Egy palack vásárlásakor kaptam mindössze egyetlen centiliternyi Wagging Finger mintát ajándékba. Fiatal holland főzde, máris egy független palackozó kiadásában. Voltam már Hollandiában egy röpke átutazáson egyetemistaként, ami olyan rég volt, hogy a PSV Eindhoven futballcsapat stadionján még az éppen befutott fiatal ígéret, Dzsudzsák Balázs feszített reklám gyanánt. Viszonylag kevés pénz birtokában egy parkban aludtam át az ott töltött egyetlen nyári éjszakát. Ezen túl jellegtelen, sietős utazás volt, mindent nélkülözve, amiért meglátogatják Hollandiát a turisták és kalandorok, így térjünk is vissza a whiskyhez. A főzde honlapja szerint az Anam na-h Alba a német importőre (velük készítettünk egy interjút korábban). Az ital a skót Strathearn lepárló egy (141-es) hordójában érett, aminek szintén az Anam na h-Alba a forgalmazója Németországban. A Wagging Finger hivatalos honlapján az utolsó blogbejegyzés 2017-es, reméljük ez csak annyit jelent, hogy minden energia a gyártásra megy. 2019-ben készültek az első párlatok és a független belga BYOB-C (Bring Your Own Bottle Club) palackozónál (vagy klubnál vagyis klubból kinőtt palackozónál) ütötte fel a fejét egy kiadás mindössze 57 üveg képében. Hivatalosan mindössze egy Creating Heritage palack szerepel a Whiskybase-n és néhány hordó minta.

A palackozó klubról lehet egy érdekes interjút olvasni angolul.

Nagyon megnyerő illat, pirított zsemlemorzsa, maláta, édes ex-sherry emlék, de lehet csak fantáziálom. Parfüm. Eddig jó. Édes baracklekvár. Savanyka. Nyers, de három éves, milyen legyen?

141-es Streathern hordó, ki tudja milyen… gondoltam, de a klub facebook oldaláról kihalásztam az alábbit:

“2019-ben tudtunk szerezni egy ex-Strathearn hordót, a 141-eset, egy PX Octave-ot, amit újratöltöttünk a Wagging Finger lepárló 80%-os Chocolate Malt-jával. A párlat 63-64 fokosan került a hordóba. Tegnap érte el a 70.5 fokot (ez valószínűleg elírás, inkább 60.5(?)-re gondoltak, a szerk.), de lehígítottuk 60.1%-ra.”

A Chocolate Malt 2 soros árpából készült pörkölt maláta, ami a sötét, gazdag kávés és csokoládés aromáiról, illetve sötét színéről ismert.“

Ennyi minta is minta

Tovább szaglászva egy kis penész, doh halványan, de inkább érdekes, nem zavaró, főleg távolabbról ugrik ki jobban. Régi pince szúrós szaga, rég nem tisztított légkondi a kocsiban, áporodott, fekete pollenszűrő. Furcsa a címkén (holland fapapucson) ülő fehérneműs lánnyal együtt ez az egész gondolatkör. A Wagging Finger egyébként ujjrázást jelent, ami a címkén is megjelenik. Nana! Mindent a szemnek! A pin up queen elérhetetlen.

Az íze, nos. 60.1 fok. Jó erős, zabolátlan, butikosan édes, egyszerre keserű. Megy is bele a víz. Attól a szúrós illata elillan legalább. Második korty jobb kicsit a vízzel, marad az alkoholosan édes hattér, tán kicsit üresen. Nagyon érdekes ez a fiatal whisky kalandozás.

Lehet belőle valami, de még kell játszadozni a párlattal és a hordókkal, nincs meg az alaphang, a zenekar hangol, azt se felejtsük, hogy a klub választotta a hordót az épp csak whisky korba érő alapanyaghoz (3 év és 1 hónap), nem a lepárló. Szívesen ranéznék később, az illata egészen érdekes és reményteli. Reméljük a cég interneten látott tetszhalála egyébként egy igencsak aktív ténykedést takar és hamarosan találkozunk a további kiadásokkal. Mindenesetre a Wagging Finger utolsó facebook bejegyzése a hivatalos oldalon 2022 szeptemberi, ez nem rossz jel.

Gileanne (Wagging Finger), 14.07.2019-06.09.2022, BYOB-C, 60.1%, Ex Strathearn #141, pin up queen bottling serie, 57 bottles

Borítókép: BYOB-C facebook oldal

Tölgyesi Norbert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük