Málaga
Gyerekkorom hősei lassan elfogynak. Összébb mennek, elszürkülnek, végül elmennek. Nem az életből, de egy hatalmas zenész távozott a színpadról nemrég. Az egykor örökmozgó, nyughatatlan énekes-dobos Phil Collins utoljára lépett fel a Genesis-szel. Bottal, görnyedten érkezett, egykori dobfelszereléséből csak egy kézi csörgő maradt. Székből énekelte végig a koncertet, majd a műsor egy pontján bejelentette, hogy vége, új munka után kell nézzenek. Előfordul az ilyen. Vége, soha többet, kiscserkész becsszó, még a búcsúlemezt is kiadják, aztán valahogy mégis fellépnek újra. De ennek tényleg vége. Szép, hosszú és termékeny évtizedek voltak. Az életem bármely szakaszára pörgetem vissza az egyre csak nyúló filmet, a Genesis így vagy úgy benne volt. Ha meghallom a Selling England By The Pound hangjait repülök vissza annak az általános iskolai kirádulásnak a buszútjára, ahol végig ezt hallgattam oda-vissza. Internet híján a legbiztosabb támpont Göbölyös N. László Genesis könyve volt, ami az 1987-es Invisible Touch Genesis turné apropóján jelent meg. Számtalan idézet cseng a fejemben ebből a ronggyá olvasott könyvből örökre beégve, de az egyik legemlékezetesebb képaláírás a következő: „A zongoránál Tony Banks ül és gitározik”. A zenéjük ihletet, reményt, erőt adott. A lélek, a gondolatok, az érzések fontosak. „Nem vagyok egyedül.” Még akkor sem, ha országok és évtizedek választottak el tőlük. Segítettek túlélni. Ma nem Genesist választok, de mégis valami kapcsolódót.
A Glenmorangie Malaga Cask whisky mellé a Brand X Moroccan Roll lemezét teszem fel 1977-ből. A Malaga Virgen című számról jutott eszembe. Phil Collins és néhány barátja gondoltak egyet a hetvenes évek derekán és csak úgy nekiálltak játszani. Phil fiatalon, hosszú hajjal, dús szakállal a dobok mögé ült. Oda, ahol az egyik legnagyobb volt. És élvezték. Az eredmény pedig egy új zenekar, a Brand X, több lemez, turnék és egy olyan finom, fantasztikus, magától működő muzsika, ami ma már zenetörténelem. Bár angolok készítették, de áthatja a déli könnyedség, a bohókás vidámság, a komplex ritmusok. A malagából származó erősített bor, a Malaga Dulce hordóiban utóérlelt édes, izgalmas whiskyhez teljes természetességgel hozzásimulnak a lemezről érkező hangok. Ha egy ital és egy lemez tudnak szeretkezni, akkor ezek itt most azt csinálják.
A borítón rikítóan fehér marokkói házak, izzadtságát törlő zakós férfi, kicsit tanácstalanul, guggoló mogorva helyi lakos egy hosszan megálló pillanatképen. Pusztán a Malaga szónál sokkal mélyebb a párhuzam és a harmónia. Tökéletes. Izgalmas, mozgalmas zene és karakteres ital. Dió, fa, fűrészpor. Rendkívül zamatos, fűszeres, az édesnél is édesebb. Megosztó, de ha szereted, nagyon szereted. Vízzel tovább nyílik, lágyul, önzetlenül ömlenek belőle a gyümölcsök. Nem tétlenkedtek a hordók.
Sokszor túl direkt és egybites a marketing és talán nem is a legtökéletesebb italokat hozza le a Glenmorangie, de az általa előállított mennyiségben igazán megbízható és jó minőség. Nálam mindig lesz helye. Ahogy Phil Collinsnak és a többieknek is.
Tölgyesi Norbert