Egy csepp Haiti a Bazilika árnyékában

Két évvel ezelőtt vetettem papírra néhány gondoltatot a rumról. Pontosítok, a rumos hordóban érlelt whiskykről, mivel a rum világa még egy fehér folt volt számomra. Bevallom, még most is az. Nem vagyok az a „konzerv bontogató” típus, aki visszanyúl néhány éve firkantott dolgokhoz, de most úgy érzem kivéltelt kell tennem, egyrészt a rum aktualitása, másrészt a whisky iparban alkalmazott érlelési módszerek szempillantás alatt változó megítélése miatt.

„(..)A rum a whisky világ szintetizátora?

„Once I had a love and it was a gas, soon turned out had a heart of glass.”

Egy ismerősen csengő dallam, amely egy olyan érába repít vissza a zenetörténelemben, amikor gombamód szaporodtak a meghatározó befolyással bíró együttesek és jobbnál jobb slágerek születtek. Blondie, Police, Soft Cell, csak hogy néhány bandát megemlítsek, akik a New Wave sarokkövének számítottak. Egy villámgyorsan felfelé ívelő stílus, amely a ’70-es évek végétől a ’80-as évekig tartott, ám felfutásától csak a lecsengése volt gyorsabb. Mindez mégis pont elég volt ahhoz, hogy az örökség, amit maguk mögött hagytak megváltoztassa a zeneipart örökre.

A rocknak egy alfaja tulajdonképpen, amely eredetileg punk rock-ként terjedt és híres volt más zenei ágazatokon átívelő kísérletezésekkel, legyen az pop, rock, elektronikus vagy akár reaggea. A punk már skarlátbetűnek számított, magán viselte a ‘túl nyers’ és az ‘erőszak’ bélyegeit, gyakorlatilag így „eladhatatlanná” vált, legalábbis nehezen felfuttathatóvá a nagyobb publikum előtt. A stílusból eredő lázadó jegyek jócskán megtalálhatóak a new wave zenékben, de valahogy teljesen más volt a hangzásviláguk. Sokkal könnyebben befogadható, rádióbarát muzsika volt, ahol egy új hangszer került a fókuszba: a szintetizátor. Debbie Harry Heart of Glass című slágere forradalomként sepert végig pillanatok alatt és változtatta meg az együttes életét: a „csak egy a sok közül bandából” a New Wave úttörőjévé váltak.

Beszélhetünk újhullámról a whisky iparban is? Nem gondolnám ördögtől való gondolatnak, hiszen ez a csapásirány felülkerekedett a ginek borókahangsúlyos párlatai felett. A gin pedig manapság reneszánszát éli. Ami a nehézséget okozza a minta whisky iparra történő átültetésében az az, hogy a párlat maga jóval összetettebb, rétegeit a végtelenségig lehet boncolgatni és nem beszélhetünk egyetlen összetevőről, amelynek meg kell határoznia az ízvilágát. A söröshordóban történő érlelés széleskörben elfogadott, a hazai whisky szcénában legalábbis ezt a tapasztalatom. A Glenfiddich IPA-val történő kísérletezése után a Jameson is, sőt nemrég a Lagavulin is beállt a sorba a Guinessel karöltve. Meg kell hagynunk, a whisky és a sör valahogy egy DNS-en osztozik. A Diageo évente megjelenő Special Release sorozatában 2020-ban a Rare by Nature tematika jegyében megjelent egy 8 éves Talisker palackozás, ami rumos érlelést kapott és alaposan felkavarta az indulatokat. Kérdés az, hogy ezek a kiadások csak erőtlen próbálkozások, amelyek karrierje csakúgy, mint a New Wave-nek a zene világában rövid időn belül lefelé ívelő tendenciát mutat majd vagy talán velünk maradnak huzamosabb ideig(..)”

Természetesen bő két év távlatából egy rumos érlelés már aligha lépi át az ingerküszöbömet, de már a tequila, mezcal, rara neagra és egyéb spiccesen kimondhatatlannak tűnő boros érlelésekre sem kapom fel a fejem. Bevallom, valahogy a rumot túlságosan is „funky”-nak tartottam, ergo összeegyeztethetetlennek egy ilyen kőbe vésett hagyományokkal rendelkező párlattal, a whiskyvel. A múlt heti shown bebizonyította a rum, hogy érdemelne egy tisztességes esélyt és nem a középiskolai években a vbk-ba pottyantott feles porto ricói után kellene véleményt formálnom róla. Ezek után nem csoda, hogy handicappel indul a párlatok bankkártyám egyenlegét marcangoló törtetésében. No meg ilyen emlékekkel és tudatlansággal nekem is nehéz magamat tisztára mosnom.

Ja a show. Jó volt. Profi szervezés a több whisky és bar showt maga mögött tudó WhiskyNet-től, aki hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az eseményt. Mellesleg fenállásának 15. évfordulóját is ünnepelte a megjelent ~350 fő látogatóval együtt. Remek helyszínválasztás, a Bazilika lábánál elnyúló Societé Hotel szolgált egy este erejéig bázisaként a rumnak. Végre ez a párlat is otthonra talált.

A két emeletnyi kínálat bármiféle itánytű nélkül eléggé zavarba ejtő volt számomra, mint a témában kevésbé jártas, ámde annál lelkesebb ízlelgető lány. Pont a kétségbeesett elveszettségem kihasználva vonzott mágnesként a WhiskyNet pultja, ahol a szülinapi menün már régóta nem látott whisky-csemegékkel lehetett szemezgetni. A gombás-élesztős perverzió megszállottjaként a 10 éves BB&R Glen Ord és a 13 éves Ben Nevis tokaji finish-sel megkerülhetetlen volt. A Glen Ord egyik titkos kedvencem és az alapvetően trópusi gyümölcsös aromaképébe különösmód egész szépen integrálódott a hordó hatása. Eg pár korty a Springbank 12 éves hordóerős változatából, csak úgy a régi szép idők kedvéért, egy pici Ruadh Mhor Wnet kiadás az újdonság varázsáért…

Szívem mélyén éreztem, hogy fókuszt vesztettem, nem ezért jöttem. Ez van, könnyen megvesztegethető vagyok. Neki kezdtem a „zsákbamacskázásnak”. Az első próbálkozásnál bele is húztam rendesen, Malecon volt, 15 éves, ha emlékezetem nem csal, bár rövid fejszámolás után, hogy mennyit is ittam eddig elképzelhetőnek tartom, hogy csal. 40%. A mai kor ideáljánál kevesebb benne az abv, az én szájízemnek pedig túlságosan is édes. Ha már az alkoholfokot úgy agyonfetisisztáljuk érdemes megemlíteni, hogy a rumot régebben „Kill Devil”-ként is emlegették. Vannak egyébként olyan palackok, amelyek egy egészséges 70%-os erővel rendelkeznek. Hogy a név innen ered vagy sem, nem tudom, de ezzel már tényleg lehet ördögöt is űzni.

Kérem a következőt, Canerock. Nem vártam tőle túl sokat, kellemes meglepetés volt. Vaniliás, extrémen kókuszos, de nem csordult túl az édesség a gyömbér pikantériájának köszönhetően. Nem követel magának jelentősebb figyelmet, nem is kapott volna, mivel teljesen más kötött le, néztem az arconpörgést.

Azt mondják minden valamirevaló buliban le kell kerülnie a pólónak…

Hampden. Nagyon jellegzetes illattal fogad, telt gyümölcsös, fűszeres karakter. Jó! Alakul ez, megtaláltam az ínyemnek való utat. A Dramazinos nyeremény is egy 5 éves Hampden volt, remek példány, ami narancsos, rumban szottyadt szilva ízvilágába repít. Kellemes társa lesz a nyertesnek olvasgatás közben.

Az est nagy felfedezettje számomra egy Haitiről származó rum volt (ezúttal is köszönöm az ajánlást!). Clairin 2020 Le Rocher agricole rum. A „sós, sonkás, olivás” befutó.

Azt, hogy mennyire vett meg engem jól kifejezi, hogy azóta én is megvettem őt. Egy picit a mezcalra is emlékeztet, lehetséges, hogy a „színe”, vagy hogy pontosabban fogalmazzak annak hiánya miatt. Haiti. A kis ország, amely a kávé, cukornád és kakaó terményétől függ. Nekünk luxuscikk, nekik létminimum. Nehéz is lenne felkapaszkodniuk, lakossága jelentős hányadát rabszolgák leszármazottai teszik ki. Mintha a Jack Daniel’s recepje is egy rabszolgának volt köszönhető. Nicsak, egy újabb kapcsolódási pont, de erről majd máskor, most csak élvezzük a riói karnevál hangulatát.

Tipsy Lady

Ui.: Debbie Harry talán pont egy narancsos, rumban szottyadt szilva.