Yamas III. – A Louche-hatás

Kevés olyan hely van ma már a világon, ahova a nőknek tiltott a bejárás. Szaúd-Arábiában persze férfi kíséret nélkül szinte minden nyilvános hely tilos a nők számára. Európán belül is elvétve lehet szemezgetni ilyen esetekkel, itt vannak például az Urak klubjai Olaszországban vagy az Athos-hegy Görögországban. Nos igen, a nők helyzete a társadalomban a 19. századtól nem volt statikus. Nem is olyan régen még arról vitáztak, hogy embernek lehet-e egyáltalán tekinteni bennünket. Ismerősen hangzik az „asszonyállat” kifejezés, nemde? Bár állatságokért nekünk sem kell messzire mennünk, de azért itt kicsit más volt a helyzet valódi súlya. A feminizmus több hulláma söpört végig a múlt századon, egyre közelebb és közelebb kerülve a célhoz, de az üvegplafon szindróma még a mai napig velünk él és az imént említett helyek esetében sem váltott még át zöldre a lámpa. A férfidominanciájú társadalomban a mozgalom még arra sem volt elegendő, hogy tisztességes méretű zsebet harcoljon ki a nadrágjainkra, a nyakba akasztós bikini felsőkről pedig ne is beszéljünk, még a traktoron is három pontos a függesztés.

Vajon mi titkos dolog történhet ezeken a helyeken, például egy kolostorban? Mivel telnek a férfiak napjai nők nélkül? A ’hogyan’-ra tudom a választ házas ismerőseimtől: nyugodtan. Gregor Mendel, Ágoston-rendi szerzetes, a „genetika atyja” többek között a borsókon végzett keresztezési kísérleteket az örökletes faktorok vizsgálata érdekében kolostorban töltött ideje alatt. Más szerzetesek sört főztek. Bort készítettek. Nem kérdés, az alkohol is képes megváltoztatni a világot. A XIV. század derekán az Athos hegyi kolostor lakói pedig a cipúró (törkölypárlat) elkészítésében lelték örömüket. Még mindig itt lebeg felettünk a millió dolláros kérdés, miért nem léphetünk be mi nők bizonyos kolostorokba? Talán a női szépség leterelné a hős szerzeteseket az aszketizmus felé vezető rögös útról… Az alkoholgőz mámorában talán nehezebb is a cönobita rendszabályok betartása „Mária kertjében”, szóval maradt a kísérletezés az alkohol készítés terén. A cipúrót egyszer ánizzsal ízesítették – feltételezem a különböző fűszer- és gyógynövényekkel történő ízesítés nélkül ihatatlan volt, s így alakult ki az ouzo. Természtesen a modern kori változat kissé távolabb áll már a cipúrótól, mivel nem törkölypárlatot, hanem finomszeszt párolnak újra a fűszerekkel.

Vonakodtam az ismételt találkozásról, rossz emlékek, nyúzott másnapok kísértettek. Legutóbb a határaim feszegetésének időszakában érintettem a számhoz, amikor még az italkultúra, sőt semmilyen kultúra nem érdekelt, csak a lázadás. A pia. A hatás. Ma már jobban szomjazok a háttérre. Szóval a Louche-hatás. A ködszerű zavarosság, ami most inkább a poharamban lép fel és nem az agyamra ereszkedik rá a töménytelen mennyiségű szesz következtében. A „louche” francia kifejezés, aminek jelentése fátyolos, felhős, azaz szépen leírja, hogy mi is zajlik a pohárban egy-két jégkocka hatására. Az ánizs olyan illóolajokat (anetolt) tartalmaz, amelyek nem oldódnak vízben. Ez van, nem szeret elegyedni, van az a közeg, ahol én sem. A jelenség leírására csak a 2000-es évek elején kezdték el használni az „ouzo-effektus” kifejezést.

Az Apolló villájának felső ágán elterülő kolostortól messze vagyok, de az ouzo a pincér minden egyes lépésével egyre közelebb kerül hozzám. A Negro íz (miért asszociálok mindig a Negronira, semmi köze hozzá), elég könnyedén csúszik, nem hiába, a torok kéményseprője. A fekete cukorka. Lassan szopogatom a jégtől közben már tejfehérré vált párlatot. Akár játékba is kezdhetnék ismét a színekkel, de az előttem landoló frigania valahogy nagyobb figyelmet követel magának. Mindent lehet rám mondani, csak azt nem, hogy édesszájú vagyok, de ez a süti még az én szívembe is bedobta magát könnyedén. Tradicionális zakynthosi csoda, a gyönyör három rétegen keresztül épül fel: vékony tészta, középen lehelet könnyű vaníliás pudingszerű krém, megkoronázva egy kis mandulaforgáccsal és fahéjjal. Ez maga mennyország, ahol valószínűleg a kalória se számolódik, s ha már így állunk még egy úzó simán belefér még nem?

De. A nagyinak meg majd beadom, hogy a süti mellé csak tejet ittam.

A másodpercmutató alábbhagy féktelen száguldásából, mintha máshogy telne itt az idő. Lenyűgöző a panoráma innen, tetszik ez a taverna. Képzeletben megveregettem a vállam, hogy szép volt, ismét egy jó helyet fedeztem fel. Az első találkozásoknak mindig megvan az a hátborzongatóan gyönyörű varázsa. Ettől talán csak a déja vú az, ami jobban megborzongat. Belépve a belső térbe, hogy az ouzó közvetetten a csatornába landolhasson ráeszméltem, hogy itt már egyszer jártam néhány éve, csak akkor vacsorára álltam meg és sötétben kicsit máshogy festett. A felismerés két lemez hatására hasított belém, fel is élénkült bennem az az emlék, ahogy régen megállva előttük olvasgatom őket.

Igaz, Puccini helyet holmi bazseva szól a háttérben. Ide most az való, a milánói Scáláról és a tengerészhadnagyokról amúgyis született már cikk a Dramazinon. S hogy az úzóval való kapcsolatom Pillangókisasszony módjára ideiglenes házasság-e vagy sem, az majd a jövőben úgyis kiderül abból, hogy lesz-e még további bejegyzés szentelve ennek a párlatnak vagy sem…

Tipsy Lady