A tökéletes kompozíció nem lé…

De. Itt áll előtted.

„Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen.

Év-milliókig eljár tengelyén, míg egy kerekfogát ujítni kell.”

Ez volt az első impresszió, amit az építkezésen sürgő-forgó munkásokat ábrázoló címke láttán kaptam. Micsoda ambivalenciát hordoz ezáltal magában a palack, ami annak a brandnek a párlatát hivatott őrizni, ami nemhogy évmilliókig változatlan, de egy évet sem képes ráncfelvarrás nélkül átvészelni. Itt bizony az építkezés, a márkaépítés még javában zajlik. A branding a cégek egyik, ha nem is a legfontosabb tevékenysége. Ez valahogy a Loch Lomond háza tájékán alaposan félre csúszott és így a marketingeseknek nemhogy nem sikerült a termékek és a vásárlók közé, mint egy összekötő kapocs hidat építeni, de inkább egy modern kori whisky Bábel tornyot sikerült felépíteniük, ami körül mindenki zavartan áll és senki nem beszéli velük a közös nyelvet.

A Loch Lomond, bár nevét a festői szépségű skót tóvidékről kapta, de unalmas, ipari épületeggyüttesében nincs semmi szeretnivaló, nincs semmi romantika. Még a márkanagykövet is azt mondta a tavalyi Whisky Shown, hogy ez a legcsúnyább lepárló Skóciában. Egy nagyon egyszerű célból jött létre: biztosítani elegendő mennyiségű grain whiskyt a blendekhez. Ennyi.   

Ha tudtok ettől otrombább lepárlót, akkor kérlek jelezzétek!

Az, hogy három típusú lepárlóüst ontja az évi 5 millió liter mennyiségű párlatot, amelyhez három különböző erősségű tőzegelt árpát, illetve három típusú élesztőt használnak még követhető. Az, hogy 100% árpa malátát párolnak le oszlopos lepárlón és így „csak” grain whiskyként forgalmazhatják még megemészthető. Elsőnek kuriózumnak is hatott. De az, hogy további nyolc sub-brand is a Lomond istállójában fut, már épp ésszel követhetetlen. A közepesen tőzegelt Crailodge, a tőzegágyú Croftengea, a homályba burkolózó Glen Douglas, Glengarry, ami nem összekeverendő a Glen Garry-val, a beszüntetett, erősen tőzegelt Inchfad, a könnyed virágos Inchmurrin, végül a szintén szellemsorsra jutott Old Rhosdu. Egy-két játékos a 2000-es évek derekán rivaldafénybe került single cask kiadások által, de az sem volt több öt perces hírnévnél. Ha mindezt Te sem tudtad követni, akkor semmi baj, egy újabb bizonyíték arra, hogy nem velem van a baj. A piac szegmentálását átugorta a marketing, jó lesz az a sörétes puska elv, jöjjön a bábeli kuszaság!

Ami további kapcsolódási pont a Bábeli zikurattal az az, hogy az építmény is nyolc, egymásra épített toronyból állt. A legfelsőn, amely már a felhők fölé emelkedett Babilon istenének, Marduknak a szentélye helyezkedett el. Istenhez méltóan kék zománcozott téglákkal díszítve, arannyal bevonva. Az ember tragédiája is Arannyal lett bevonva, azaz örök talány, hogy mennyire írta át Arany János a művet? Ez is, mint ahogy Bábel tornyának létezése is a kétely ködébe burkolózik, ami aligha fog felszakadni.  

Bábel tornya kiköpött Compass Box Etheral címke

Nem vagyok az ezoterikus tanoknak a híve, távol álljon tőlem mindenféle boszorkányság, de kíváncsiságból csak rákerestem a nyolcas szám jelentésére a számmisztikában. Belefért a munkaidőbe, na.

„Személyiségük a világ hatalom megszerzésére, elsajátítására és felhasználásra irányuló erőfeszítésük révén fejlődik.”

A tornyot is ilyen ambíciókkal kezdték építeni, hogy a zsarnok uralkodó Babszem Jankóként majd felmásszon az égig erő paszulyon. A Kopaszi-gáton épülő elefántcsonttorony építése mögött is hasonló kisstílű motiváció lapul. Eltörpül a világ legmagasabb épületei között. Egykoron a magasság versenyének legfelső dobogójára a World Trade Center került. A tökéletes mérnöki munka, élettől duzzadó üzleti, pénzügyi és a kereskedelmi gócpont, a megtestesült amerikai álom. A város jelképe. Az építkezés 1966-ban kezdődött, a létesítmény felavatására pedig 1973 április 4-én került sor. Az eltelt évek számát összevetve a tornyok szemkápráztató magasságával a sebesség bámulatba ejtő. A kilenc emeletes lakóházunkon szöszmötöltek öt évet. Tudom, a jó munkához idő kell…

Jó munkásként én is tépem a zárjegyet és nézem, hogy az Elixir Distillers csapatának mit sikerült kihoznia 15 év alatt a Croftengea-ból. Már régóta nem hagyott nyugodni a palack, végtelen egocentrizmus jellemezte, nem engedett másra figyelni. Egyedi karakter. Enyhén édes, krémes, vajkaramellás delírium morzsákba panírozott dió. Különös waxos jegyek citrusos fennhanggal. Tőzeges, borsos, már-már robbanócukorkaként nyelvbizseregtető. Fanyar fás-magvas jegyek. Viszonylag rövid a lecsengése.

Sajnos nem csak a whiskynek volt rövid az élete. Az ember nem csak építeni tud, hanem rombolni is. Így történt ez pontosan 21 évvel ezelőtt is 2001 szeptember 11-én. 19 géprabló átvette az irányítást négy utasszállító gép felett. Reggel 9 előtt nem sokkal a WTC északi toronyába csapódott az egyik eltérített gép, majd pár percen belül a déliben is ugyanez megismétlődött. Fél órára rá a Pentagon épületébe is becsapódott egy. A negyedik gép Pennsylvania államban zuhant le egy mezőn, a támadás célpontja valószínűleg a Fehér Ház lehetett.

Az Ikertornyot ért támadások nem csak az épületet semmisítették meg. Több ezer emberi életet követeltek. Továbbá darabokra zúzták a biztonságunkról, az életünkről alkotott képünket. Már nem az ikonikus épület magabiztos kontúrja jut elsőként eszünkbe, hanem a pillant, amely alatt kártyavárszerűen összeomlik, illetve A zuhanó ember, amelyet a „szörnyűség legszebb képeként” emlegetnek. Ez a kifejezés erős disszonanciát szül a fejemben, mert bár Barbra Streisand lehet a „legszebb csúnya nő”, de egy terrortámadásról nem születhet legszebb kép. Abban semmi szépség nincs.

Hatalmas seb tátongott nemcsak a Nagy Almán, de az egész világon is. Éva, tényleg muszáj volt azt az almát leszakítanod? Isteni segítség nélkül túl sokan tékozolnak helytelen utakon. Hogy vajon tanulunk-e a hibáinkból, ezáltal fejlődnünk, képesek vagyunk-e egyre jobbak lenni magunkkal és másokkal szemben is nehéz kérdés. Egy cél lebegjen mindig a szemünk előtt, emberségesnek maradni mindig, minden körülmények között. Egyszer pedig remélem, hogy helyreáll az emberiségbe vetett hitem. Befejezésként csak ennyit hagyok itt:  

 „Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!”

Ezt üzenem a lepárlónak is.

Tipsy Lady

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük