Strathearn in Nemkevés casks
A Strathearn egy Anam Na H-Alba kóstoló apropóján került elém, ami már a második volt a sorban a 2022 decemberi után, amiről itt lehet olvasni.
A rendkívül kicsi, kézműves lepárlót Tony Reeman-Clark, David Lang és David Wight 2013-ban alapította. A kezdeti időszak a kísérletezésé volt, főleg kis méretű, erőteljes hordókkal. Cara Laing, a Douglas Laing blender cég alapítójának (Douglas Laing) unokája mesélte, hogy 2013-ban meglátogatták a lepárlót, nagyon megtetszett nekik, de különösebben nem akartak főzdét vásárolni. 2019-ben aztán megkeresték őket, hogy eladó, így belevágtak, éltek a hirtelen jött lehetőséggel.
A kapacitást megduplázták, és a stratégián is változtattak, a 2021-ben csatlakozó, sörfőzésből érkező Angela Brown master distillerrel a fedélzeten. Cara elbeszélése szerint impulzív, határozott, karakteres nő, aki már az esküvője előtt egy nappal lévő felvételi beszélgetésen kijelentette, hogy ez az ő munkahelye. Meg is kapta az állást, Carának pozitív tapasztalatai voltak a korábbi munkahelyein a női master blenderekkel, például Rachel Barrie-vel a Morrison-Bowmore Distillersnél (Beam Suntory).
Az újdonsült mester, Angela egyik kérése volt, hogy a Maris Otter árpafajtát használhassa (Cara arra nem tudott válaszolni, hogy előtte ezt használták-e), mert bár ez a régi fajta érzékenyebb és kisebb hozammal rendelkezik, mégis karakteres, erőteljes ízt ad a whiskynek. A Glenmorangie kísérletező szériájában helyet kapó Túsail kiadásban találkozhatunk vele. Egy régi hatvanas-hetvenes éveket idéző párlatot tűztek ki célul. A speciális árpafajta igénye, és a zamatosabb, nehezebb italkarakter elérése miatt egészen hosszú, 96-144 órás fermentációs idővel dolgoznak. A lepárlót mindössze egy három fős személyzet üzemelteti, így a fermentációs idő hosszát a műszakok is befolyásolják, eszerint a változatosság szerint alakul ki a fenti időablak.
Hogy ez a fajta kísérletezés és játszótér meddig maradhat, az valószínűleg attól is függ mennyire lesz sikeres a piacon a produktum, egyelőre a Douglas Laing teret hagy a master distiller elképzeléseinek. A cég eredetileg egy lepárló építésébe is belekezdett Glasgow-ban a Clyde folyó partján Clutha néven, azonban az áradásveszély miatt nem kapták meg az engedély, utána pedig érkezett a Covid és minden más, ami megváltoztatta a terveket, elképzeléseket (utólag nézve fel is lélegzett Cara). Szó van még egy meg nem nevezett második lepárló megvásárlásáról is mostanság, de ezek még csak homályos elképzelések, lebeg néhány eladó cég a piacon.
Az Strathearn malt whiskyjeit 2020-tól kezdték a Timoruos Beastie régiós sorozatuk highlandi blended malt komponenseként felhasználni, és 2022-ben jelent meg az első single malt new make az új tulajdonos alatt, The Heart néven. A 2019 előttről megörökölt készletek rendre pici, erőteljes hordózások voltak, kevésbé illettek a Douglas Laing elképzeléseibe, így ezeket nagyrészt elblendelték és független palackozóknak adták el. Így kerülhetett néhány hordó az Anam Na H-Alba német céghez is, hogy megjelenhessen ez a 2014-ben desztillált, 2020-ban palackozott, French Oak hordóban érlelt, peated párlat is, mindössze 48 palackkal.
Ha a palackozótól kikerült Srathearn megjelenésket megnézzük a whiskybasen, akkor kirajzolódik, hogy mind 2020-ban került üvegekbe. A fentebb említett nagy Douglas Laing hordókiszórásból juthatott egy köteggel, egymás utáni hordószámokkal. Izgalmas falat az apró részletek kedvelőinek.
Strathearn, 6y, Anam na H-Alba, 2014-2020, 55.9%, French oak, peated
Úgy adódott, hogy ezzel a függetlennel ismerkedtem meg előbb, amit egy aukción találtam évekkel ezelőtt. Egy ötös Anam na H-abla kóstolósor utolsó tagjaként találkoztunk.
Egy konyakos, rumos, édes, szirupos illatvilág. Fűszeres, erőteljes, mély. A pici hordó (French Oak) – amiről nem tudunk semmi többet (illetve 48 üveggel adott, valószínű kis hordóként), remekül pótolta a hiányzó hosszú érlelési időt, az ital késznek, érettnek, komplexnek hat. A füst nem túl erőteljes, inkább a highlandi, fátyolosabb implementáció, semmint az Islay tábortüzesség és masszív hamu. Remek, egyedi malt, nehéz is mihez hasonlítani. Kimagaslóan működött egy ötös kóstolósor zárótagjaként. A Strathearn valószínűleg már sosem lesz ilyen, úgyhogy egy darabka whisky történelem, a főzde első, Douglas Laing előtti, útkereső időszakából.
És akkor nézzük a 2024-es palackozást, az első single malt whisky-t az új korszakból. Strathearn Á la Douglas Laing.
Strathearn Inaugural Bottling, bottled: 2024, 50%, bourbon, virgin, sherry
Már a színe is jó sűrű. Nagyon masszív illat. Sajtos, füstöltsonkás, savanykás alapok. Ebbe bele tudom látni a Maris Otter-t, a Glenmorangie Túsailból ismerős vastag zamatokat, a hosszú fermentáció adta fajsúlyos vegyületeket. Húsos, kemény, zömök. Gyönyőrű párlat. Bourbon, virgin és sherry hordókat is kapott, van egyfajta káosz, keveredik itt minden, de az erőteljes alappárlat karaktere határozottan átsejlik rajta, legalábbis úgy hiszem. Testes, karakán, fiatalosan karcos. Földes, kicsit koszos, régivágású (Az Anam Na H-Alba tulaja említette is, hogy a hatvanas-hetvenes évek párlatának előállítását tűzte ki célul a 2013-ban induló főzde).
Az ízében már győz a fiatalság és a fa, a háromféle hordó elvégezte a munkát, édes, vaníliás, fűszeres, a szűz fa szúróssá, erőteljessé tette, de ha tippelnem kéne, akkor elsőtöltésű amerikai bourbon hordókkal is megküldték a löttyöt. A sherry leginkább itt, az ízében érvényesül, amolyan háttérzenészként, de nem elhanyagolhatóan. Egyfajta season sherried gumisság üt át, de szerencsére nem túl markánsan. Erőszakos, mégis egészen kiegyensúlyozott. A rengeteg fűszer hosszú lecsengéssel távozik, az ízek soká maradnak, egy kis hamu emléke. Az illata jobban szórakoztatott: a vastag, sós, földes, füstöltsonkás, édes perverzió igazán nekem való. Goromba, imádnivaló fráter. Az ízét kevesebb hordóhatás és több érlelési idő szebbre faragta volna.
Zavarban vagyok kicsit. Adott az új tulajdonos és a hamvas master distiller érkezésével új stratégiát meghonosító lepárló, ami a régi túl hordóhangsúlyos raktárkészlettől igyekezett gyorsan szabadulni, mondván, hogy nem az ő világuk. Majd piacra dobnak egy ígéretes párlatot, különleges árpából, hosszú fermentációval, nem színezve, nem hűtveszűrve… túlhordózva. Tényleg megértem, hogy villantani akartak a fiatal alappal, az érlelési idő hiányát masszív fabehatásokkal pótolni, ilyentén növelni a komplexitást, és a lehető legjobb képet kialakítani az Elsőről. Ki akartak keverni valami balanszos csodadobbantást, de nekem (aki értékelem a párlatvezérelt megközelítést is) előremutatóbb lett volna egy párlathangsúlyosabb belépő, ami hagyta volna jobban ragyogni ezt a karakteres régimódi alapzatot, mert annyi szerintem ebből a kiadásból mindenképpen átjött, hogy hatalmas a potenciál a pici, kézműves főzdében. Pedig néha a kevesebb több. Ebben az esetben biztosan. Egy Torabhaig sem halt bele a fiatalos, sima bourbon hordós, nyers megközelítésekbe az első megjelenéseknél. Sőt… nagyot nyertek, hogy meghagyták olyannak, amilyen, legalább az elején first fill és refill bourbon hordók kombinációjával. A geekeket biztosan meggyőzték. Oké, ott a durva füst mindig segít egy extra komplexitásnyival, de a Strathern alapvastagsága elég gerincet adott volna. Én megbíztam volna benne, megérdemelné. A lepárlónál mintha nem bíztak volna, ami minimum érdekes, mert az új tulaj egyébként hagyja a master distillert, hogy megvalósítsa az elképzeléseit. Furcsa dolog ez. Keresik az identitást, az oké, nagyot akartak pukkantani, az is oké, de valahogy mégis egy enyhe berottyantás lett a vége, valami lámpalázas túlkompenzáció érzése járja át. A korábbi hordóhitű irányvonalat nem teljesen tudták levetkőzni, még ha jobban egyensúlyra törekedtek is, mint a korábbi vezérkar (és még ha világos is, hogy ez a vastag párlat megbirkózik a vadabb hordókkal is). Kár. Mintha felültek a popularitás percenként érkező járatára, és rendben, elfogadom, nem lebutításba-visszahígításba kezdtek, de – az én ízlésemnél mindenképp vadabb – hordózásba igen. Pedig meggyőződésem, hogy ez a párlat a saját lábán, fiatalon, kevés fával is simán megállt volna mindenféle szégyen nélkül. Legalább bemutatkozásként. De ezt nem merték egy az egyben felvállalni. Félreértés ne essék, nem csodát várok, csak valami gyermeki tisztaságot, egy fiatal főzde ígéretét, frisseségét, őszinteségét a kiforratlansággal együtt, amit most mégsem annyira hagytak ragyogni, túl hamar kellett felnőni. Megértem és elfogadom, hogy nem a magamfajta kegyeit keresték. Sebaj, legyünk pozitívak és bízzunk bennük. Várjuk a szebb időket, biztosan lesz itt még sokféle megközelítés és lesz ez még jobb is. Sokkal jobb. Illetve bizalom ide vagy oda, fél szemmel majd nézegetem a független palackozókat, hátha megjelenik egy párlathangsúlyos darab Norbi bácsinak. Mert ígéretes whisky van születőben, ebben biztos vagyok. Remélhetőleg megtalálja a saját maga útját (ami nem az össze-vissza hordózgatás lesz).
Tölgyesi Norbert
Borítókép: visitorsguidetoscotland.com