Négy deka
Mit mondjak? Hullámvasút év. Nem összegzek, még nincs vége. Csak úgy előveszek pár dramot, gyertyát, az asszony elővesz engem és egy bort, leülünk ketten a konyhaasztalhoz. Régi faasztal, ami ránk maradt az előző lakótól. Nem gondoltuk, hogy kelleni fog, ezért a felújításkor végig itt kallódott. Munkások asztala lett festékesvödörrel, pálinkával, koszos szerszámokkal és csirkepörköltes dobozokkal. Aztán valahogy kapaszkodott az életbe és itt ragadt. Szétbarmoltam, újrafestettem, lelakkoztam. Ennek már vagy hét éve. És jó.
Szóval nem egészen úgy alakult az év, ahogy terveztük. A rendezvényeket mind-mind kihagytam. Nem hiányoztak, nem hiányoztam. De most itt vagyunk. Még itt vagyunk. A magazin is félbemaradt. Sokat írtunk, sokat beszéltünk. Talán túl sokat. Akkor sokat, most keveset. Talán túl keveset. Nem gondoltam a Highland Park napoknál vagy a Podcasteknél, hogy így telik ez a majd fél év, némán. Azoktól, akik várták, hogy szóljunk, elnézést kérünk.
Most leültem, viszonylag rég nem ittam. Mi legyen? – kérdeztem a katonásan sorakozó mintatengeremen hánykolódva. Valami negyvenes alap megteszi. Tényleg, a negyvenéves születésnapom elmaradt, na nem találtam meg a csodaszert, negyven az persze meglettem, csak nem ünnepeltünk – de a családban minden hasonló alkalom elmaradt. Nemtervezett elfoglaltság volt helyette és a végére azt hiszem több lettem tőle. Jó, nem panaszkodom, ha kicsit késve is, de egy fiatalkori barátommal leültünk pár korban passzoló mintával egy nyári csütörtök délután és jót iszogattunk, pörkölteztünk még egy utolsó lefagyasztott hatósági áras sertéshúsból, és “Nincs kettő négy nélkül”-öztünk. Nem nélkülöztünk. Az öregedés jele, hogy betéve tudjuk a film sorait? Talán. Cikik vagyunk? Meglehet. De jó volt.
Na de akkor. Összeaukciózott Cragganmore 12 mini. Jó lesz ma estére – gondoltam. Nehéz sokkal alapabb skót whiskyt találni. Visszalépő whisky. Újrakezdő whisky. Könnyed, malátás, parfümös, vaníliás, bourbon hordós illat, kicsit fás odacsípés, lágy borsosság az ízben, ahogy azt kell. Mindent hozott, a nagy könyv szerint. A Révai nagy lexikon skót whisky címszavánál is elférne illusztrációnak. Egy egész palack végére tán elunnám magam, de tényleg remek darab, elvoltam vele az asztalon ugráló gyertyafényben. Szépen legrultak a kortyok, hagytak beszélgetni, de kicsit fejbe is csaptak.
Egészen egy jó Queen Margóig rohantam. Hogy miért? Nem tudom. 40 lettem. Ez is 40 fokos. Kell ennél több? Azt hiszem Ralfy, a jó öreg Ralfy jókat mondott róla. Legalább korjelölt. 3 éves. Rá merték írni az iparági minimumot. Talán Ralf is ennek örült. Émelyítő ragasztó, édes grain, némi derengő hordó valahol a távolban, messzi hegyek csúcsán, árnyékos fák tövében, annak is a mélyében. Egy feles az nem kevés belőle, de megittam. Túl vagyok rajta, volt ezt is. Ne mondják, hogy … ne mondják. Szerintem ajándékba azért ne add. A minap vásárlásnál egy a fotót kattintottam róla a boltban, ahogy szép hadrendben várnak ott, míg világ a világ. Háromezerkilencszázért. Mit kapsz ma már azért? De látod, korjelölt skót whiskyt is akár.
Egy Dailuaine mintát is kiemeltem harmadiknak. Ez a darab a Flora and Fauna sorból minduntalan hozzám kerül, ha bevágom az ajtót, jön az ablakon, ha azt is bezárom, akkor feljön a csatornán és bepréseli magát. Egyszer én kértem valahonnan, egyszer jött egy klubbos Dailuaine sorban, aztán jött egy másik klubbos Flora and Fauna sorban. Iszom én őket, de kipusztíthatatlan. Még mindig van egy. Amúgy észrevetted már, hogy a minták jönnek, akkor is, ha nem akarod? Finom volt? Igen. Kérsz még? Nem. De ne legyek igazságtalan. A Dailuaine egészen jó, mondjuk, hogy kedvelem az igásló, blendekbe vándorló főzde italait. Ennél ittam már jobb formában is független palackozótól. Ez olyan szép, tradicionális címkés, 43 fokos, seasoned sherryzett, 16 éves, kicsit hordós, édesded, kerekded. Kedves, rendes, kellemes, illemtudó, rendezett. Anyád! Most nem jött át. Letuszkoltam azért, persze finom volt, de elaludtam rajta. Ránézésre is untat az egész FF sor, nem tudom miért. Van még több mintám az egész sorozatból, majd még szemezgetem őket, de persze a Rosebank. Na az nincs. Nem baj. Van más. A 2023-as hype impulzusok úgyis kezdenek ki-és leégetni.
Néztem valami füstöskét. Az Adelphi új üdvöskéje, az Ardnamurchan Sherry kiadása. A frissített dizájn meg kell mondjam szép lett. Dombornyomott betű, szép kék címke arannyal, egyszerűsített szöveg és mögötte a sötétvöröses ital. Bumm. Találat. A highland peat tökéletes implementációja. Az a pár peated Glenglassaugh jutott eszembe, de sötétebb Benromachot is megidézett az elmémben. Az ízében hamus édesség táncolt, ígéretes, de fiatal rendezetlenség csapongott. Újrakezdőként sok volt az 50 fok? Lehet. Azért kéne még neki pár év és másik szinten lenne. Egy kis vizezést el is felejtettem, de már mindegy. Ezután már csak beleálmosodtam az estébe, hosszan elnyúltam a gyertya meleg fényeivel a barna asztalon.
Jutott még egy szép kirándulás a hétvégére a környékünkön elterülő erdőben. Jutott eső utáni sár, vastag rothadó avar és jutottak benne erőre kapó különféle gombák, és napsütés és fény, és remény és jövő. És élet.
Tölgyesi Norbert