Mi a baj a Kilkerran tizenhattal?

Érdekes egy egyed ez a Kilkerran tizenhatos. Míg a nyolc éves hordóerőseket gyakorlatilag azonnal elkapkodják, addig ez sokáig beragad a webshopokban, pedig a korjelzése és az ára egyfajta Springbank klón létére egész elfogadható. Mégis valamiféle kínos, tiszteletteljes csönd övezi, valahogy keveset hallani róla. Megkóstolják, legluttyantják, majd némán továbbállnak. Összegyűlt most sorban öt batch is, így magam járok a furcsa titok után. Szerencsére elég transzparens a hordóhasználat, még ha nem is a címkéről tudhatjuk meg közvetlenül.

2020 – 96% bourbon 4% marsala, 46%

Az első tizenhatos a Covid évéből. Illatában szép tiszta sós spirit. Marcipán. Vékony, régi, kénes, száraz uszodaíz emléke. Halványan, de mégis ott lapulnak a campbeltown-i származás határozott nyomai egy kis friss citrusossággal. Elég könnyűsúlyú. Érdekes… egyszerre régies, kicsit koszos, ugyanakkor könnyed, mai, tiszta, professzionális. Ha lapáttal vágnának nyakon, akkor sem találnék az illatában marsalát. Mégsem érzem tőle rosszul magam, végtére is nem vagyok vadászkutya. Biztos találtak egy elsütendő marsala hordót a raktár sarkában. Az ízében 100% campbeltown. A híres buké… fiatalosabb, recsegősebb, ropogósabb, mint amire egy 16 éves italtól számítottam. Citromhéj keserűségével, zizegősen távozik. Vízzel még jobban kiemelkedik az illatában a sós, tengerparti jelleg. Ebbe szívesen kapaszkodom. Nem rossz. Szórakoztató, könnyed, kellemes, mindezzel együtt kissé talán felejthető is. Nem egy nagy, nehéz dráma, inkább csak egy lágy pop dal, annak viszont minőségi, régivágású összetevőkből, nagy tapasztalattal összepakolva. Kissé túl puritán talán.

2021 – 75% bourbon 25% sherry, 46%

Már az illatában tetten érhető egy sötétebb tónus. Piskótásabb, édesdedebb, szerethetőbb és mélyebb illat, de ott van az izgalmas sós jelleg is. A negyedrész sherry jól lépett be, populárisabb, szerethetőbb irányba tolta el, a campbeltown bukét mégsem törölte ki. Szép és harmónikus. Selymesebb, barátságosabb ízkompozíció. Nagyon szép egyensúlyban van, sőt, azt kell mondjam, hogy egyszerűen jobb. Klafa. Koszos, piszkos, mégis elegáns. A campbeltowni párlatok kivételesen jól működnek egy kis sherryvel, a párlatnak van hozzá elég karaktere, tartása. Egy kis vízzel csak még simulékonyabb lesz, a megmaradó éleket is lekerekíti. Elsőrangú kiadás, nem bánom, hogy van belőle egy valahol a garázsom mélyén (narrátor: azóta eladta).

2022 – 70% bourbon 30% sherry, 46%

Na még öt százalék sherry. Itt már nagyon szépen, erősen jön a spanyol bor mélysége, bár lényegi különbséget nem érzek. Ez is nagyon szép, egyensúlyban lévő ital. Messze a sherry bombtól, messze a puritánságtól is. Valahogy így kell whiskyt készíteni. Imádnivaló íz, hibátlan. Ezzel szívesen elücsörgök… akárcsak az előzővel.

2023 – 60% sherry 35% bourbon 5% rum, 46%

Még jobban megkombinálták.: sok sherry és egy kis rum… mi baj lehet? Egy komoly, mély, nagyobb léptű, tehetetlenebb és testesebb karakter. Nem áll neki rosszul ez a sok sherry sem. Sokfelé hangolható ez az ital. A campbeltown buké elbírja ezt is, de már nagyon határozott gerincet ad neki a vastagabb bor. A 25-30 százalékos sherryvel jobb egyensúlyban volt az ital, itt egyértelműen túl sok, elveszi azt a frisseséget, ami az előző kettőnek hatalmas előnye volt. Finom, édesded, mély, iható. Mégis az előző kettőt preferálom.

2024 – 70% bourbon 20% sherry 10% rum, 46%

Itt megint helyreáll a rend. Mintha érezni vélném, hogy nem csak sherry adja itt az alaphangot. Van benne egy jó adag mocskosság, és szépen érződnek a malátás alapok. Érdekes módon a campbeltown jelleg kissé a háttérbe szorul. Elég erőteljes a fűszeresség az ízében. Semmiképp nem olyan harmónikus és simulékony, mint a 75-25 és 70-30 bourbon-sherry változatok. Egyre inkább masszív, fűszeres, egyensúlytalan, kissé csípős hordófáradtság. Talán csalódás is a végére. Érdekes, perverz, még valami gázolajos háttérzöngét is beleérzek, de valahogy mégsem az igazi, van valami zavaró keserű íz, amit nem annyira kedvelek.

Összegzés

Szerintem a 75-25 és 70-30 bourbon-sherry aránnyal fogták meg azt, amilyennek ennek az alapsori tételnek lennie kell (a 10 éves Springbank is valami ilyesféle aránnyal operál). Az A 16 éves Kilkerran. Bár értékelem a kísérletezést, mégis úgy gondolom, hogy már megtalálták, már ott volt… megvolt . Amikor festegeted a képet, nagyon tetszik, imádod, de tovább nyüstölöd, és végül sehogy sem találsz vissza ahhoz az egyensúlyhoz, ami már ott volt a kezedben, és csalódottan térsz nyugovóra. Szép ív volt, izgalmasan épült fel a könnyedtől az egyre nehezedő implementációkig, de valami krémes lekeredettséget hiányolok az egész sorozatból. Olyan fáradtka, hogy én is megrogytam a sor a végére, még ami az elején tetszett, az is borúsnak hat. Szendvedtem a sorozattal. Akartam szeretni, tényleg akartam, volt, ami nagyon bejött, visszatérve rá már nem. Furcsa az egész.

Szép és jó minden, valahogy mégsem tölti be az adatai és származása alapján neki szánt helyet. Csendesen átlépünk rajta. Valahol meg is tudom érteni, valami karakter, valami határozottság, valami veleszületett elegancia hiányzik belőle, talán fáradtabbak a hordók. A nyolc évesek valahogy sokkal erőteljesebbre és őszintébbre, brutálisabbra vannak hangolva, és ezt értékeli a közönség. Teljes joggal. Valahogy ott ragyog a legszebben a csodálatos Kilkerran alap. De még a tizenkét éves is valahogy jobban muzsikál abban a szegmensben, ahova szánták. A tizenhat éves pedig, aminek a friss párlatságát, ami a nyolc évesekben, de még a tizenkét évesekben is annyira jó, elvitte pár tán kimerült hordó (vagy én fáradtam meg?), és egy érthetetlen döglöttségben elüldögél a polcokon. Szép csöndben. A boltok polcain. Még akkor is, ha van köztük jobb batch is.

Tölgyesi Norbert