Nem minden hős visel Superman jelet a mellkasán, valaki hippis Robert Burnst pólót hord. Hatalmas figura. Mint Burns is, korának hipsztere. Csak épp Anatoliy más területen alkot. Péntek este lehetőségünk volt megismerni a Scyfion és a Bookinist mögött álló a koncepciót.

Anatoliy könyvében esküvője napján új fejezet nyílt. A nagy nap, hiszen itt kezdődött a whisky iránti szerelme. A bűnös palack az a bizonyos Laphroaig volt. Nekem is az elsők között volt, még a boldog pandémia előtti érában ittam a Rákóczi tér sarkán megbúvó steampunk bárban. Szerintem sokunk mekkája volt a Krak’n Town. Viszont nem mindenki fejéből pattan ki az ötlet, hogy na, palackozzunk whiskyt – méghozzá nem is akárhogy. Ő abban a bizonyos pillanatban Odesszában, a Corvin bárban ücsörgött, mi pedig most itt Budapesten, a Corvin negyednél várjuk a palackok nyitását.

A Scyfion-nal nyitunk, frappáns szótársítás. A Scythian (Ukrajna) és a fion szóból ered, amely bort jelent kelta nyelven. Nagyjából már sejthetjük, hogy a hordós érleléseknek bizony nagy szerepük lesz. Fokozzuk. Felejtsük el a Sherrys, Sauternes mainstream cuccokat! Letolt gatyával vártuk, hogy vajon a Rara Neagra vagy az Odesskoe Chernoe hordós érlelés milyen pluszt ad hozzá az alappárlathoz. Annyiszor hallottam ezekről a borfajtákról, mint többetek az Ászári Asszonyfektetőről, azaz semennyit. Pedig az utóbbi egy neszmélyi „büszkeség”, még palackozzák is. Ezekben az üvegekben iskolapéldaként van ötvözve a tradíció a jövő dinamikájával. A nemzetközi trendi boros érlelések után Anatoliy a gazdag őshonos fajtakínálathoz nyúl vissza, mondjuk is ki, a hagyomány lett a jövő. A „kis” projektje geográfiai határokon túlívelő: dolgozik Moldovából, Ukrajnából, Romániából, Grúziából származó hordókkal és persze nálunk is bevásárolt már Tokajban. Egy igazi pionír, talán új utat jelöl ki az iparágban.

Elsőként egy kellemes 46%-os Miltonduff szemez velem. 15 hónap a Rare Neagra, újabb 40 hónap Ben Nevis hordóban. Legalább olyan dögös ez a szín, mint Salma Hayek az Alkonyattól pirkadatigban. Pirosbogyós, mazsolás illat, karamell, de azért sejteti, hogy nem lesz vele könnyű dolgunk. Az első kortynál máris vámpírrá változik a nő, nagyon „punchy”, túlságosan eluralkodik a hordó karaktere a párlaton. Jókora adag vízzel sikerül csak megszelídíteni – így eltűnik az a kissé ipari illat, de valami nagyon furcsa íz marad középen. Nedves avar, bőrkabát? Később mikor visszatértem hozzá az édesség az idő múlásával eltűnik, a lecsengésben pedig egy nagyon perverz íz tűnik fel, olyan gombás, élesztős.

Gyönyörűek a címkék, mind kézzel festett, majd digitalizált alkotások. Egy csatajelenet tárul elénk, bennem is az zajlik, még nem döntöttem, hogy tetszik-e ez a pajkos perverzió vagy sem. Amúgy is minden napban van kis egy harc, nem? Ismerősek a drágám hol van a zoknim vagy miért nem vitted még le a szemetet kérdések? Ennél vannak azért nagyobb küzdelmek is, például a skót vének tanácsával, a SWA-val (Scotch Whisky Association). A szokatlan hordóhasználattal sok borsot törnek egymás orra alá. Továbbá nem is olyan messze tőlünk most tényleg nagy harcot vívnak…

Milyen gyakran iszunk 28 éves Tormore-t vagy csak úgy Tormore-t egyáltalán? Egzotikusan csengő finish, a hordó kalandos utat járt be a Kolonisttól. Nagyon öreg, nagyon részeg fickókkal folytatott péntek éjjeli „tárgyalás” eredménye. Illatában van egy kis fűrészpor. Igen, ez az, fa. Végig nyaltam a bútorlapot, de nem ment szálka a nyelvembe, kellemes, nagyon simulékony, nem az a tannin hangsúlyos párlat. Gyümölcs-csoda. Ne keresd tovább a brillánst, hisz itt van előtted a kincs. Valami zöld jegy is van itt vagy már zöldségeket beszélek?

A címkén Ilf és Petrov. A hordó és a párlat? Náluk működött, itt is működik, jó az egyensúly. Figyeled a párhuzamot? Hány éves is volt a nagy kombinátor a 12 székben? Csak nem huszonnyolc? Itt semmi sem véletlen.

15 éves Laphroaig 15 hónapos Marsala finissel, 50%-on, ami 100%-os teljesítményt nyújt. Ez sem egy megszokott párosítás. A Lafi neki is, nekem is gyenge pontom, kedves emlékek fűznek hozzá. Édes füst. Gyanús, hogy nem érzem azt a kéményseprőt is megfutamító durva füstöt. Ez nem egy erősen tőzegelt malt, de a gyógyszeres keserűség azért visszaköszön az ízben. Jönnek az édesség hullámok majd újra medicinális, igazi roller coaster. Szaglászom még a későbbiekben is, dió sejlik fel.

Kezdek fáradni, pedig most jön a második felvonás. Anatoliy külön szerelemgyereke következik, a Bookinst. Szerette volna, hogyha lenne egy vonal, amely dedikáltan a könyvek által ihletett whiskykről szól. Próbáltam egy kicsit elébe menni a dolgoknak és olvastam. Nem a Karamazov testvéreket most, sajnos ahhoz kicsit időhiányában voltam. Visszatérek majd rá, de egyelőre eltettem kötelező nyári olvasmánynak. Belevágtam a kóstoló előtt a Világok harcába, H.G. Wells tollából.

Nem pont így képzeltem volna el a földönkívülieket. Valahogy az a bugyuta kép volt a fejemben róluk, hogy bár emberszabásúak, de nagy, esetlen kezekkel vannak megáldva, nyújtott zöld fejükhöz pedig aránytalanul nagy szempár dukál. Alsóbbrendű lények. Hogyan is lehetne bármi az ember fölött? A marslakók egyszer csak, mint a villámcsapás ott teremtek Angliában. Eleinte ott se vette senki őket komolyan. Nyomorult kis paca formájú valamik, kígyószerű tapogatókkal felszerelve. Szürkésbarna, csillogó bőr, mintha nyálkás is lenne. Undorító kúszómászók remegő szájakkal, vonagló testekkel és az idegen légkör okozta szaggatott légzéssel. Erőtlenek, gondolták. Mintha csak egy Compass Box címkéről mászott volna le a Peat Monster. A tudósok békés közelítésük gyors fiakója után rájöttek, hogy invázióra, pardon, különleges katonai műveletre készültek a lények. Rövid idő alatt Angliában elszabadult a pokol: fejvesztve menekülés, bujkálás a romok között a tiszteletes atyával – mert természetesen egy pap jelenléte mindig elengedhetetlen egy ilyen történethez. Az idegenek átvették az irányítást, ércmonstrum munkagépjeikbe beszállva, mint valami birodalmi lépegető letarolták Londont. Mindeközben elszórták a Marsról hozott vörösfű magjait is. (Ennyi? Csak vörösfű? Latin botanikai megnevezések fétisem kielégületlen maradt.) Összességében egészen furcsa képet kezdett festeni az ország: szénné égett romok, a vörösfű által benőtt területek és egy-két éppen maradt épületegyüttes váltogatta egymást. Tiszta nyolcker. Attól függ melyik utcán fordulsz be. De nevezzük csak eklektikusnak a városképet. Ja, amúgy abban a kerületben is bolyonganak marslakók.

Már pattanásig feszült a hangulat, már várom a katarzist, a nagy összecsapást, de elintézik annyival, hogy az idegenek szervezete nem volt felkészülve a Földön található kórokozókra és ebbe belepusztultak. Mind. Pedig még csak nem is Indiában landoltak… Így sem volt a háború olyan hosszú, mint egy Dosztojevszkij regény. Nem tudtam ezt hova tenni, mint ahogy ezt a whiskyt sem. Abszolút nem találtam rajta fogást. Érces, rezes illat. Nedves kő. Nem nyílik. A marslakók gépei fájdalmasan nyikorognak, nem csúszik a torkomon. Félrement. Kár, a palack nagyon tetszik. Annyira szürreális ez a kép Londonnal és a benne lépkedő földönkívüliekkel, akár Dali is festhette volna…

Utolsó felvonás, Karamazov testvérek. Az érzékszerveim már tompák, így nehéz lesz. A címkén megint a kettősség: az erkölcsileg romlott, szenvedélybeteg, erőszakos apa és a jó fiú, azaz a söpredék versus a magasrendűség. Latour-martillac érlelés, francia csúcsbor, az alappárlat Ardmore – uh, az valahogy nem a kedvencem. Mi lesz akkor most, felemeli vagy lehúzza az egyik a másikat? Illatában mély, komplex, mint maga a könyv. Poros magvak. Bezárkózik, hátraarc. Túl sok ez az ABV, segítek rajta. Dió, földes jegyek, pince aljzat. Lecsengésben valami jól eső enyhe fanyarság. Itt működik a dolog, jó. A könyv is egy átmeneti időszakról szól, a whiskyben is ott lennénk? Az utóbbi időben felsejlő tequila és mezcal érlelések után már aligha kapom fel a fejem egy-egy „extrémebben” csengő finish után. Igen, minden bizonnyal ez a változás szele…

Tipsy Lady

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük