinte nem is emberi léptékben telik itt az idő. Diós-lekváros sütemény. Édes-sült gesztenyebél. Kesudió és friss, meleg pékáru tésztájának íze. Háttérben mentás, üdítő fuvallat világoskék színben.” – szólt az első kóstoláskori jegyzetem. Nézzük ma.
A Glenrothes maga egy elég morcos, izgága párlat, igaz az alapkiadásokat alaposan megszelídítették és kommercionalizálták. A tizenkét éves egy lágy, negyven fokra hangolt, modern sherrys kiadás, maga a popularitás. De vajon mit tett vele Wilson és Morgan? Erős, édes, boros, szirupos, melaszos szörnyeteg. Ha a diósbejglinek van erős, alkoholos ital változata, akkor az itt van, ez az, létezik. A szájba érkezve valóságos sütiorgazmus, mégis masszív, fűszeres, kihívó dög, oloroso szárazság, recsegés. Harmónikusnak éppenséggel nem mondható, kileng erre-arra. Egy boros merénylet, ahogy mondják. Egy dög. Egy nehézbombázó. Hordós, parfümös gyönyör. Hullámzó kín. Keserédes, nagy dráma. Színpadias nagyhalál. Túljátszott dél-amerikai szappanopera. Szenvedsz tőle mint a kutya, mégis kell, mert élvezed minden cseppjét. Mother fucker, egy szájbarúgás. Bors, hordós tanninok. A teátrális színmű mögött mégis ott van valami eredeti, megismételhetetlen zsenialitás. Iszonyatosan jól esik. Perverz egy malt. A palackozó hivatalos jegyzete szerint egy másodtöltésű oloroso sherry hordós érlelés után került az itáliai marsala bor egykori hordójába, hogy még egy kicsit rátegyenek a gyümölcsös, boros hangulatra. Hááát, alaposan rátettek.
„Glenrothes has a very distinct style, very crisp and dry, also thanks to the frequent use of sherry casks. After a first maturation in a second fill sherry cask, we wanted to enhance the fruity and winey character a little bit more. Our choice fell on a Marsala cask, which enriched the original dry sherry style in an interesting way. The nose is defined by ripe summer and winter fruits (apricots, peaches, oranges), and the taste echoes this fruitiness with very juicy notes before turning to a drier, winey and slightly astringent character. It’s quite different from the usual nutty but not too fruity Marsala profile, and the impression is almost only of Oloroso. In the end it remains very crisp, peppery and tannic, with a hint of toasted notes.„
Karakteres egy dög, egy mérföldkő volt nekem, azt hiszem a legkedvesebb boros finishem. Azóta is hajtom az ehhez hasonló marsalás érleléseket. Kettőt találtam, ami tetszett, a többi felejthető volt (azóta rájöttem, hogy az sem mindegy, hogy milyen volt az a Marsala: édes, félszáraz, száraz – a whiskyn már nem jelenik meg). Az egyik a Glendronach 18 éves Marsala finish kiadása, aminek az ára elröppent az egekbe. Szerencsés vagyok, hogy kóstolhattam, a Glenrothesnél egy sokkal kifinomultabb, kerekre csiszolt selymes finomság. A másik a Glenmorangie méltatlanul alulértékelt Tale of Winter kiadása, ami – ha kicsit rejtve is – a hátcímkén igazoltan 13 éves. Az már hasonlóan erőteljes diós szörnyecske, be is táraztam belőle, annyira meggyőzött. Megosztó érlelés, többnyire középszerű összpontszámokkal. Valaki vagy utálja, vagy szereti, tapasztalataim szerint köztes út nem nagyon akad. Én imádom őket, és ez a szokásom a tiszta bourbon érlelt whiskykorszakom közepette is megmaradt. Záródramnak szeretek tölteni ezekből az erőteljes, fűszeres szörnyetegekből. Igazán kellemes levezetés egy kóstolóestre.
Tölgyesi Norbert