Izgatott lettem, amikor a cseh Trebitsch whiskygyártó kóstoló meghívóját lepasszolták nekem. A csehek és az alkohol nem reménytelen kombináció. A megelőző napokban kicsit felkotortam a csehekkel kapcsolatos emlékeimet. Hrabal kikerülhetetlen. Ránéztem a neten a fényképeire, egy csintalan gyerek örök mosolya, ragyogó szemek. A test elfogyhat, de ez a mosoly, a tekintet sokáig ott marad. Leülnék mellé. Öreg szaga lenne. Nem tudom mit mondanék vagy kérdeznék. Talán semmit. Talán csak végigsimítanék az arca redőin. Bizonyára örülne neki. Sajnos már meghalt, galambetetés közben kiesett az ablakon, a saját regényeibe illően abszurd módon. A legemlékezetesebb benyomás a műveiből? A pillanat szépségén átúszó fiatal, pajkos, szőke hölgy a biciklivel, aki felmegy a kémény tetejére a ragyogó napsütésben és felbolygatja a falut, a rendőröket, a tűzoltókat, a péket és mindenkit. Szeretik az életet, a sört, a szerelmet. A gyöngéd barbárok két öregje jut még eszembe, akik együtt ettek az asztalnál. Az egyiknek már nem maradt foga, így a másik rágta meg neki az ételt. Hrabal mestere volt a kettősség ábrázolásának. Az élet tetejétől az aljáig.

Bohumil Hrabal

Olvastam valamikor a Piszkos Fred a kapitányt, sajnos kicsit későn. Huszonéves fejjel már inkább fárasztottak Rejtő Jenő írásai, csak a Csontbrigád tetszett igazán. Alig emlékszem valamire belőlük, a Piszkos Fredből sem sok mindenre, de az indító jelenetben a kés keresésénél az “itt van a hátamban” megmaradt. A könyv egyik szereplője, az igazi Trebitsch, más néven a Buzgó Mócsing egyáltalán nem. Így azt sem tudtam, hogy egy valódi személyről formázta meg Rejtő a kissé megbízhatatlan, ügyeskedő, több néven ismert karaktert. 

VI. Károlynak, a Német-római Birodalom császárának 1726-ban kiadott törvénye, ami korlátozza a zsidó lakosok létszámát Cseh- és Morvaországban, valamint Sziléziában, elindította a zsidók elvándorlását, többek között Magyarországra. Így vetődhettek a tényleges személy, Trebitsch Ignác ősei erre a vidékre és hozták családnevükben a máig létező cseh városka nevét. Trebitsch kétes, érthetetlen és rejtélyes alakja volt a korai 20. század történelmének, egy világutazó szélhámos, csaló, titkosügynök és buddhista szerzetes, egy igazi identításkaméleon, átvert emberek sokaságát maga mögött hagyva, olykor egészen jelentős történelmi fejezetekbe csöppenve, mint például a Kapp-puccs Németországban. Filmre kívánkozó életének hangulatából Rejtő művébe is átszivárgott. Izgalmas lenne, de a lepárló nem erről az ingoványos figuráról kapta a nevét, hanem “csak” az egyébként takaros, régi városról (melynek első emlékei 1101-ből valók).

Mielőtt a kóstolóra mentem nem csak Trebitsch Ignác életének néztem utána és kulturális emlékeimet piszkáltam elő agyam elhagyott, poros raktárjából, hanem keresgéltem kicsit magáról a Trebitsch whiskyről is. A weboldalukat megnyitva mutatós termékek néznek vissza, szerethető palackforma és visszafogott címkék. A marketingen nagy a hangsúly: mustárszínű sapka, kötelező glencairn, választékos érlelések, a ceskawhisky.cz használata, a chech single malt levédetése (kisebb túlzásként talán) és lehet hordóba is befektetni. Az első dedikáltan whiskyt előállító cseh gyártó azzal a kérdésfelvetéssel indult 2007 körül, a bárjuk nyitásának ötleténél, hogy miért is importáljunk whiskyt, miért ne főzzünk mi? Természetesen környékbeli összetevőkből. Emellett a Trebitsch sztori egy része, ha nem is whiskyben, de áttételesen a világhírű cseh sörrel közös dns-ben és a környék zsidó történelmében gyökerezik. A bár maga is egy zsidó negyedben helyezkedik el, a termékek meg is kapták a kóser jelzést. Ezzel a marketing háttérrel indult a gyártás 2014-ben és jelent meg az első whisky 2017-ben. A mese nem rossz, de persze a legtöbb száz meg száz éves skót lepárlónak, amihez hozzászoktunk, több ideje volt felhizlalni a történetét és mohával vastagon belepett tradíciót teremteni.

Engem ugyan nem zaklat fel, de egy érdekes dolgot még megemlítek a keresgéléseimből. 2021 elején a lepárlóhoz tartozó tárolóegység egy Sebkovicében lévő részét a hatóságok bezáratták, mert az épületegyüttes, ahol a fotók alapján hordókat érleltek, ramaty állapotban volt. Penész és pár egyéb, Nébih videókra emlékeztető részlet. Aki esetleg élelmiszergyártás ellenőrzési hajlamokat dédelget magában, az találhat képeket és információkat egy kis utánajárással. A cég nyilatkozata szerint az ügy füstje és a pánik nagyobbnak bizonyultak a tényleges lángoknál, megoldották a dolgot, úgyhogy itt én is lezártam ezt a fejezetet magamban. Az alkohol egyébként is fertőtlenít.

A Trebitsch cseh single malt whisky bemutató standja

Még nem voltam élelmiszer kiállításon, a SIRHA volt az első. Hamar érkeztem, így kicsit nézelődtem a hatalmas csarnokban a bőség pultjai között. Szomorú kontraszt a szomszédban zajló, kegyetlen háború árnyékában. Nem sorolom fel mi mindent láttam, talán csak annyit, hogy a legérdekesebbnek a robot pincér masinákat találtam, amik ételt és italt szolgáltak fel. 

Kicsit másra számítottam, amikor a Trebitsch whisky standját megtaláltam. Rendes kóstolóra gondoltam, rendes pohárból, rendesen nekiülve, végigvezetve, de meglepetésemre pici műanyag pohárkákkal kellett operálni a rövidke pultnál állva. Azért így vagy úgy, de kóstolgattam a kínálatot, miközben a lepárlómesterrel, Ján Baloggal beszélgettem. Egy őszes, életvidám fickó, aki nem mellesleg magyar édesanyja révén beszél magyarul. A lassan fejembe költöző alkohol és Ján természetes, őszinte stílusa feloldották bennem a magammal hozott feszültséget. 

Szóba került pár technológiai dolog. Három városban is van lepárlás és a járulékos rohangálás közöttük, meg persze a nagy terv, hogy egy helyre vonják össze az egészet. Érdekes, hogy pont Trebitsch-ben nincs még desztillálás. A füstölt verziókhoz a tőzeg egy cseh magaslati helyről származik. Az alappárlatok szűz, szintén cseh származású tölgyfa hordókba kerülnek, de Tokaj környékéről is elkezdtek szállítani, amit vegyesen ácsolnak össze a hazai eredetűvel. A jelenlegi kínálatban ezekből a hibrid hordós érlelésekből még nincs, tekintve, hogy még kell nekik az a legalább három év. Az alappárlat gyártási módja már beállt, az érlelésekkel viszont még inzenzíven kísérleteznek. A 6 éves például már túl hordó hangsúlyos, úgyhogy blendelgetési álmokat is szövögetnek, hogy kicsit visszafinomítsák. Fiatal lepárlóhoz képest egész gazdag érlelési sorral találkozhatunk, amire a tanulás mellett a másik  magyarázat, hogy színesebb kínálatot szerettek volna a bárban (ami a vállalkozás alapja volt). Minden évből archiválnak hordókat jövőbeli ünnepi kiadásokra. Egyelőre Csehország a fő vadászterület, ahol jól fut a bolt, de tapogatóznak más országokban, így Magyarországon is. Kérdeztem még Jánt, van-e valami vicces története a lepárlóval kapcsolatban, de nem tudott hirtelen egyet sem. Saját elmondása szerint ő technológus, a lepárláshoz ért, nem a marketinghez. Pikáns adalék, hogy még nem hallott Trebitsch Ignácról, de rendkívül jót mulatott a nem várt kapcsolaton. Beszélgettünk még kicsit Hrabalról, zenéről, a magyar és cseh nyelvről, fordításokról erről-arról. Megvan ebben a fickóban az élet nehézségeit könnyedén cipelő cseh vidámság. Mélyről jövő, kövér nevetéseket eresztett el, szinte felröppentek a levegőbe és még ott keringtek egy darabig körülöttünk.

Itthonra is kértem és kaptam két kóstoló szettet, amit nem bántam, mert a rendezvényen eléggé kutyafuttában és zaklatottan tudtam szimatolni a gyűszűnyi műanyagokból. Ott legjobban az 51 fokos füstös Monk változat tetszett a kellemes sonkás-szalonnás felütéssel az édes alapokon. Azt sajnos pont nem tartalmazza a két tasting set egyike sem. 

Most másnap este van, ledaráltam a napi munkát, itthon nyugodtan nekiülhetek a sornak. Leporoltam a lemezjátszómat és előkerestem a csehszlovák bakelit lemezeimből néhányat. Az egyik legkedvesebb a Modry Efekt (rákeresve eléggé lesújtott, hogy Radim Hladik gitáros elhunyt pár éve), de találtam korongokat a Jazz Q Praha-tól, néhányat Jiri Stivin számtalan kiadványából és a Naima-tól is. Hosszú évek után igazán élvezetes alapot adnak a kóstoláshoz, így hát elkezdtem pörgetni őket a háttérben. A két tacskónk persze tojik a csehszlovák progresszív rockzenei szcéna nagyjaira és a hangfaltól egy méterre szuszognak elterülve. Az sem zavarja őket, hogy körülöttük topogok, matatok a lemezeket lapozgatva. Bezzeg a hűtőajtó nyitásának legjelentéktelenebb hangjára felpattannak és ásítozva-nyújtózkodva bár, de villámgyorsan felsorakoznak egy pár alkalmi falat reményében.

Az alap single maltnak savanykás-édes, kicsit malátás illata van. Nagyon halvány, az íze is lágy és édes. Végül is kellemes, de nagyon vékony, nagyon távoli, messziről integet. Pár éves, 40 fokos. Nem a skót whisky komplexitása. A japán pehelysúlyú blendek jutnak eszembe. El lehet iszogatni, attól függ mit akar az ember. 

A hat évesre úgy emlékeztem a rendezvényről, hogy a szűz hordó túlhordta és nagy hatással volt rá, a 40-es abv ellenére harsány és csípős volt, sokkal erőteljesebbnek tűnt (lehet, hogy ők beszélték belém a blendeléses históriával?). Most itthon az illata nagyon vékony, az íze sem erős. Egyébként nem kellemetlen, ez is édeskés, néhol egy kis cefrés alkohol előbújik enyhe malátával karöltve. Nem tudok nagy különbséget tenni az alaphoz képest, a színe határozottabb, sötétebb, a plusz pár év ott biztosan tetten érhető. 

A 43 százalékos füstösben is ott van a Monk 51 fokos változatából ismerős sonka és szalonna imádnivaló illata. Ez nem az a medicinális islay orrba vágás, ettől szinte megéhezem, ez a része nagyon tetszik. A vonzó füstöt leszámítva az alap architektúra itt is ugyanaz: lágy, édes, halovány és messzi. El lehet iszogatni, de egy mélyebb merengéshez kevés. Az 51-es monk sokkal jobb volt, én a többinek is hagytam volna merészebb alkoholfokot, de valószínűleg nem a magamfajta a célközönség.

Az utóérlelt sor első darabja a konyakos, ami hasonlóan sápadt illat- és ízvilágú az előzőekhez, ez is 40 fokos, de határozottan érezni, hogy itt történik még valami finom, likőrös, émelyítő illat. Ad valami nem túl tolakodó, de azért letagadhatatlan karaktert. Egész kellemes, persze a japán blendszerű könnyedség itt is szembetűnő. Nem vagyok a konyak nagy barátja (fiatalkoromban csúnyán elintéztük magunkat egy barátommal), de itt elfér közvetetten.

A szintén 40-es portói utóérlelés is lágy és megint csak édes és édes és édes, de egy kis keresgélés, egy kis szaglászás után ott van a port jól ismert fanyarsága a háttérben. Az illata azt hiszem ebben tér el leginkább a többitől, mind közül ez hozta a leginkább ismerős zamatokat az érlelés rajongójának. Az íze eléggé hasonló a rumoshoz és a konyakoshoz. 

A végére maradt a nicaraguai rumos (40% szintén). Az illatában egyértelműen kiérezhető az extra karakter, nem kell nagyot alakítania, hogy majdnem teljesen elnyomja a visszafogott whisky alapot. Egészen formás, aromás darab, persze ez is nagyon lájt és édes.

Összességében végtelenül könnyed, már-már nőies párlatok egy nyári estére, egy buliba vagy egy beszélgetéshez. Ugyanarra az enyhén savanykás, nagyon édes, picit malátás, egyébként elég egyedi, felismerhető alapra épülnek különböző csavarokkal, mint az extra hordó és a füst. A kiállításon többnek az ízében éreztem az alkohol kibukkanó ízét, most idehaza szinte egyáltalán nem. Talán a nyugalom, pár jó zene vagy egy vacsora. Vagy csak egy másik nap. Ha vennem kellene egy palackot, akkor az 51-es füstös monkot dobnám a kosárba, már csak a tisztességes alkoholfok miatt is. Jót tett neki emlékeim szerint. A második helyezett a port, de azt hiszem csak azért, mert ott fedeztem fel a legtöbb ismerős ízt ennek az izgalmas utóérlelésnek a menthetetlen rajongójaként. A többi kerüljön mind a dobogó harmadik fokára.

Fiatal lepárló, van még mit tanulni és kísérletezni a hordókkal, de én látok benne fantáziát. Biztosan megvan, meglesz a közönsége, akik nagy valószínűséggel nem az elmélyült whisky-tudós társadalomból kerülnek ki, de szerintem nem is ezért gyártják. Inkább a széles közönségnek szánt, könnyed italok ezek. A cseh kulturális emlékekkel és kalandozásokkal együtt igazán jól éreztem magam ezen a rövidke utazáson és meglehet, hogy az igazi Trebitsch elképesztő életét sem ismertem volna meg. Kár lett volna kihagyni.

Tölgyesi Norbert

3 thoughts on “Trebitsch

  1. Tetszett a hangvétel, lágy, kellemes írás. Emlékeket ébresztett bennem: alig hittem, hogy Radim Hladik nevére emlékszik valaki, sőt(!) a zenéjét is ismeri.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük