Yamas! II. – A görögtűz

Nyaralásom harmadik napján a kénes forrásairól híres pici öböl, Xigia felé vettük az irányt. Mondhatnám, hogy meglátogattuk a helyi Zsóry-fürdőt. A mediterrán nap által lassan koksszá pirított emberek hada még igazi autentikus borsodi hangulatot is kölcsönzött, mindenesetre reméltem, hogy itt nem lopják el a papucsomat. Hihetetlen, hogy hogy léteznek ilyen csodálatos helyek a Földön. Mármint ezt most nem Mezőkövesdre értem, bár a Matyóföld sem rossz. Egy idő után a tenger halk morajlását a hasam korgása nyomta el jelzésképpen, hogy ideje egy taverna árnyékában átvészelni a déli órákat, már úgyis vízihullává áztattam a testem. Robogóra fel, irány egy szimpatikus, még görög kézben lévő étterem, ahol kint forog a tűz felett a bárány és Jorgosz közben meg tölti az asztali bort. A menü már a kezemben, kezdődik a végeláthatatlan vacillálás, hogy mit egyek, mit igyak. ’Local beer’ – ezen megakadt a szemem, nem tudtam, hogy a szigeten van sörfőzde is. Végre valami újdonság, már a Mythos úgyis az ereimben folyik. Láger. Jó, nagyon jó! Kérdezem a pincért, hogy merre van főzde. Fél kilométerre. Meg is van a következő program, úgysincs semmilyen feszes ütemterv, a dolgokkal most úgy vagyok, hogy ahogy esik úgy puffan. Délutánra egy újabb borászat látogatása volt még betervezve, de ismerjük az aranyszabályt: borra sör meggyötör, sörre bort bármikor, így a sorrend nem volt kérdéses. Miután ismét degeszre ettem magam egész éves edzéstervemet kukába dobva és ilyen mennyiségek elfogyasztása után a bárányt lassan a veszélyeztetett fajok közé sorolva elindultam a főzde felé. Hit the road Jack.

A GPS szerint megvan a hely. Eldugott, kis banánfák által övezett hátsóbejáratán belibbenek, hamarosan mosolygós arcokba botlok, akiknek sisakkal a kezembe, mint egy fasza csaj mondom, hogy sörkóstolás és „főzdetúra” érdekelne. Kézműves kapacitással rendelkeznek, egy nagyobb szobában elférnek a berendezések, háttérben a tenger végtelen kék horizontjával. Ez ám az igazi panoráma! A kínálat mondhatni széles skálán mozog, a zászlóshajó egyértelműen a láger (azóta a sziget több éttermében is szembejött velem), de van még bajor sör, bock, IPA, pils, radler. Még nem estek át a ló túloldalára a hazy, illetve milkshake-kel való kalandozásokkal, itt a sör az még sör. Pechem volt a látogatásom alkalmával, a bajorsörből éppen pillanatnyi készlethiány volt és sajnos a következő adag pont a távozásom napjára készült el. Túléletem. A többit sikerült megízlelnem és jár értük a pacsi. Hogy hogy jött az ötlet? Néhány Németországi kiruccanás alkalmával megszállta a mestert az ihlet és mivel a szigeten úgysincs versenytárs, miért is ne vágott volna bele? Az álmok megvalósítása 2017-ben kezdődött (ennek az évnek a későbbiekben még lesz jelentősége). Az árpát Németországból, a komlót pedig szintén Németországból és az USÁ-ból szerzik be – a sziget klimatikus adottságaiból adódóan úgy érzem a local barley őrület itt aligha fog meghonosodni.

Jót beszélgetünk néhány korsó sör társasága felett, kérdezgetem helyiként hogy látja a dolgokat. A feltételezéseimet csak megerősíti: a turizmus kezd a fenntarthatatlan irányba menetelni. A Navagio-öbölben található hajóroncsról is beszélgettünk (a navagio szó hajótörést jelent), lassan felemészti a rozsda, a darabokat széthordja a szél, egyszer talán feledésbe merül a világ legszebb strandja közé beválogatott hely. Nincs mit tenni, Velence is süllyed… Még emlékszik arra a napra, mikor szárnyra kelt a helyi pletyka, ami mint kiderült nem csak kósza városi legenda volt, hogy az olasz maffia egyik csempészhajója a helyi hatóságok elől menekülve kínos helyzetbe keveredett. Hatalmas mennyiségű cigaretta és alkohol rekedt meg. A szigetlakók sok boldog pillanatot köszönhettek a következő időszakban a Keresztapának. A turisták öbölbe szállításának ötlete nem jött egyik percről a másikra, jó pár évnek el kellett telnie ehhez, de miután a körte a fejekben felvillant, egy fenti kilátót is létrehozott az önkormányzat, utat vágva ahhoz az erdőben. Pénz pénz, ez van. Igazából ezért is szeretem az alkoholt: összehozza az embereket, kaput biztosít a helyi történések megismeréséhez…

A címke designja is tetszik, természetesen teknős van rajta. Amin nincs teknős, az nem is igazi zakynthosi termék,na! Egy független Laddie palackozáson is szépen mutat, de sajnos nem volt még szerencsém olyan üvegbe botlani. Az álcserepes teknős Európa egyik legveszélyeztetettebb állatfaja, aminek költőhelye a Laganasi-öböl, 1999-ben Tengeri Nemzeti Parkká is minősítették a területet – így még inkább szúrják a szemem az előző esti buli emlékét őrző elhagyott sörösdobozok. Az öböl hiába szimpatikus az állatok számára, a turisták is kedvelik a hosszan elnyúló homokos strandot, s tudjuk jól, hogy a kettő közül ki az aki fizet a napágyakért…

Józanodásom után a következő állomásom nem egy egyszerűen megtalálható pontján feküdt a szigetnek, aligha talál ide céltalanul bolyongó turista. A parttól távol vagyunk, mondhatni valahol a semmi közepén állunk, szembe velünk egy kőből kirakott kis kapu. Goumas Art & Wine. Az én szememben a borkészítés is egyfajta művészet. Művészet… Az elmúlt hetekben egy ’70-es évekbeli Tono Stano (már megint a csehszlovák nosztalgia) albumot lapozgatva merengtem el azon, hogy hol van az a pont amikor már művészi akt helyett pornográfnak minősítünk valamit, továbbá azt is kérdezhetném, hogy az alkoholfogyasztás esetében is, hol van az a hajszálvékony vonal meghúzva ahol már alkoholizmusról beszélünk? Ha minden este megiszunk egy pohár bort, whiskyt vagy sorolhatnám még mit akkor alkoholisták vagyunk? Van olyan kategória, hogy minőségi alkoholizmus? Egyáltalán ki csapja oda a kalapácsot és ítél? Egy biztos, felettem ma senki sem fog pálcát törni, és ezzel a lendülettel csak léptem egy jó nagyot a kapun át a boldogság felé.

Keresem a „látogató centert” a lugasok és az olajfák árnyéka alatt, a kabócák zúgását nem igazán töri meg emberhang. A Google szerint pedig nyitva van. A macskaköveken való kacsázás után végre megvan a keresett kis zug és a tárlatvezetőm az elkövetkezendő órára. A birtok hat hektárnyi szőlőt tudhat a magáénak, két fajtával telepítve: Avgoustiatis-szal és Vostilidivel. A kettő közül az Avgoustiatis-szal futottam már össze párszor a szigeten, egyébként egy meglehetősen ritkán termesztett fajtáról beszélhetünk. A görög ‘Ávgoustos’ szóból származik a neve, amelynek jelentése augusztus, utalva a szüret időpontjára. Rozé, illetve vörösborok készülnek belőle, ha világfajtához kellene hasonlítanom akkor a Merlot mellé állítanám, bársonyos, nem túl tannin hangsúlyos ital, pár év tölgyfahordós érlelés után pedig egy meglehetősen elegáns, komplex oldalát képes felvillantani. Desszertbort is készítenek belőle, amely számomra szintén egy kuriózum volt, mivel a hazai gyakorlatból kiindulva vörösből nem igazán készítenek ilyen jellegű bort, bár nem ájultam el tőle, de ez csak az én hibám, határozottan nem vagyok édesszájú.

Amitől kikerekedett a szemem és köpni nyelni nem tudtam az egy rozé volt. Egy rozé. Amit itthon fogok és az esetek többségében felöntöm szódával hosszúlépésnek. Már a színe is elvarázsolt, erős lazacos, narancsos, már majdnem, hogy Aperolnak tűnt a pohárban. Illatolom… és nem hiszem el. Füst. Hamisíthatatlan Islay-i tőzeg. Füstölt sonkás, barackos aromák táncolták körbe a pohár kelyhét. Az agyam menthetetlenül is keresi a kapcsolatot, ha whisky lenne, akkor ez… egy Kilchoman Sanaig lenne. Ezt sem gondoltam volna, hogy itt fogok ülni ötszáz éves olajfák alatt egy tucat kabócával Görögországban a semmi közepén és iszom életem rozéját, miközben whiskynek képzelem. No, de honnan a füstös karakter? Zakynthost sajnos az utóbbi 5-6 évben súlyos erdőtüzek sújtották, legutóbb pont 2017-ben voltam a szigeten, ahol én is láttam a természeti elem féktelen pusztítását… Koromfekete volt minden, a fák, a szőlőültetvények, az egész hegy. Semminek sem kegyelmezett. A birtok egy része is kapott a pofonból, bár néhány sor „csak” megtöppedt a tűz és a füst melegétől. Mit lehet ilyenkor tenni? Hagyni az egészet a francba vagy merésznek lenni és a megmenekült szőlőhöz keverni egy kicsit ezekből. Az ötlet vagy bejön, vagy nem – elszenvedve további anyagi kárt. Az újítás telitalálat lett, így a következő években is folytatta a tűzzel való játékot, természetesen kontrollált körülmények között, a leszüretelt termés egy kis részét azóta mindig megfüstöli. A poharamban most pedig, mint egy görögtűz szüntelenül tündököl – leküzdeni a leküzdhetetlent. Dicsőséges – sőt ezt hatványozhatjuk is, a szerkesztőségünkben Barman dobta be az adalék infót, hogy az augustus szó jelentése eredetileg dicsőséges.

Giannis, a tulajdonos zsenialitását az csak tovább fokozza, hogy „másodállásban” ikonfestő is, amit nem kisebb kaliberben űz, minthogy templomok mennyezetét is díszíti ezekkel. Sem vallásosnak, sem az ikonfestészet jeles rajongójának nem tartom magam, de egy-két művét megtekintve kétségem sincs tehetsége és elhivatottsága iránt. Legnagyobb alkotásán, mondhatni életművén már 18 éve dolgozik (Jézusom!), hamarosan a végére ér… Ha nem is a Sixtus-kápolna mennyezetfreskója, de kétségtelenül elismerést kivívő festmények. Lerántottam a leplet, innen a név: Art & Wine…

Tipsy Lady