A hír:

A 2022. szeptember 17-18-án megrendezésre kerülő Kulturális Örökség Napjai az idén 150 éves intézményes magyar műemlékvédelem előtt tiszteleg.

1984-ben Franciaországban rendezték meg elsőként a  Történelmi Műemlékek Nyílt Napját, azzal a céllal, hogy azok a kiemelkedő, sokakat érdeklő, de az év 363 napján általában a nagyközönség előtt zárva tartó műemléképületek egy hétvégén nyissák meg kapuikat, és ingyen, lehetőleg szakszerű vezetéssel fogadják a kíváncsi látogatókat. Magyarországon 1999-ben tartották meg az első Kulturális Örökség Napjait. Az idei, 2022-es alkalom igazán jeles évforduló is, mert 150 éve, 1872. április 7-én kelt rendeletével hozta létre a magyar királyi vallás- és közoktatási miniszter a magyar műemlékek védelmét szolgáló első saját állami intézményünket, a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottságát.

A kultúra minden. A közös örökség értelme, legyen az szellemi, épített vagy bármi ami értéket teremt, megtart, élményt ad, őriz valamit korábbi korok, emberek, eleink életéből. Munkájából. A whiskynek is van kultúrája. Van ami nyilvánvaló és kellően gondozzák is. Szakmai és történelmi vonala mellett egyre inkább bővül a lehetőségeink által. A megőrzés kultúráját éppenséggel pont a sokat szidott eleme a nagy egésznek, a gyűjtés és a befektetés adja. Adott esetben mindegy minek mi az ára, mit gondolunk a pénzéhes ”mozgalomról” aminek aktivistái a whiskyvel alapvetően nem törődő emberek akik anyagi haszonként tekintenek az italra, ha pont a magas árak tartják meg a jövőnek a palackba zárt jelent. Ettől még nem lesznek a flipperek hagyományőrzők, se az aukciósházak múzeumok, ahogy a whiskyt bontó emberek sem kultúra-gyilkos fogyasztók. Az arányok lényegesek a kérdésben. De tagadhatatlan, hogy ami az egyik oldalon zavart okoz a rendszerben, a másikon éppenséggel a túlélést is segíti. Magának az iparágnak is vannak ilyen jelenségei, elég ha arra gondolunk, hogy az 1980-as évek lepárló bezárási hullámát okozó helyzetben meghozott döntések hogyan emelték egy másik dimenzióba a ”halottat”. A Port Ellen, a Brora, a Rosebank bezárása anno szomorú tény volt, majd később a túlélő készletek a világ legdrágább és legkeresettebb termékévé tették a whiskyjeiket. Ráadásul amire nem volt idő a gazdasági környezetben korábban, azt az alvásra ítélt hordók pár évtized alatt megoldották. Karaktereket neveltek. Így lett a fiatalnak ismert átlagos Islay maltból, a Port Ellenből a 2000-es évek első évtizedének elejére kiváló és a múlt karaktereit hordozó Islay malt kuriózum.

Így lesz mára a szeptember második hétvégéjén bejárható Tolnai utcai fogdából műemlék. Vagy az egykor egy értelmetlenül nagy és szükségtelen beruházásnak ítélt Országházból Magyarország szimbolikus, világszerte ismert, sőt a világ legszebb parlamentjeként számon tartott entitás. Így lesz egy szájról szájra mesélt történetből eredetmonda, egy versből zászlóra írt ítélet, egy gólból sporttörténelem, egy rossz döntésből jó, egy érzelemből hiba. Lehetne sorolni a példákat. Ha valaki a hírben szereplő linkre kattint, minden szabadon látogatható épület sorsán keresztül megértheti az idő, a történelem, a múlt igazi erejét. A változást.

A mai whisky ajánlás tehát az örökség körül forog. Szinte nincs is olyan főzde amelyiknek ne lenne vagy egy palackozáson, vagy egy sorozaton a Legacy szó jelen. Kicsit unalmas, kicsit talán kiüresedett a szó, talán a lepárlók is megelégszenek azzal, hogy egy szóval letudják azt amire pedig építkezni lehetne. Legacy név alatt futtatott sorozatot a Glengoyne (Legacy Series), a Glenglassaugh (a korábbi distillery managerekeknek dedikált Manager’s Legacy), az ezredfordulón újjáéledő Bruichladdich hat palackozást szánt egy Legacy név alatt futtatott sorra, a Laphroaig 1815 Legacy kimondottan a kétszáz éves múlt előtt tiszteleg, a Highland Park közösségi támogatásra használta a Brodgar és Orkneyinga kiadásait, de a blendek közül a Dewar’s is jól ismert exkluzív dekantert szánt öröksége bemutatásának.

A mai ajánlás, kielégítve a tőzegelt és a füstös maltokat nem kedvelők igényét is, kettős. Az első a peated vonalról legyen mondjuk a kortárs Torabhaig Legacy Series, annak is második eleme, a Torabhaig Allt Gleann. Ez a 3-4 év körüli fiatal malt first fill és refill bourbon hordókból hivatott bemutatni egy olyan örökséget ami nem is létezik. A Torabhaig örökséget. Egy új lepárlónak milyen öröksége lenne? Mondjuk van aki bele erőltet valamit a legendáriumába, nem számít mennyire hiteles, lásd Glasgow Distillery ami az 1770-es évszámot olyan természetesen tette magáévá mintha valóban egyenes ági leszármazottja lenne egy valaha talán létezett glasgowi főzdének. A Torabhaig örökséget esetünkben érdemes úgy tekinteni most mint a jövőnek szánt időkapszulát. Íme, ezek voltunk anno, ez az a párlat amire épült és amivel kezdődött kétszáz évvel ezelőtt.- mondják majd reményeink szerint a 2222-es év whisky fogyasztóinak a főzde emberei. A Torabhaig Allt Gleann, maga a Torabhaig Legacy Series tehát egy időkapszula. Leteszi azt az örökséget a jelenben ami majd a jövőben válik igazán értelmezhető örökséggé. Mennyivel egyszerűbb így megérteni egy jövőbelátó víziót, mint mondjuk a saját pénzedből felépített Lánchidat, vagy a nagymama által felfirkált recepteket, az apád által rád hagyott használhatatlan bakelitlemezeket, a dédszülők megsárgult műtermi képeit. Valamit örökül akartak maguk után hagyni. Van aki a nagyközönségnek, van aki a családjának, van aki tudatosan, van aki bele sem gondolva.

Az örökség avagy gutentag faszikáim (cseh szatíra)

A Torabhaig Allt Gleann fiatal, párlat domináns tőzeges malt, klasszikus coastal peated-western highland stílusban, amit a karakteres ex-bourbon hordók kellően stabilan zárnak magukba, mégsem fedve a Torabhaig korából adódó relatív egyszerűséget. Nekem ez a lepárló, meg az Ardnamurchan kimondottan visszahozta azt az örökséget ami majdnem elveszett. A nyugati partvidék párlatprofilját. A tölgyből érkező szinte krémes, vaniliás jegyek mellett a szomszédból, a Taliskerből ismert borsos és enyhén herbális jegyek a párlatot dícsérik. Ennek a közegnek az élére áll vállaltan a tőzeg, ami olajos, lágyan sós aromáival dominálja, de nem elnyomja a többi jegyet. Az alkoholfok 46 %-os, ami kellően megregulázza a könnyen túl sokká váló élményt. Ha valaminek mint örökségként értelmezett whiskyként szól a Torabhaig Allt Gleann, az maga Isle of Skye, a Western Highland, a partmenti karakterek.

A másik kiválasztottam szintén fiatalka, ráadásul nincs meg az új lepárlóknak járó pozitív szimpátia sem feléje, egy nagy lepárló, nagy márka nagyon olcsó verziója, kvázi tömegterméke. Hogyan lehet mégis ajánlásra váltott whisky egy Örökség témára épülő cikkben? Úgy, hogy amit a pénzedért kapsz az pontosan az amit a név sugall. A Tomatin Legacy korjelölés nélküli, olcsó 43 %-os malt, ami annak a korszaknak az ”örökségét” viszi tovább amit a whisky-szlengben a NAS időszakának tartunk. Mindazonáltal nem szeretném lehúzni ezt a whiskyt, akkor sem ha se a lepárló nem a kedvencem, se a Legacy nem a legjobb ebben a kategóriában. Amiért mégis őt választottam, hogy annak ellenére, hogy hamar kijönnek a hibái amit a kora és az alacsony fokolása emel ki, a Tomatin Legacy a 23-25 fontért amibe kerül szinte housestyle maltként is értelmezhető. A Tomatin, a maguk által is Soft side of the Highland jelző alatt futtatva tökéletesen megmutatja milyen párlatra képes ez a lepárló. Enyhén citrusos, malátás édességet, gyenge akácmézet, éretlen tropikális gyümölcsöket idéző karakterei, amiket a korszak és a piaci igények megfosztottak a 70-es évekig jól érezhető földes-tőzeges jegyeitől, tökéletes session whisky fílinget adnak ennek az italnak. Kiváló példája annak, hogy a virgin oak cask kellő odafigyeléssel nem gyilkolja ma már feltétlenül le a párlatot. Még akkor sem, ha ehhez kellett egy adag bourbon cask is, hogy meglegyen a balansz.

A tökéletlensége csak újabb gondolatfutamokra ingerelne, de ahogyan gond nélkül ott hagyom a Tomatint az asztalon, így nem fogom most ezeket a gondolatokat szabadjára engedni. Maradjunk annyiban, ha már szeptember, hogy a Tomatin Legacy az a falat gofri, amit az iskolába indult alsós gyermeked az asztalon hagyott, a tejszínhab és a vegyes gyümölcslekvár már csak egy barackszín foltot hagyott a hideg, félbeharapott tésztán és amit nem azért kapsz be mert éhes vagy, se nem azért mert ”nem pazarlunk” és nem is mint valaki maradékára gondolsz, hanem mert miért ne? Egy halvány mosoly még megbocsájt a suliba baktató gyermeknek, tudatalatt összekacsintassz vele, mert te is voltál iskolás. Adod tovább. Örökség.

(a boritóképen a csak a Kulturális Örökség Napján látogatható, a városi közúti villamosközlekedés áramellátását biztosító áramátalakítás egyedülálló ipari emléke, az 1908-ban épült Ferenc áramátalakító)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük