Marsbéli krónikák

Bevezetés

Régóta dédelgetem már ezt a témát, a sci-fit is felvonultató podcast adásunkban is megemlítettem. Ha valami a fontos részemet képezi, akkor az a hanglemez. A másik, szinte testrészemmé alakult témakör a sci-fi. Ha pedig a kettő találkozik, akkor hazaértem. Ha valahol keresgélnem kellene a gyökereimet, akkor minden bizonnyal a Solaris zenekar egy nagyon meghatározó elem. Kiszakíthatatlan, a lényemtől elválaszthatatlan. Létfontosságú szerv. 1984-ben jelent meg a Marsbéli Krónikák című nagylemezük (Bradbury azonos című regénye nyomán), amelyet a fiatal, még huszonéves évei végén járó apám meg is vásárolt, és el is kezdte pörgetni a kis békéscsabai lakásban, ahová születésem után hazavittek. Romantikus lenne azt mondani, hogy emlékszem hangfoszlányokra, de nyilván nem. Mindenesetre az agyamban pár neuronkapcsolatot biztosan köszönhetek ennek, valami zsigeri beszívódást a legbenső énembe. Már maga a borító is végigkísérte a gyerekkoromat a furcsa kék tájjal, azzal a kőszerű arccal, ami az együttes védjegye lett az évtizedek alatt. Valamilyen formában mindig megvolt ez a lemez, még ma is a polcomon egy példány, amit apám hagyott maga után, talán már nem az eredeti, mert többször is elkótyavetyélte a lemezgyűjteményét, hogy gyors pénzhez jusson a legnehezebb napokban. Talán, hogy nekem is enni adjon. Ha a kezembe veszem, ha végigsimítom, ha lepörgetem a lemezjátszón és felcsendül a bátor, szokatlan szintetizátor a jövőből, az űrből, kicsit mindig megérintem az apámat. Furcsa kapocs ez, egyre hosszabb, egyre vékonyabb zsineg.

Tavaly év végén, 2024-ben megjelent a Solaris együttes harmadik Marsbéli Krónikák nagylemeze. Negyven éves jubileumi kiadás. Két példányt is vásároltam, és a hozzá tartozó sci-fi füzeteket is, amiket a zenekar elkötelezett tudományos-fantasztikus irodalom rajongója és billentyűse, Erdész Róbert írt. A három kis novella a lemezen lévő számokhoz illeszkedik. Már akkor elhatároztam, hogy erről írni fogok, erről írnom kell. Valahogy adta magát, hogy összekössem a Dramazinnal, a whiskyvel, az újraindított Zenegép rovat kiáltott érte. Sokat gondolkodtam, hogy mi legyen a hozzá társított ital, végül a cimke adta meg a választ. A polcomon üldögélő, méregdrága huszonhat éves Ben Nevis, egy űrbéli tájon repülő, apró szerkezeten billegő szkafanderes asztronautával idézi meg a retro sci-fi hangulatot. Ez volt az eredeti ötlet, amin jó hosszan ültem, több mint egy év kiszaladt a főkönyvemből. Az elszámolás darabra megvan, mégis csodálkozom olykor rajta. Annyi azért történt a sok ledolgozott munkanapon, a sok autópályán megtett kilométeren, a sok feldolgozott élelmen túl, hogy vásároltam ugyanettől a palackozótól egy huszonöt éves bourbon érlelt Tobermory-t, ami szintén egy ropogós sci-fi témájú cimkével büszkélkedhet. Talán rá vártunk, hogy megtartsuk a bulit.

Tobermory

Kezdem ezzel. Szinte émelyítően ragacsos, tömény, édes illat, tengeri sóval meghintve, mélyen hosszan beszívva kellemes hordós savanykásság. Nice. Vajas-karamellás coastal feeling, mélyen gabona. Ugrándozó hordós csípések, rugdalózik kicsit egy csipetnyi borssal, kemény fűszerekkel, de még épp a határon van. Nem bunkó, csak határozott, nem mindenki bírja. Érett, tocsogó gyümölcsök, a csíkos, narancssárga sárgadinnye, túl a zenitjén, kicsit már megrottyanva. Szép, közepes, szirupos, édeskesernyés fűszeres lecsengés. Jó száraz. Csodajó bourbon hordós malt. Nem vad, de odamondja a magáét. Idővel és vízzel az illata mély mandulás csodává kerekedik. Szép, érett jegyek, egymásra rétegzett évek munkája. Akár a cimkén a rózsaszín földtani rétegek, amit furcsa, űrruhás dínók vizsgálnak. Vaníliacukor. Ízlelhető a fa. Öreghordós fűrészporral. Változik idővel, ahogy az összetett italoknál szokás, egy kis élesztős felhang is az illatába keveredik a többedik suhintásnál. Nem egy könnyű karakter. Egy kis fehérszőlős ízvilág és lecsengés búcsúzóul, némi sajtos-sonkás húzással. Szép malt vagy, kedves játékot adtál. A Tobermory jó.

Solaris

A Solaris sorsa viszonylag jól illeszkedik a szocialista Magyarország sok más zenekarának történetéhez. Pár egyetemista fiatal, néhány korábbi zenekari próbálkozás után elhatározta, hogy indul a tehetségkutatón, aminek az első fordulójára elég volt egyetlen szám. Kellett zenekar név is, hogy ki tudják tölteni a jelentkezési lapot. Sci-fi és Lem rajongóként (imádták például a Kiberiádát), hamar eljutottak az ikonikus regényig, a Solaris-ig. Ez lett a zenekar neve és az első szám címe, ezzel jutottak tovább. A döntőig meneteltek, ami a legendás Budai Ifjúsági Parkban volt. Zajos sikert arattak, kislemezfelvételi lehetőséget kaptak, sorozatos fellépésekre hívták őket, és eljutottak Lengyelországba is, az SBB és Czeslaw Niemen hazájába (de az SBB is remek koncerteket adott idehaza, pont a Budai Ifjúsági parkban). A legendás lengyel-magyar barátság. Az East zenekar albumai le sem tagadhatnák az SBB gyökereket.

Több visszautasított felvétel után végül valami csoda folytán (Cziglán István (1959-1998) gitáros vitte be a demót) megjelent a már említett Marsbéli Krónikák album, amit egy jó ideig nem követett újabb, a második anyagot visszadobták, mondván, hogy instrumentális zenére, elvontabb darabokra nincs szükség Magyarországon, pedig az első nagylemez vagy negyvenezer példányban fogyott el. 1986-ra a zenekar egy búcsúkoncerttel megszűnt, a csapat tehetségét azonban jól mutatja, hogy a Solaris tagjaiból alakult például az Első Emelet 1982-ben (a korábban kivált zenészekből), Erdész Róbert, Kollár Attila, Pócs Tamás, Cziglán István és Gömör László pedig megalakította a nagy sikereket elért Napoleon Boulvardot 1985-ben Vincze Lilla énekesnővel kiegészülve. Júlia nem akar a földön járni. A zenészek polgári foglalkozásukat sem hagyták maguk mögött, például Dr. Kollár Attila (fuvola) radiológus főorvossal ma is találkozhatsz szakrendelésen.

Nevis

Kicsit nyergeljünk át a huszonhat éves refill sherrys Ben Nevisre. Egyértelműen egy sherry vezérelt kénes-ragacsos édes réteg ül a tetején, de nagyon markáns kemény talapzatként ott a brutális párlat. Tömény, komplex, vaskos. Igencsak megérett illatok. Zamatos. A spanyol borra jellemző rothadás, huszonhat év ülepítése a hordóban. Az ízében tagadhatatlan gépes, élesztős-malátás, koszos gyár, kovakő, föld, egy kis hamu, kenőzsír. Piszkos, mocskos, old school, hallom a kegyetlen gépek monoton zaját. Száz százalék Ben Nevis. Gyönyörű. Az illatában még partiban volt némi sherry, de az ízében egy rövid szirupos áttűnés után mindent félrezavart a párlat és teljes szélességében elfoglalta a mozivásznat, megjelennek a gyönyörű, már-már túlérett trópusi gyümölcsök vegyülve a mechanikus indusztriális hangulattal. Lecsengésében még egy kis dióval integet a spanyol bor. Jó messze, de azért felismered. Fantasztikus, karakteres ital. Whisky történelem. Erőteljes, figyelmet követel. A nagybetűs északi whisky. Egy testes dáma dús keblekkel. Látta az életet. Jól használja a sherryt. Kihasználja. Lecsengése: végtelen. Rétegek: számolatlan. Top class. Méltó a zenekarhoz.

Marsbéli krónikák

A Napoleon Bouelvard sikereit kihasználva a zenekar kitaposta-kizsarolta a lemezgyárból, hogy 1990-ben megjelenhessenek addig ki nem adott dalaik egy dupla lemezen, mint a huszonhárom perces Los Angeles 2026. A kilencvenes évek közepén az addigra világszerte elismert, kultikus státuszba került zenekar eljutott számos országba, Mexikóba, Brazíliába, az Egyesült Államokba, és több lemezt is megjelentettek, például a Nostredamust, de ezek részleteibe nem mennék bele a cikk keretein belül, mert a Marsbéli Krónikákat szeretném vezérfonalnak megtartani. 2014-ben megjelenik a Marsbéli Krónikák II. Azidőtájt a Művészetek Palotájában felléptek több koncerten is.

Maga a lemez nem hagyott mély nyomot bennem, igaz nem rossz, egyáltalán nem rossz, de valahogy a fúvósokkal felütött anyag kereste önmagát, az első lemez friss zsenialitása nekem hiányzott belőle. Békéscsabáról hazafelé néhány hete újra meghallgattam (mint kiderült CD-n is megvettem). Nem találtuk meg egymást ezúttal sem, de jól van ez így. Ettől függetlenül a háromszáz példányban kiadott bakelitlemez ma aranyat ér.

A harmadik Marsbéli Krónikák album korunk meghatározó slágerét, az ijesztő, rettegett és ünnepelt mesterséges intelligenciát helyezi a középpontba. Az Erdész Róbert billentyűs által írt három rövid sci-fi füzet, a lemezen található három fő témával áll párban. Imádtam a szövegek igazi magyar szófordulatait, a nyolcvanas években ladát és trabantot a panel előtt javító ízeit, így nem lehet fordítani sem valamit, ehhez magyar anyanyelv kell. A novellák maguk izgalmasak, elgondolkodtatóak, igaz nagyon sötétek. De ha körbenézek, azt kell mondanom teljes joggal. Az írások főhősei szorult, fojtogató helyzetbe kerülnek, ahol igazából nincs választásuk, leginkább sodródnak az önmaguknak írt, MI által megásott sorsmederben. A mesterséges intelligencia által talált megoldások nyomasztóak, de kegyetlenül logikusak. Az album maga egy nagy nehéz dráma, a szerzők mögött álló évtizedek, a világunk problémái hatalmas súlyként nehezednek az anyagra. Az első album a huszonéves fiatalok munkája volt, a maga nemében csodálatos, nehéz, baljós, mégis azt kell mondjam, hogy a hatvanas éveikben járó zenészek által készített harmadik lemez minden szempontból magában hordozza az emberi élet nagy drámáját, fájdalmát, a veszteségeket, a múló időt, a bizonytalan jövőt. Jó választás a vonósok használata, igazi közép-kelet európai mélyfájdalom, szépen tudok harmonizálni a zene fordulataival. Vastag, nagy, súlyos. Pont olyan, mint a Ben Nevis a poharamban. A Tobermory pedig az első album kiváló párja. Nem egyszerű, de közel sem akkora fájdalom. Érett, de nem úgy. A huszonéves zenészek előtt még a meg nem evett jövő, egy ártatlanabb korban.

Jó visszalépni a Tobyra, ahogy az első marsbélit is öröm újra feltenni. Gyönyörű malt, gyönyörű zene. A lemezen kevés szöveg van, abban a marslakók csodálkoznak a szennyezett tavakon, a szeméthegyen, amit az ember hagyott maga után: „Azt mondod itt élt valaha az ember?” A whisky cimke szkafanderes dínói pedig vizsgálgatják a földtani rétegeket benne az emberi csontvázzal. Micsoda érdekes párhuzam igaz? Jó, hogy megvártuk a Tobyt. Nélküle nem lett volna az igazi.

Kiváló zenék, kiváló whiskyk. A Ben Nevis kortyok újra és újra lenyűgöznek. Jó, hogy kaptunk egy kis időt a Földön, jó, hogy adtak mellé érzékszerveket, hogy felfogjunk egy kicsit a világból, jó, hogy nem csak lebegünk a végtelen űrben tudatlanul a sötétben. Jó, hogy megízlelhetjük a szerelmet, a szelet. Jó, hogy ilyen italokat ihatunk, ilyen zenéket hallhatunk.

Apropó 2026 márciusában Solaris koncert Budapesten. Az első, szombati napra elfogytak a jegyek, de a nagy érdeklődésre való tekintettel vasárnap is lesz egy ismétlés, amire még vannak szabad helyek. Just sayin’.

Tölgyesi Norbert

(Forrás: Erdész Róbert-életútinterjú
Készítette: Kovács László
A beszélgetés időpontja és helyszíne: 2024. december 17., Budapest)