Évzáró

Nézem a telefonon a hírfolyamot, jönnek szembe a mémek arról, hogy érezd jól magad Szilveszterkor, szinte kötelezően, de az is csak egy nap. Tudok azonosulni velük. Végre mások is így. Nehezen tudom jól érezni magam, csak mert azt kell, csak mert ezt mondják. “Egyszer élsz, egy megismételhetetlen csoda vagy, most rázzad a segged.” Phá. Értem, nem vagyok hülye. Értem. Gyerekkoromban szerettem az otthoni csendes ünneplést. Tévé, szeszélyes évszakok, Antal Imre, éjféli ünnepi beszéd Göncz Árpival, áhitattal néztem. Szaloncukroktól már lefosztott száradó-elfogyó, napról napra koloncabb karácsonyfa és szendvicsek, főtt tojással, pirosarannyal, reszelt sajttal, savanyú uborkával. Orosz hússaláta. Azon kevés ételek egyike, ami anyám után maradt. Apámtól kérdeztem majd húsz éve a receptet telefonon, ő gyorsan elsorolta az összetevőket és még annyit, hogy mindenből ugyanannyi kell. Egyszerű. Egy évben csak egyszer csinálom meg, de akkor kapós, mindenki szereti. Illetve majdnem. Az anyósom és a gyerekek nem. Tulajdonképp nálunk alig valaki. A feleségem és én viszont tunkoljuk örömmel napokig, aztán elég is egy évre belőle.

Csendes Szilveszterünk volt most is mini biliárddal, pár pohár borral, gyertyaropogással. Halkan összefoglaltuk egymás között az évet. Az évet, ami lehetett volna jobb is, rosszabb is.

A végére előkaptam két Bunnahabhain mintát Gordontól és MacPhailtől. Mmmmm. Az első egy tíz éves, könnyed, negyvenhárom fokos, bourbon hordóban érlelt szépség. Milyen jól esett az édesded citrusság, a tábortűz, a hamu a szájban, a maláta gyengéd, gondoskodó jelenléte, a vízzel lekönnyített játékos sós édesség. Meglepett és nagy kedvvel kortyolgattam, szagolgattam hosszú ideig ezt a semmi kis kiadást. Olyan szép kerek az Islay stílus legragyogóbb köntösében. Sokadjára talál telibe egy füstös Bunna. Egy ital veled együtt működik, úgy vagytok egy rendszer, akkor és ott. Néha egy kevés is elég a boldogsághoz. Csak vegyem észre. 

A második egy tizenegy éves, hasonló kiadás, együtt érkeztek – ezért is hoztam be őket párban -, negyvenhárom fokos, de sherry hordóban érlelt. Az illatában édes karamell, vanília, süti és sok-sok hiányjel, valahogy üresnek hat, de talán már a türelmem és az érzékek is koptak időközben. Az íze is csalódás, gumis oloroso, tucatáru. Most nem nekem van ez. Hamu csak a nyelvem hegyén gyűlik fel egy kevés, de inkább csak valami távoli emlék, egy gyenge rádiójel, mintha egy másik bolygóról érkezett volna a kozmoszon át. Nehéz benne kapaszkodót találnom, megiszom persze, elkortyolgatom, de kérem vissza az előzőt, azt a jó kis börbönöst! Jópár sherrys palackot cseréltem le mostanában a gyűjteményemben. Egyszer talán sajnálni fogom. Talán nem.

Elmúlt éjfél, több híresség neve mellett már nem lesz a halálozási dátum kettőezer-huszonhárom, több terror támadás sem lesz és több árvíz sem lesz. És sok más sem lesz. Mindenki, akinek a magunk mögött hagyott évben kellett, az megszületett és meghalt. Lapzárta, leltár és január elsejei csend (a tévé előtt döglünk, Alien Covenant, sötét, borongós, minimum méltó a harmadik, börtönbolygós Alien baljósan pusztuló komorságához). Kérem a következőt!

Tölgyesi Norbert