A Glenmor(igo)angie tíz

Különösebben nem készültem egy Glemorangie tíz kóstolóra. Az egész dolog apropóját egy kirándulás adta. Úgy esett, hogy hűséges tacskóimmal körbevágtattunk a közeli hegyen, majd hazaérve a kapu előtt matathattam kétségbeesetten a zsebemben köddé vált kulcsaim után, mintha lángra kapott volna a ruhám. Persze sehogysem kerültek meg. Visszavágtattam az útvonalon, bolond módjára túrtam az őszi fáradt füveket, a közömbös, vastag avart. Sikertelenül. Az erdő nem dobta ki friss áldozatát.

A következő napokban többször bejártam az útvonalat, még a feleségem is a segítségemre sietett, immár ketten túrtunk. Na nem is az elvesztett kulcsok bántottak annyira, hanem inkább a rajta lévő fém sörnyitó, amit nagyjából tizennégy éves koromban kaptam az édesapámtól. Mindig velem volt, jól meg is kopott. Talán hiba így ragaszkodni a tárgyakhoz, amik végül úgyis csak itt maradnak utánunk, mégis nehezen nyugodtam bele a veszteségbe, igaz többet már nagyon nem tudtam tenni, csak szomorkásan zárakat cseréltem, biztos, ami biztos.

Eltelt pár nap, amikor is felkerült a falu internetes fórumába egy talált kulcscsomó. Kicsit megrozsdásodva itt-ott, de előbukkant. Nagyot dobbant a szívem.

Örömmel költöztettem át a megkerült sörnyitót az új kulcsaimhoz, közben eszembe jutott róla kicsit apám. Millió éve, hogy kiment a távoli Angliába, amikor megragadott egy utolsó szalmaszálat, egy kínálkozó lehetőséget. Azt hiszem 2002 végén, amikor először hazalátogatott, hozott nekem egy ajándék Glenmorangie szettet. Egy kis tíz éves feles volt benne és egy fém flaska. A whiskyt akkor felhajtottam, nem maradt emlékem róla (a lepárló nevét sem láttam előtte), de a flaskával azt terveztem, hogy majd a nehezebb vizsgákra magammal viszem a zsebemben (Ballentines-szal vagy Old Smuglerrel feltöltve), inni egy-két kortyot, ha letudtam őket. Talán tele volt a gatyám, vagy csak elfeledtem, de sosem került rá sor, ellenben több, mint két évtizeden át zötykölődött velem dobozok mélyén, mikor hova vetett a sors.

Most eszembe jutott, és előkotortam. Ha pedig előkotortam, akkor már egy pár, különböző érából származó Glenmorangie tizet is hozzácsaptam. Az alapabbnál is alapabb Glenmorangie tizet, single malt whisky rajongó karrierem elindítóját. Évtizedeket átölelő emlékekhez évtizedeket átívelő kóstolót!

Glenmorangie 10y, 43%, For Duty Free Sales Only

Még a 2004-től induló Louis Vuitton Moet Hennessy korszak előtti baltával faragottabb, vagy inkább mondjuk úgy, hogy klasszikusabb kiadás.

Könnyed, légies, édes, kellemes parfümök, virágok. Könnyed highland. Enyhén gabonás, malátás, vaníliás. Mindenből egy leheletnyi. Az ízében valami régies, gépies buké, valami távoli íz, gépek, koszosság, masinák, föld, fű. Hmm, szokatlan. Egy suhintással korábbi kor emléke talán. Egy italon áttűnő, homályos villanás, egy régi fotó, poros diavetítő. Medvecukor. Enyhe klóros fertőtlenítő, medenceíz cukorral (vagy medenceíz a számból?). Szép lecsengés. Az újabb Glenmorangie-tól nem ezt szoktam meg. Ez itt karakteres, egyedi, recseg-ropog, tahó, mégis izgalmas. Szeretem a régebbi maltokat. Ennek itt jó oldschool ízvilága van. Ha ez alapján tippelnem kellene, akkor köbö a nyolcvanas évekig biztos visszadatálnám a desztillálást, igaz nem vagyok a régi maltok szakértője. Egyébként sem valami olcsó és könnyű a mai árakon whisky történésszé tenyészteni magad.

Glenmorangie 10, 40%

Sok évig futott kiadás, nagyjából a kétezres (2007-től), kétezertízes és kétezerhuszas évek elejének formátuma.

Egy körrel tisztább, sterilebb, finomabb, puhább illatok. Valamivel több gyümölcs: könnyed fehérhúsúak, alma, finom, zsenge, egy kis savanykás maláta. Az ízében tisztaság, ultra könnyed. Egy kis gabona ugrándozik a nyelvemen, ahogy utazik a finom folyadék körbe-körbe. A lecsengése halványabb, egy kis fáradthordós odacsípéssel. Gépies, koszos földnek itt már nincs nyoma, de szerethető ez a lágy gabonás, vaniliás, édes puhaság, a gyümölcsök. Remek bevezető highland malt, kellemes ölelés. Tejsodó, finom fa, csöndes melegség. Mindent egybevéve azért úgy tűnik, hogy változott az ital az évek alatt, sterilebb, profibb, tömegtermeltebb és legfőképp tisztább lett. Jobb vagy rosszabb? Pfff. Kevésbé karakteres. Befogadhatóbb. Csendesebb.

Glenmorangie 12, 40%

Úgy tűnik, hogy mostanság a Glenmorangie emelgetni kezdte az alapsorának életkorát. A Lasanta tizenöt, a Nectar D’or tizenhat éves lett. A jó öreg klasszikus tíz évesét pedig két évvel megtoldotta, még mindig csak bourbon hordókban, immár az új, eléggé megosztóra sikeredett dizájn köntösében. Egy picit sötétebbre színezték. Mégiscsak két év plusz – gondolhatta a festőmester.

Az illatában nagyon hasonló az előzőhöz, talán kevesebb malátás jegy és több pacsuli édesség. Az ízében… hát… mit mondjak, olyan olcsó érzés. Biztos kellett a pénz az üveg alján lévő spirál szimbólumra. Nem rossz egy beszélgetés mellé, finoman csúszik, nem követel figyelmet, be lehet rendesen csápolni a cimborával. Valami mégis hiányzik kicsit. Valami árnyalat elveszett, valami megfoghatatlanul szürkébb lett. A gabonás, malátás ízek talán? Meglehet ezzel az ital eredete messzebbre lökődött, tovább halványult, keserűbb lett. Megvan az olcsó tömeg single malt íz? A Singleton 12 szintje. Na ott vagyunk. Kár volt bolygatni az előző kiadást. Nekem aztán az idők végezetéig jó lett volna úgy. De haladni kell a korral. 2025-re sok minden úgyis olyan jó trash lett. Tudom, mi boomerek csak szomorkodunk fiatalságunk halványodó csodáján, egykori emlékeinkbe temetkezünk, azt hisszük sok minden jobb volt akkor. Jobb is volt. Nekünk. Fiatalok voltunk. Ez a Glenmorangie 12 mindenesetre egy könnyen felejthető epizód, bár nem is azért készül, hogy életre szóló kóstolóélményeket adjon. Nem drámai változás, de mégis gyengébbnek érzem a korábbiaknál.

Csalódott vagyok-e? Nem. Jó látni a whisky történelmet egy ilyen évtizedeket felölelő soron. A dolgok törvényszerűen változnak, változniuk kell. Ezt el kell fogadnom. Még akkor is, ha ez most nem annyira tetszik. A régi tíz éves nagyon érdekes élmény volt a maga tahóságával, más zamatával. Az újabb kiadások nem váltották meg a világot. Ezúttal sem. Vagy csak nekem voltak kevésbé érdekesek. Hoztak valamit az északi könyeddebb, gyümölcsösebb, malátásabb vonalból, de olyan igazán jók talán soha életükben nem voltak az alap tizesek. Viszont stabilak, mint a halál meg az adó. Vagy mégsem? Nem, mégsem. Mindenesetre elindította a single malt whisky karrieremet, egyfajta origó, így mindig lesz helye a szívemben. Talán jobb lett volna nem újrakóstolni, és meghagyni szép emlékként? Egy kis melegség jár át, ha meglátom azt a jól ismert sárga címkét, és a botladozó, imádnivaló-bosszantó apám… ő is mellém ül. Még egy kicsit.

Tölgyesi Norbert

Utóirat: Azóta még egyszer elhagytam a sörnyitót. Lecsavarodhatott a kulcstartóról. A feleségem találta meg a kertünkben a fűben. Jár neki a pacsi.