Impressziók IX. – A maszk mögött

Hír:

”(..) farsangi felvonulással, gyermek néptánccsoportok és busócsoportok bemutatóival kezdődik meg a hat napon át zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló mohácsi busójárás. Az ország legnagyobb téltemető, tavaszköszöntő eseményén, a február 16. és 21. között zajló hagyományőrző népszokáson a szervezők korábbi közlése szerint rekord számú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt.”

Téltemető, tavaszköszöntő whisky ajánlás. Igazán jól hangzik! Mi mást is lehetne a mohácsi busójárás apropóján kínálni, mint pár olyan whiskyt, amik vagy megjelenésükben vagy épp karaktereikben legalább annyira “ijesztőek” vagy rejtőzködnek, mint a busók? Van-e ilyen whisky?

Mielőtt belevágtunk, pár szót a busókról. A busójárás, a magyarországi sokácok téltemető farsangi mulatsága, ahol ijesztő faálarcokba és birkabőrbe öltözött figurák rémisztgetik a telet, illetve manapság a turisták ezreit. Mondjuk inkább vendégeknek őket, mert annak ellenére, hogy a busójárás hivatalosan is hungarikum és többnapos fesztivállá nőtte ki magát, még mindig inkább népszokás, mint turizmus. Amennyi meg elcsúszott belőle, legyen. Megérdemlik.

A busójárásról, bár a legenda szerint a török kiűzése adta az alapját, első feljegyzéseink az 1783-ból vannak, érdekes módon majdnem pontosan száz évvel későbbről, mint a mohácsi és déli területekre betelepedett, felhúzódott katolikus balkáni népek érkezése. A török kiűzése, 1680-as évek végén az elnéptelenedő környékre sokác népcsoport érkezett vagy telepítették őket. A sokácok a mai Bosznia-Hercegovina területéről származnak, sőt ha valaki mélyen beleássa magát még konkrét kistérségek és falvak neveit is megtalálja, mint “őshazájukat”, azonban a közegük ellenére teljes egészében katolikus népcsoport. Tulajdonképpen boszniai horvátok, akik az ortodox és muzulmán közegben is keményen tartották katolikus vallásukat. Ezzel is érkeztek fel a mohácsi síkra, ahol bár a keresztény magyar történelem kevésbé ad biztonságot sugalló múltat, a sokácok azóta is hazájuknak élik ezt a földet. Hívták őket katolikus rácoknak is, részben a Balkánról való felhúzódás és a környék amúgy is eklektikus délszláv hagyományai miatt, de a sokácok magukat egyértelműen elkülönítik a szerbektől, mind nyelvezeteben, mind vallásban. Horvátok, bár magukat inkább sokácként írják le mint horvátnak, mind a sokácok, mind a másik helyi töredék, a bunyevácok a magyarországi horvát kisebbséghez tartoznak. Magyarok. Hungarikumok. És miközben az ország másik végében a kárpátaljai magyarságot épp fizikai létében kívánja egy Európai Unióba igyekvő ország eltüntetni, pusztítani kulturális jelenlétét és emlékeit, mi, ugye a “kirekesztő fasiszta magyarok”, épp hungarikumként éljük meg a sokác kisebbség hagyományőrzését. És vajon mi kellett volna még, hogy az EU befogadja az őshonos kisebbségek védelméről szóló minority safe pack javaslatot, ha nem az, hogy ezeket a töredékeket valóban szellemi és fizikai értelemben védeni, úgy, ahogy mi csináljuk, és nem úgy ahogy a munkácsi várról, Zrínyi Ilona otthonáról, a kis Rákóczi örökségéről ledöntött turul szobor, vagy az úzvölgyi temető meggyalázása, esetleg a mai napig érvényben lévő és ez alapján magántulajdont rekviráló benes-i dekrétumok “teszik”. Úgy európai módra…Na mindegy. Voltunk, vagyunk, leszünk.

A leghíresebb sokác származású magyar, talán kevesen tudják, de az egyetlen magyar aranylabdás, Albert Flórián, a Ferencváros legendája volt. De legalább ekkora az ismertsége a busónak magának ma már. A busó a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett, birkabőrcsuklyás maszkot viselő alak. A neves népművészek által faragott maszkok egyedi kivitelűek. A busó jellegzetes ruházata a bocskor, a csizma, a fehér vászongatya, a bundájával kifordított birkabőr derékban kötéllel vagy lánccal összekötve, amelyre egy, vagy több kolomp van felaggatva, valamint a vállon viselt tarisznya. Egyfajta sokác Csubakka..

Ezek a figurák hangosan, zajosan, tűzesen járják Mohácson és ijesztgetik, sőt fizikailag bántalmazzák, zaklatják a látogatókat. Nincs busó etikai kódex, így gyakorlatilag a legkevésbé a hölgyek vannak biztonságban, akiket bizony a busók álarca mögé bújt férfiak kíméletlenül megfogdosnak. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a busójárás utolsó beépült eleme egy jankele nevű figura, az 1890-es évekre visszanyúló történettel, miszerint a városba érkező szegény és rongyos vándorzsidó, egy bizonyos Jankele nevű, miközben a helyi gyerekek gúnyos mondókákkal csúfolták rongyossága miatt, a kezében lévő kis batyuval többször a gyerekek felé ütött a zsákjával. Ez a jelenet épült be a busójárásba, ahol a jankele nevű toprongyos álarcos manapság a kezében lévő rongyhasábbal, amibe liszt vagy fűrészpor van töltve, hatalmasakat csap a gyanútlan vendégek hátára. Szóval ha mindent egybevetek, a mohácsi busójárás egy katolikus hagyomány, ahol csúfot űznek a muzulmán vallásból, tömeges szexuális abúzust követnek el és még antiszemita hagyományokat is képvisel.. akkor még örülhetünk, hogy nem tiltották még be. (ez persze csak vicc, a busók se nem szexista, se nem xenofób, se nem antiszemita, szögezzük le)

De térjünk rá a whiskyre! Szóval mi jutott eszembe a busójárásról? Mi lenne a Barman’s Choice, ha ezekben a napokban érkeznél a bárpultomhoz? A világ leghíresebb maszk tematikájú itala, a japán Karuizawa Noh Series bármelyik palackja. A Noh egy japán táncművészeti előadás, ahol a szereplők mindegyike egy különös maszkot visel. Ezek a maszkok sokkal emberibb vonásokat mutatnak, mint egy busó álarc, de nem kevésbé bizarr, hadd ne mondjam betegesen horrorisztikusnak tűnik (apropó, az alábbi linken egy magyar fotóművész képei a busójárás mellékfiguráiról, nem kevésbé bizarr). A Noh maszk kultúrája a világ legjelentősebb maszk-kultúrája. Ezeket a nagyon is szimbolikus és egyben élő legendát jelentő tárgyakat tette a sorozatának címkéjére a hivatalos Karuizawa kiadásokként is értelmezhető Noh Series.

Sokat nem kell róluk mondani, ma már a gyűjtők és befektetők kedvencei. A karrierem elején ezeknek a palackoknak a többsége viszonylag olcsó, és senkinek nem kellő valami volt. Senki nem tudott semmit a japán whiskykről, a minőségükről, meg magáról a Karuizawa Distillery történetéről. Sőt, akkoriban még se befeketetők, se gyűjtők nem léteztek pár tucat elvetemült mellett. Úgy értem világszinten.. Ekkorát változott a világ másfél évtized alatt. Emlékszem amikor valamikor a 2010 előtti időkben bementem a mai munkahelyem, a Royal Mile Whiskies üzletébe Edinburgh történelmi óvárosában, az eladó magyarázott valamit egy japán palackról amiről azt gondoltam, mi ez a hülyeség, kinek kell ez? Megerősített, hogy évek óta ül a kirakatban az üveg, dehát senkinek… Ebben maradtunk.

Azóta rengeteg idő eltelt, megkóstoltam nem sokkal később a Karuizawat, kiderült, hogy egy pazar érlelés, a japán whisky csúcsa. Ami a Caroni a rumoknak, az a Karuizawa a japán italkultúrának. Egy időben el is kezdtem gyűjteni a Noh szériát de aztán egyik pillanatról a másikra elérhetetlen magasságokba kerültek, manapság több ezer font egy-egy palack.

A másik, sokkal kifinomultabb maszk tematika szintén japán, szintén Karuizawa de ezúttal kortárs független palackozótól. Tulajdonképpen a Karuizawa Geisha Series is adhatná a mai bejegyzés apropóját hiszen tegnap jelent meg ennek a sorozatnak a legújabb párja, a Karuizawa Platinum Geishas.

A 38 és 40 éves japán single maltok 25 000 és 30 000 brit fontba kerülnek. Bár ezt a sorozatot is gyűjtöttem egy darabig, amikor először adtak tízezer font fölött érte, gyarló módon megváltam tőlük évekkel ezelőtt. Ennek a sorozatnak egy párja volt az amelyiket magyar befektető csoporttal sikerült úgy megszereznünk, hogy már azelőtt olyan árat kínált érte a felkutatott vevő, amit még csak most kezd elérni a két üveg. Mi meg megcsináltuk vagy 5-6 évvel ezelőtt..Szóval maga a whisky ebben a szériában a geisha arcát tematizálja és az évente megjelenő páros kiadások, általában egy bourbon és egy sherry érlelés, különböző színárnyalatokban pompázik. Volt már Black, Gold, Pearl, Ruby, Emerald, Murasaki, Sapphire, stb)

A sorozat nem tévesztendő össze a kvázi hivatalos, distillery bottling jelző alatt futó Geisha Series-zel ami a címkéjén bár a gésa tematikát viszi, sokkal inkább figurális, mint portré a “lányok” megjelenése.

Lehetett volna talán a rejtőzés, mint maszkviselés témába belemenni, és sokkal hétköznapibb, agyon sherryzett maltokról írni, amik manapság elársztják a piacot a kis indieknek köszönhetően, de azt hiszem a whisky sokkal több, mint ami a palackban van, ennek pedig lényeges eleme a megjelenés. Ez pedig ma jobban passzolt a mai whisky ajánláshoz, mint mondjuk egy cask strength tíz éves kóla-sötétségű indie Glen Spey, aminek önmagában így nem sok értelme van. De ez már egy másik monológ lesz.