Kilchoman (Tor)Túra
Most épp a hullámvasút alsó pályarészén zötyögök. Csodálkozva nézek szét az életközepi válságból, megtéptek a napok, megtépett ez az év, rongyosra fújt a menetszél. Rossz hírt váltott jó hír, azt meg rossz hír… és így tovább. Tudom, ez ilyen. Nem csak nekem szállít az élet méretes adagokban. Türelmetlen vagyok és feszült, a végtelenségig felhúz, ha az utamba kerül egy ráérős bárgyú-boldog ember, akinek épp kijött a lépés, én nem értem őt, ő nem ért engem. Ha túl sok minden és mindenki idegesít, akkor fel kell merüljön bennem a gyanú, hogy nálam van a zavar. A lelkemben fájó űr, márpedig ahol űr keletkezik, oda lapátolhatod bele, amit tudsz. Mondjuk alkoholt, ha más nem akad. Teszem ezt most én is, egyelőre nincs kedvem máshogy orvosolni a bajokat. Majd holnap amúgy, de ma így. Legyen így.
Kilchoman, Madeira Cask, 50%
Nem vagyok nagy Kilchoman rajongó, a Machir Bay a legjobb emlékem, nem kergetem igazán egyiket sem számtalan kiadásukból. Nekem túl erőszakos, átütő és agresszív, vagy legalábbis van valami benne, amit nem kedvelek, valami zavaró keserű íz, ami nem múlik el. Most jelent meg borsos áron a tizenhat éves. Nagy mérföldkő a fiatal lepárló életében. A terv, hogy lebeszélem róla magam gyorsan egy-két minta elfogyasztásával. Különösebben nem szeretem a Madeira érlelések édességét sem, nem is vártam sokat ettől a párostól, de ha már ott tengődik a kis üvegcsék közt, akkor lássuk! Jó lesz a feladatra. Erős füst, citrusos frisseség és fiatal recsegés a fogak közt. Édesded madeira réteg burkolja be a brutalitást, de korántsem olyan átütő, mint vártam. Jól esik, főleg vízzel, sok vízzel, úgy van egy péksüteményes, talán diósrétes magja, valami szerethető kereksége, ami kedvemre tesz, így végül elnyelem a pohárnyi whisky-t, de különösebben egyik irányba sem mozdít el Kilchoman-ügyileg. Ez megvan. Végtelenül elálmosodom bele, valahogy fejbe kólint az egész (jól teszi) és eltesz pár órára, hogy hajnalban riadjak fel arra, hogy még nem mostam fogat – jól berohadt az arcomba az egész kilchomani füstösség, mintha cigarettáztam volna. Egyszer két év után visszaszoktam a bagóra egy céges bulin, amire nem is emlékszem. Másnap hamu a mosatlan számban, tömény cigaretta íz, a zsebemben a szofi, a fejemben fájás. Nő az persze nem. Szép munka volt.
Kilchoman Port Finish Single Cask 9y, WhiskyNet, 54.5%
Másik nap, új este, friss száj, szűz, kipihent orr. Folytassuk a kilchomanozást. Micsoda szín és mély hordós-édes illat. Nagyon ígéretes, elbódító, beszippantó. Akurvaéletbe! Van karaktere, van mélysége, van teste. A Dalmore Port Woodnál éreztem még hasonló elsöprő portói bor hatást, egyébként is pont valahogy csúcson volt akkor az érzékelésem, minden pici zamatra érzékenyen reagáltam. Lehet nem szeretni a Dalmore-t, de minőségi módon igyekeznek hordókkal (és luxusárazással) egyensúlyozni az állítólag (még csak gyárit kóstoltam) gyengébb párlatot. Most is egészen belelkesedek a Kilchoman nem várt körvonalaitól, a színektől. Talán palackot is kéne hazahozni? A madeirát gondoltam édesebbnek, de nem. Az bazáribb. Viszont itt hamar csalódást kelt az émelyítően édes, tolakodó, mindent beborító íz, valahol hátul boros savanykásság halványan, messze a háttérben. Minőségi, hangsúlyos portói fa, de egyensúlytalan. Talán egy vatting néhány bourbon-ban érett hordóval a középpont felé terelné. Ragad tőle a szám. Persze a citrusos, füstös kőkemény Kilchoman párlat ezt a falat is egy pillanat alatt lazán átüti. Eliszogatom a felest, de hamar unalmassá és kicsit sokká válik a temérdek füst, a cukrosság. Mindenben szélsőséges. Nem kell a palack. De ahogy mondják, a foglalkozás eléri célját, a tizenhat éves sem kell annyiért. Ezekben a nehéz időkben úgyis meg kell gondolni ennyi pénz elhelyezésének mikéntjét.
Viszont a Kilchomanhoz valahogy mégis közelebb kerültem. A tortúra csak túra. Azt hiszem újrakezdem a kapcsolatunkat, úgyis beszámítottam egy Machir Bay hordóerőset, amit el akartam adni, de talán inkább mégis megtartom.
A SingleMaltTv-n megnéztem egy interjút jó régről, még az első kiadás előttről, amit Charlie MacLean készített Anthony Wills-szel a Kilchoman alapítójával, amikor még barna volt a haja és fiatalabb volt, ami egyszersmind emlékeztet minket arra, hogy milyen villanásnyi az emberi élet lepárlói léptékben. Ahogy a Daftmilles adása, úgy ez is beszippantott egy pillanat alatt (C. M. mély hangja és stílusa valahogy amúgy is kellemes). Élmény volt hallgatni, hogyan álltak neki, hogyan küzdöttek a kezdetekben hárman, hogyan vették az akadályokat. Óriási dolog egy új lepárló. Ah, ez is hozzátartozik. Félek meg fogom szeretni a párlatot is… érzelmileg befolyásolható vagyok.
Jó volt ez a két estés kitérő, ez a két kilépő a világból. Egy kicsit letettem a csomagokat. Most újra felkapom őket a hátamra, visszaszállok, befűzöm a láncot és hagyom, hogy recsegve-ropogva vigyen tovább az öregedő hullámvasút.
Tölgyesi Norbert