Útinapló – Orkney 4.fejezet – Kő állott…

Most ugorjunk ismét az időben, de ezúttal pár ezer évet visszafelé, ahogy a túránk is haladt. Egészen a neolitikumig vissza. A megállónk ezúttal a Ring of Brodgar nevű hely, egy álló kövekből készített kör. Valahogy mindig bekúszik ebbe az útleírásba az Edda…Pedig az egy másik ének…

Azt gyanítják, hogy hatvan körül lehetett az eredetileg álló kőoszlopok száma, ebből jelenleg alig kéttucatnyi áll. A környék azért érdekes, mert a kis domb tetejéről, ahol a kövek állnak körben belátható Orkney azon része, ami valóban a legnyugisabb, emberi megtelepedésre már 5000 évvel ezelőtt is logikusan alkalmas volt. Nem csak nagy mezők és dombok, hanem egy édesvízi tó is a terület része, talán pár fokkal az idő is jobb mint kint a partvidéken. Egy jól belátható, jól védhető, csendes rész. Bizonyos, hogy ezen gondolatok mentén döntött úgy a neolitikum népe, hogy itt telepszik meg. A terület ismert mint Ness of Brodgar, hiszen nem csak a Brodgar kőgyűrű van itt, hanem egy komplett bronzkori élet emlékei is. Kőházak maradványai, halomsírok, egy másik megalitikus állóköves rejtély, a Stones of Stennes. Húsz éve már professzionális ásatások zajlanak itt minden nyáron, amit a Ness of Brodgar Trust nevű alapítvány fog össze. A Highland Park pár éve kiadott egy whiskyt, Highland Park Ness of Brodgar’s Legacy név alatt, egy 12 éves, 46% abv-s verziót. A bevétel ennek a világörökséget is jelentő feltárásnak a támogatására ment. Mondjam, vagy tudod? Közösség…

Hogy minek mi volt a funkciója, rejtély. Míg a házak magyarázata értelemszerű, a kő körökről csak ötletelnek a szakemberek is. A magam részéről bármit el tudok képzelni, a vallási okokat, a szakrális témát, akár egy közösségi teret is, de azt is, hogy különösebb oka nem volt, csupán voltak ott ezek az emberek, tépte őket a faszba a szél, unatkoztak és ezzel kötötték le az energiájukat, tartották magukat edzésben..
Mielőtt a tiszteletlenség vádja érne, jelzem, a pár ezer évvel később érkező vikingek egy közelben feltárt kő építésű halomsír belsejében olyan rúna rovásokat hagytak, amiket idézni is arcpirító. Többségüket elemezve, vannak szakemberek akik egyfajta korabeli (és igen bizarr) bordélynak tekintik a valaha volt bronzkori sírt a vikingek ottjárta alatt. A pompeji graffitik tehát semmi újat nem mutatnak, ahogy a kőbányai aluljáróban felfújt neoprimitív szexuális útbaigazítások is – ezek szerint – szociokulturálisan egyfajta korszakos örökség jövőnek hagyott üzeneteként értelmezendő.
Hagyjuk a köveket, az öröklétet nyert kőbe vésett pornográfiát a hanyatló bronzkorszaknak és vikingek ópiumának, és ha már whisky a témánk, érkezzünk meg a célba, a Highland Park Distillery-be. 

Sokat nem akarok róla beszélni, szerencsére rengeteg infót találni róluk az érdeklődőknek a neten. Szépen felújította az Edrington. A kapu előtt büszkén lobog Orkney hivatalos zászlaja. Pont a napokban volt a tizenötödik évfordulója a jelenlegi lobogónak. Ezt még 2007-ben a közösség egy öt változatot felvonultató listából választotta. A kétszáz szavazó 53%-a voksolt erre a vörös alapon kék fekvő keresztet sárga keretben mutató zászlóra. A helyi postások egyike volt a tervező…Kérdezhetnénk, hogy, hogy-hogy egy ilyen ősi földnek nem volt 2007-így zászlója? Volt. A korábbit a brit heraldikai hatóság úgy ítélte meg, hogy nagyon hasonlít más országok lobogójára. Pedig nem. Egyszerűen Orkney zászlaja a sárga alapon vörös fekvő kereszt a Kalmari Unió, vagyis annak a perszonáluniónak a zászlaja volt a múltban, ami a svéd, dán és norvég királyságot kötötte össze, beleértve a kolóniáikat, így persze Orkney szigeteit is. Márpedig Orkney öröksége és kapcsolatai igencsak közelítenek Norvégiához még manapság is, így gyorsan a brit korona első lépésként az identitást igyekezett visszavágni a döntésével. A jelenlegi lobogó a színeit részben a skót és norvég királyi ház vörös és sárga elemeiből emelte át, a kék pedig a jelenlegi Skóciát jelképezi. A mai világban szinte csoda, hogy a kereszt nem szúrta senki szemét. Igaz, errefelé, nyugaton a keresztek már nem állnak, már csak dőlnek…Errefelé már csak a kövek állnak…

A Highland Park a mainlandről szerzi be a malátát, ennek 20%-át itt helyben a Hobbisterből kitermelt tőzeggel szárítják,füstölik. Helyi árpával alig próbálkoznak, mert nehéz vele a munka, másrészt nem is feltétlenül fér bele az Edrington elképzeléseibe ilyen tempó mellett egy kis projekt. A legutóbbi, helyi viking-kori ősárpa, a Bere felhasználásából készült pár éves whiskyk a Valfather nevű kiadásban végezték. Nem működött túl jól, elmondásuk szerint. Engem max kulturális értelemben zavar, hogy nem tudnak vele mit kezdeni, miközben a Bruichladdich Bere Barley variációk elképesztően jó párlatok. Na de most Highland Park…

Egy kis része a termelésnek a malting floor-ról érkezik, nagyjából a negyede. Valamikor a HP adta a gerincét olyan blendeknek mint a Cutty Sark vagy a Famous Grouse, de manapság már az éves termelés majd’ 80%-a single maltként kerül a piacra. Elsősorban sherry seasoned hordókat használnak, de persze egy kis része a készleteknek egyéb dongák közt is pihen. A tucatnyi fa erjesztőkád (washback) kicserélése idén elkezdődik és pár éven belül az összes helyét rozsdamentes acéltartály veszi át. Valamikor a következő évtizedben majd lecsekkolhatjuk, változik-e tőle a párlat karaktere, és ha igen, mennyiben. A desztillálást két pár üst végzi, kettő wash still és kettő spirit still. 

Az alapsor 12 évese pár év gyengülő minőség után, az elmúlt időszakban legalább annyira magára talált már, hogy továbbra is egy jó kis mainstream housestyle maltként tekinthessünk rá. A 15 éves, fehér kerámia palackban egy citrusosabb változat, ehhez párba tudom sorolni a 21 évesüket is, hasonló a karakterük, míg a 18 éves szerintem a korábbi időszakhoz mérten kicsit fakult. A koros változataik, a 25, 30, 40, stb évesek meg továbbra is a legmagasabb ligában játszanak. A jól ismert sorozat koncepciót egyre inkább a korjelöléses megjelenések váltják, elég csak ezen cikk írásakor megjelenő 19 Years Old Single Cask kiadást említeni. És ha már single cask, szintén a kis tematizált sorozatok váltójaként tekinthetünk az elmúlt években százasával kiadott exkluzív Single Cask Series tagjaira is. Mielőtt távozunk, még gyorsan lekóstoljuk az alapsort újra, lélekben örök hűséget ígérünk Orkneynak, majd már azon gondolkozunk, melyik helyi pubban igyunk egy jó Swannay sört.

A nap végén még belefért egy kis séta Kirkwall utcáin, meglátogatva az impozáns vöröskő katedrálist, a St. Magnus Cathedral-t, mellette a romjaiban is szép, két romos kastélyt, a Bishop’s and Earl’s Palace néven ismert egykori központot, ma romot. A három építmény mindössze egy sarkot foglal el Kirkwallból. Este pár helyi pub, másnap reggel a csendes, nyugodt, ébredő kis régi kikötő, (ahol egy második világháborús tengeri akna egy közösségi jótékonysági perselyként funkcionál, adományokat gyűjtve a tengeren életüket vesztett helyi halászok, matrózok családjainak) és ennyi volt ezúttal számomra Orkney. A visszaúton a kis skót légitársaság, a Loganair még egy Tunnock’s karamell szelettel is kedveskedik…

A hosszúra nyúlt útinapló végén, tudom unalmas, de ismételném magam. Amíg a nagyvilág előtt a Highland Park viseli a marketing-vezérelt, kommercionalizálódó skót malt whiskynek szánt kritikákat, addig a valóságban meg kell állapítani, hogy a Highland Park még mindig közössége iránt elkötelezett, hagyománytisztelő főzde és whisky, aki nem igazán tehet arról, hogy földjének múltja, szellemi-kulturális-történelmi öröksége a modern időkben több mint alkalmas arra, hogy legalább akkora erővel jelenjen meg arculati elemként, mint amennyire igazából része Orkney mindennapjainak. A fentiekben felemlegettem pár olyan kiadást a lepárlótól ami bizonyítja ezt, és még nem is beszéltem azokról a palackozásokról, amik “nem akarnak beállni” az edrington-i PR gépezetbe. Ilyen whisky volt az Orkney Rugby Club negyvenedik évfordulójára kiadott malt, vagy a tengeri életmentő hajósok az az RNLI első, stromnessi bázisának 150. évfordulójára kiadott (nemsokára lesz egy Kirkwallnak is) whisky, vagy említhetném az Orkney Rowing Club, azaz a helyi evezős egylet számára dedikált palackot is. Sőt, még a skót krimi karakter, Ian Rankin által megírt Rebus felügyelő “megszületésének” 30., a Skót Balett 50. évfordulójára kiadott palackozás is ide sorolható. De ha már említettük a viking harcosokat, kapott whiskyt az északi sagák egyik legnagyobbjai, Uirsgealach Ragnar Lodbrok is, vagy az említett televésett halomsír egyik ábrája, a Maeshowe Dragon név alatt ismert szimbólum is. Utóbbi egy firkin cask érlelt, 14 éves Highland Park. Vicces, hogy az ábra egyesek szerint viking sárkány, mások szerint oroszlán vagy szörny, és vannak vélemények arról is, hogy a véset egy sas által épp elkapott nyulat ábrázol. Ez utóbbit azért is tudom simán elfogadni mert amikor a környéken jártunk rengeteg vadnyúl szaladgált a Brodgar körül. Vagy, ha már szóba került a jütlandi csata kiadás kapcsán a Royal Navy, akkor palackoztak The Dolphins név alatt kimondottan a tengeralattjárós alakulatnak is. Lehetne még sorolni. Ezek a whiskyk kevés kivételtől eltekintve különösebb extrát nem vonultattnak fel mint whisky, de a cél pont az elérhetőség volt, és jó részük a másodlagos piacokat is hidegen hagyta.

Nekem viszont új lendületet adott. Ahogy az egész Orkney utazás is. Nem csak a szigetbe szerettem bele újra, hanem a Highland Park is kapott tőlem most egy új lendületet érzelmi vonalon. Arról nem is beszélve, hogy ennek kézzelfogható példája most az lesz, hogy a fent említett közösségi palackozásokat szépen összegyűjtöm. Mert minden single-ség(sic) mögött ott az öröme és vágya a közösséghez tartozásnak.

A négy részes útinapló alatt remélhetőleg sikerült rávilágítani a közösség lényegére. Nem írom le ezt a szót most egy ideig blogposztban. Kimaxoltam a Highland Park kapcsán. Nekem belefér, nekik viszont ez az élet. Úgyhogy inkább rájuk bízom, hogy törődjenek az örökségükkel. Nekem marad a szimpátia. Így van ez jól.