Spey-parti mesék

Megtúrtam alaposan a mintatárat, és előkaptam néhány régebbi érkezőt. Nem különösebben filozofáltam rajta, mégis úgy hozta a véletlen, hogy csupa Speyside lepárló kiadása került a péntek esti kalapba (van belőlük pár, talán ezért is). 

Mannochmore Ultimate, 2010, 46%, 11y

Kezdetnek jó lesz. Halvány szín, édeskés, almás-körtés, malátás, jellegzetes likőrös-gyümölcsös párlatvezérelt karakter. Itt a hordó tényleg csak egy vékony keretet rajzolt a test köré még a 11 év dacára is. Kicsit harap, kellemetlen keserűség a szájban, főleg a lecsengésben, de vízzel nagyon kerekké, finommá szelídül. Kellemes elkortyolgatni, de egy palack tán sok lenne belőle. Korábban kóstoltam egy hasonlót a Cárn Mór-tól, ott a bourbon hordó jelentősen több löketet adott a végeredménybe, nagyon szép, harmónikus italt eredményezve. Abból vásároltam is egy üveggel, annyira megtetszett. Itt most csak tovább lépek, mondjuk, hogy bemelegítésnek megtette.

Glenrothes OB 12y, 40%

Már jó ideje fenem a fogamat a lepárló alapsorából valamire, független palackozótól kóstoltam már egy Marsalás Glenrothes-t, de annyira szét volt hordózva, hogy nem tudtam meg sokat a párlatról, ha jól emlékszem sherry-t is kapott a szicíliai bor előtt. Nos, nézzük ezt. Először jön a modern sherry gumi íz, meg is rázkódom az első falatoktól, aztán beszélgetés közben a negyven fokos italt pár csepp vízzel tovább hígítva végül szerethetővé formálódik lágy dióval, karamellel, tejcsokival, emellett igen gyümölcsös és friss marad. Elég erősen nyom a sherry, nehéz itt is alálátni, de felettébb jól esik kortyolgatni, ajándékba egy szép narancsos ív húz csíkot és izgalmat a tetejére, de valami mesterséges érzésem azért van tőle végig. Természetesen nem esem kétségbe, az alkohol mind érezhetőbb hatása túllendít rajta. Kétségtelenül könnyen fogyasztható tömegtermékké formált, lágy, negyvenfokos Glenrothes, semmi kiugró, de az átlagelvárásoknak megfelel. Egész palack beszerzésére nem adom a fejem, még ha a kis tömzsi golyópalackjaik tetszenek is.

Glen Moray 25y, Wemyss, Ultimate Apple Pie, 46%

Egy szép korban lévő 29 éves Glen Moray-t már kóstoltam az Asta Morris gondozásában, az kellemes emlék, egyedül egy émelyítően édes pálinkás íz zavart a kellős közepén. Na de jöjjön ez!  Már kitöltéskor egy almáspite-csíkot húz az illata. A Wemyss felirat megint telitalálat: Ultimate Apple Pie. Eszembe jut Eddie Murphy és Martin Lawrence Életfogytig című filmje 1999-ből, ahol a szesztilalom idején börtönbe kerülnek, egyikük elcsen egy forró pitét az ablakból és úgy melegen kapkodja befelé. Több mindent nem is lőnék le a filmből, csodálatos és egyszerű, nem akar túl sok lenni, de megszámolni sem tudom hányszor néztem végig.

A 25 év rendkívül sok rétegűvé és összetetté érlelte ezt a szép bourbon hordós whiskyt. A pite kelt tésztája ezer színben ragyog. Parfüm, vanília, piskóta tetején porcukor, fahéjas sült alma. Sokkal kevesebbet vártam tőle, de igazán meglepett. Majdnem a mellettem ülő feleségemnek is mutattam az illatát, de aztán mégsem. Azokat a szippantásokat is magamnak tartottam meg. Kiegyensúlyozott, az éleit szépen lefarigcsálta az idő, kerekre formált ital. Az két és fél évtized alkotó erejét nehéz mással pótolni, minden pillanat kicsit más kártyasort oszt le a zamatok palettáján, ennyi év bourbon hordóban, csak jól eltöltött idő lehet. Kedvelem. De sajnos drága, ráadásul a Wemyss palackok új formája sem tölt el lelkesedéssel, én azok közé tartozom, akik szerették a régi, hagyományos üvegjeiket. Nem vennék belőle, de egy újabb bizonyíték, hogy sherry nélkül is lehet szép whisky-t készíteni.

Longmorn OB 16y, 48%

Régóta szemezgetek vele, nem kóstoltam még Longmorn-t. A korábbi 15 évest úgy tűnik nagy becsben tartja a whiskyfogyasztó társadalom, nézzük hát az utódját. Gyümölcshegyek, almás felhangok nagy tételben, sűrűn, töményen robbannak elő szúrós, mély fűszerekkel. Egészen nagy, testes ital, amihez a jó minőségű bourbon és sherry hordók valamilyen arányú keveréke is hozzáad. Ha tippelgetnem kellene, akkor jutott bele bőven elsőtöltésű bourbon, ami nagyon határozott, erőteljes karaktert ad a gyümölcsös-malátás alap mellé, a 16 év alatt tényleg egészen mély és tartalmas itallá forrt össze. Nem rossz, nem rossz. Azért kezdek mára eltelni a speysidei gyümölcsösséggel, és úgy a whiskyvel is, de megértem miért szeretik ezt a lepárlót a blenderek. Van egy Old Particular sima refill bourbon hordós, 15 éves palackozásom, kíváncsi vagyok hogy fog muzsikálni, de egyelőre a végtelen mintatengeremben kellene hánykolódni kicsit, hogy fogyjanak, ugyanis aggasztóan sok gyűlt össze. Jelentősen le is szűkítettem a vételezést.

Tamdhu OB 12y, 43%

Utolsónak, ötödiknek lenni kicsit hálátlan. A sor vége. Az is ellene dolgozik, hogy elöször a 18, majd a 15 éves nagytestvéreket kóstoltam. A 18 fenomenális volt, még egy képcsarnokot is szenteltem neki (véleményem szerint kiváló Macallan pótlék), a 15-nél kezdetben hűvösebben értékeltem, de azért belopta magát a szívembe (hírlevélben írtam róla), viszont a hordóerős kiadásuk kifejeztetten nem tetszett, így most nem magasak az elvárásaim. Talán ezért is dobtam be záródramnak az este végére az előzetesen kicsit lesajnált tizenkét évest. Azonban a Tamdhu alapkiadása gyorsan mutatott egy fricskát. Kellemesen csalódtam, egy szép malt, ami kellően egyben van, a seasoned oloroso sherry nem zavaróan mesterséges, finom karamell, tejcsokoládé és fahéj ragasztja egybe a kortyot. Komolyan mondom jól esett elszopogatni. Talán csak némi kesernyés felhang zavart meg kicsit, de az még elfér hordós (refill hordós?) fűszerességnek. Jó egy sherryzett alapwhiskynek, helytáll egy Glendronach tizenkét évese mellett is. A palack kinézete pedig pazar, ezt is kapjuk a szép ital mellé megfizethető áron. Még mindig nem profilom mostanság a sherrys édességek világa, nem bontogatnék ilyesmit, de egy-egy mintányi kalandozásra kellemes társak tudnak lenni.

Le lehet szűrni a (egyes vélemények szerint a hétköznapi whisky fogyasztó tömegeknek talán túlzottan leegyszerűsített) régiós tanulságot, megtaláltam a Speyside régió karakterét rögtönzött tematikus kóstolóest alatt? Mondjuk. Fogjuk rá. Volt egy közös vezérfonala a mai sornak, vibráló gyümölcsös, almás-körtés-ananászos édesség képében, ilyen-olyan implementációban, azzal a megjegyzéssel, hogy a Glenrothes kevesebbet, a Tamdhu még talán annál is kevesebbet tudott ebből megmutatni az teljes sherry érlelés miatt.

Viszont annyira beleálmosodtam az utolsó dram végébe, hogy itt a vége, fuss el véle. Így menne ez negyven felett?

Tölgyesi Norbert