Te 10+8, én ma 10+18

Fiatalok voltunk mindketten. A legszebb öltözékedben nyitottál nekem ajtót én pedig könnyelműen belesétáltam a csapdádba. Ott álltam előtted szinte szűzen, nem tudtam még milyen nyúlüregbe taszítasz bele, hogy itt a menekülő szó mit sem ér.

Régi vágású, kopott zakód végigsimítottam. Szerettem a klasszikus eleganciád, a finom kézírásod, ahogy a buja betűket kanyarítottad, vezetted őket a pergamenen, úgy irányítottál engem is. Kijelölted számomra az utat, iránytű voltál az akkor még számomra zavaros Csodaországban. Bár a térkép már kirajzolódott, néha még most is Aliceként tétován bolyongok.

Sokáig csak kacérkodtam a gondolattal, vajon milyen lehetsz, milyen az érintésed. De mit ér a könyvben lepréselt virág, mit érek én anélkül, hogy megtapasztalhatnálak? Végig tapintottam ujjaimmal a durva kötelet, amivel finoman magadhoz láncoltál. A dugó pukkant, Pandora szelencéje kitárult. A füst belengte a szoba minden apró szegletét. Édes barack illatod éreztem közeledni, de tudtam, hogy ez csak álca, korbácsod mindjárt csattan rajtam. Huncut kíváncsiságom a pilláim alól figyelte Aphrodité szépséged. Ajkam, mint izzó vas égett a vágytól, hogy hozzád érjen, hogy füstösséged végig táncoljon a nyelvem hegyén. Fölborzolt tollakkal vártam a pillanatot.

Sós verejtéked éreztem, ahogy a nyakad csókoltam. Kéjes élvezetünkben elbódultam. Búcsúzóul méregfogad belém eresztetted. Szárazon, kimérten távoztál. Csípős borsosságod sokáig a párnámon pihent. Megadtad, amire vágytam. Hiányozni fogsz.

Megváltoztunk, az évek zakatolva teltek, s ezen a vonaton nem voltam potyautas. Keményen megfizettem az árát minden találkozásunknak. Te 10+8, én ma 10+18. Pont elég, hogy tudjam merre tartunk, miközben mohón nyeljük a síneket alattunk.

Már távolról látom szőke tincseid, ahogy megcsillan rajta a fény. Ez engem is melegséggel tölt meg. Közeledsz felém, s én füstös parfümöd, mint kedves régi ismerőst fogadom. Várj csak, mi ez a gyenge halszag? Nem váltál hideg hallá, ugye? Ma valahogy más vagy… Nem értelek. Ennyi együtt töltött éjszaka után miért nem nyílsz meg?

Nézzük csak, mi van még itt. Por – majd én leporollak, hidd el, mindjárt ismét megindul az ereidben a vér. Gyengéden megcsókolsz, engedem, hogy bejárd a szám minden szegletét. Én is a nyelvemet finoman, érzékien mozgatom. Megérkeztünk, kiragadtál a kőpokol rideg világából. Te vagy az én Lédám és ez itt a mi Párizsunk. Végre ismét élünk, citrusos frissességgel vágunk bele. Sokat szelídültél az idő múlásával, már nem vagy oly heves, kisimult alattunk a lepedő. Élvezem ezt az elnyújtott, édes kényeztetést. Már-már elhiteted velem, hogy egy igazi úriemberrel van dolgom, de a végén a seggemre csapsz és a régi csípős érzés ismét velem marad…

Tipsy Lady